AJÁNLÓ
 
05:00
2014. 10. 02.
Ez egy kicsit rendhagyó poszt lesz, ma ugyanis nem barkácsolunk semmit. (Esik a eső.) De ettől...
A bejegyzés folyatódik
 
05:00
2014. 10. 02.
Ez egy gyors poszt lesz, cserébe legalább rövid. Mostanában permanens témahiányban szenved...
A bejegyzés folyatódik
 
05:00
2014. 10. 02.
Tavaly decemberben volt egy kétrészes posztunk arról, mi alapján választottam szerszámos ládát,...
A bejegyzés folyatódik
 
05:00
2014. 10. 02.
Bútorlapból készült bútorok általánossá válásával együtt terjedtek el az ilyen bútorok...
A bejegyzés folyatódik
 
05:00
2014. 10. 02.
Lyukat persze a legegyszerűbb fúróval készíteni, azonban házilagos körülmények között...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Aki volt már olyan szerencsés, hogy egy új autót első tulajdonosaként kezdett el használni, pontosan ismerheti az ilyenkor bekövetkező fokozatokat.

Az első időben a jármű abszolút új kinézetű, egyetlen karcolás sincs rajta. Ilyenkor még a beszállásnál is ügyelünk, nehogy hozzáérjen a fényezéshez a ruhánk cipzárja. Ez az időszak persze nem tart túl sokáig, az első apró kis kőfelverődést persze rögtön észrevesszük és bosszankodunk is rajta. De idővel ez elmúlik, hiszen az apró karcok, kőfelverődés nyomok folyamatosan keletkeznek és gyűlnek. Ekkorra már nem bosszankodunk ezeken, de az autó lemosása közben azért egy pillanatra megakad rajtuk a szemünk.

Úgy vagyunk a dologgal, hogy ez a világ rendje, az autó végül is használati tárgy, nem szobor, természetes hogy idővel kopik...

Évekkel később, amikor az autót eladnánk, szembesülünk csak azzal, hogy az évek során összegyűjtött apró sérülések bizony mérhető kárt okoztak, hiszen eladáskor komoly előnyt jelentene, ha valóban szinte makulátlan maradt volna az autónk eredeti fényezése.

Erre a problémára van persze már megoldás. Az autónk karosszéria-elemeit, különösen az ilyen jellegű sérüléseknek jobban kitett részeket, az oldalak (sárvédők és ajtók) alsó részeit, az autó homlokfelületét (köténylemez, lökhárító, motorháztető első éle) mód van áttetsző, de megfelelő védelmet biztosító fóliával ellátni. Ez persze nem otthon végezhető tevékenység. Fóliás műhelyekben azonban elvégzik, igaz, nem lesz olcsó a beavatkozás.

Van azonban ennél gyorsabb és könnyebben felhordható védőbevonat is. Ez pedig az ortthoni felhasználásra kifejlesztett, folyékony, szórható fólia. Bizony, már ilyen is van!

A 3M kínálatában találtuk a Paint Defender terméket, amely egy spray segítségével felhordható, lakkszerű film. Száradás után gyakorlatilag egy egybefüggő. Átlátszó védőréteget képez, amely ráadásul szükség esetén egyben, filmként eltávolítható!

A tulajdonképpeni termék egy spray flakonból, és egy kis adag 3M waxból áll. Szintén célszerű lehet beszerezni hozzá egy 3M sprayszóró-pisztolyt is. A spray ugyan tökéletesen használható e nélkül is, de miután itt adott esetben több flakonnyi terméket kell kifújnunk, ezt a mutató ujjunkkal nyomott szórófejjel megtenni nem biztos hogy jó ötlet, a pisztoly markolat ezen segíthet.

Ezen kívül még szükség lesz takarófóliára, maszkolószalagra és persze egy mikroszálas kendőre a wax felviteléhez.

A termék használata nem bonyolult, valóban az otthoni felhasználók számára készült.

A járművet lemossuk és szárazra töröljük. Egyszerre csak a jármű egy részével, célszerűen egy karosszéria elemmel foglalkozunk, ezért célszerű a járművet egy vékony fóliával letakarni, és csak a festendő felületet hagyjuk szabadon. Maszkoló szalaggal pontosan rögzítjük is a fóliát, a szalag segítségével kijelölve, pontosan hol lesz a bevont felület széle.

Ekkor következik az egyik legfontosabb rész, a bevonni kívánt felület waxolása. Erre azért van szükség, hogy a fólia később garantáltan eltávolítható legyen. A bevonathoz való 3M Syntethic Wax Protectant termékkel átkenjük a felületet, majd száradás után fényesre dörzsöljük. (Mint egy hagyományos waxolás esetén.)

Ezután következik a bevonat felvitele.

Gyakorlatilag pontosan úgy kell használnunk, mint bármely más lakk- vagy festékspray-t. Figyelni kell az egyenletes rétegvastagságra. A pontos vastagság, és a szükséges rétegek száma a kezelési utasításban ugyan benne van, (három egybefüggő réteget ajánl a leírás) de aki már dolgozott spray festékekkel, az úgy is érezni fogja ezeket. Aki még nem dolgozott ilyesmivel, az mindenképp gyakoroljon egy próbafelületen. (A túl vékony felület nem biztosít kellő védelmet, és az eltávolítása is macerás lehet, a túl vastag réteg pedig ugyanúgy „megfolyhat” mint bármely más lakk vagy festék.) Az alábbi videó végigvezet a lépéseken:

A felfújt réteg nagyjából 10 perc után érintésszáraz. Eddigre szépen ki is tisztul, víztiszta fényes réteget alkot.

A bevonat vágleges mechanikai ellenállását 2-4 nap alatt éri el, azonban már 3-4 órás száradás után használhatjuk az autót. A száradást gyorsítja, ha sikerül napsütötte helyre parkolnunk.

És ami a legjobb az egészben, hogy a bevonat akár egy év múlva is garantáltan, könnyen, egybefüggő filmként eltávolítható.

A védőfólia felhasználása persze nem csak a járművek esetében lehet indokolt. A karosszériák, fényezett tükörházak, műanyag platóborítások védelmén túl is használható például kerékpárok, vagy épp bukósisakok fényezésének védelmére, de akár például kültéri reklámtáblák, vagy más, a környezeti hatásoknak kitett tárgyak esetén. A bevonat előnye épp az, hogy bármilyen ravasz felületi kiképzésnél, bármilyen formájú tárgynál használható, ott is, ahol a hagyományos fólia már nem, vagy csak nehezen lenne felhasználható.

A gyártó ugyan nem tér ki erre, de például azt gondoljuk, hogy igényes kültéri fémfelületeknél (például egy míves réz kilincs, kopogtató, vagy más épületdísz) akár az oxidáció megelőzésére is jó lehet. 

Szóval érdemes megjegyeznünk ezt a terméket, biztos, hogy előbb-utóbb szükségünk lesz rá... A konkrét termék sokfelé beszerezhető, (a Google a barátunk) de segítéget találtok a beszerzéséhez például itt.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.


Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek