AJÁNLÓ
 
05:00
2014. 11. 08.
Mint arról a blogon már beszámoltunk, szigetelték és átadták azt a családi házat is, amely...
A bejegyzés folyatódik
 
05:00
2014. 11. 08.
Elindult a Magyarországon egyedülálló, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági...
A bejegyzés folyatódik
 
05:00
2014. 11. 08.
A mezőgazdasági termelési időszakok kinyújtásának vágya alighanem egyidős magával a mezőgazdasággal....
A bejegyzés folyatódik
 
05:00
2014. 11. 08.
Aki próbálkozott már az utólagos és házilagos hőszigeteléssel, ismerheti a problémát,...
A bejegyzés folyatódik
 
05:00
2014. 11. 08.
A cím persze megtévesztő lehet, sok olvasó fejében talán elsőre nem is áll össze, miről...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Barátság és szigetelés

Van úgy, hogy egy-egy szakmai sajtóeseményen az ember – ha nyitott szemmel figyel – más, nem kifejezetten az adott témával kapcsolatos dolgokat is észrevesz. És persze az is előfordulhat, hogy az erről az eseményről szóló blogposzt sem pont úgy kerekedik, ahogy annak kellene. De ez talán nem is akkora baj.

A Knauf Insulation „Nálam szigetelnek” programjáról írtunk már sokat. A héten gyakorlatilag hivatalosan is lezárult a program, miután a teljes téli és nyári szezon mérési eredményei bizonyították, hogy bizony a jó hőszigetelés nagyon is fontos dolog. Erről, vagyis a program tanulságairól és néhány, első pillantásra nem is szembeötlő, de igen fontos tapasztalatáról még beszámolunk egy posztban a jövő héten.

A program záróeseménye egy ünnepélyes átadás volt, ahol a hajdúdorogi, - a programban még szigeteletlenül részt vett ház, hiszen kellett ilyen is, hogy legyen viszonyítási alap - most elkészült szigetelését adták át egy jelképes szalag átvágás, és valós ünneplés közepette. Volt mindenféle újságíró, meg tv stáb, és persze a program résztvevői, no meg a polgármester is. Mindenki mondott beszédet, ahogy azt már ilyenkor szokás.

Itt még csak gyűlik a nép...

Itt viszont már meg is volt a szalag átvágása, mindenki kapott egy darabot. (Pontosabban a háziaknak maradt ott vagy 30 folyóméter, mert a ház valóban körbe volt tekerve vele...)

Az már korábban is feltűnt, hogy mindkét, a programra kiválasztott család – nem tudom máshogy mondani – roppantmód szimpatikus volt. Bár a kiválasztást végzők elmondása szerint ez nem játszott szerepet, ott a házak minél hasonlóbb mérete, állapota és tájolása, illetve a bennük lakó családok hasonló szerkezete és életmódja volt a fontos, mégis sikerült két igazán rokonszenves famíliát kifogni.

Az elmúlt nagyjából egy év mindkét család számára megterhelő is lehetett volna. Igaz, ez benne volt a pakliban, az ajándék szigetelésnek az volt az ára, hogy mindenféle idegen ember, újságíró, mérnök, meg kitudja mifélék járkálnak a házban, maga a szigetelés elkészítése is a házak lakott állapotában történt, nyilván ez is rejthet magában kellemetlen részleteket. Ráadásul a mérések idején igen pontos és hosszú szerződések és utasítások alapján kellett élni a mindennapi életét mindkét családnak, hiszen a pontos összehasonlításhoz arra volt szükség, hogy a termosztátok állásától az ablakok kinyitásával történő szellőztetésekig minden minél hasonlóbban történjen a két családnál.

Mégis, amikor rákérdeztem a hajdúdorogi ház asszonyára, hogy akkor most ugye fél évig senki idegent be nem engednek, azt válaszolta, hogy kifejezetten élvezték a nyüzsgést, a hivatalos bemutató filmek forgatása például remek mulatság volt a család gyerekei számára.

De ez a hozzáállás csak az egyik része volt annak, ami feltűnt. A szalag átvágását és a gyors beszédeket egy rendes, leülős fogadásféle követte, ahol minden résztvevő (Knauf Insulation, Pannon Építőműhely, Magyar Energiahatékonysági Intézet) bemutatta a különböző eredményeket és kimutatásokat tartalmazó táblázatokat és bemutatókat. Ezekről írok is később még. Ami azonban itt is lekötötte a figyelmem, az volt, hogy a program alatt láthatóan igen jó barátságba került a két – nem egy községben lakó – család, és azóta is igen jóban vannak.

Balra Betti, a hajdúnánási házból, jobbra Erzsébet, Hajdúdorogról. A képen épp nem nevetnek, pedig amúgy elég jó kedélyű volt az esemény. 

Ráadásul, úgy láttam, hogy a programban résztvevő cégek, első sorban a Knauf Insulation, illetve a méréseket végző Pannon Építőműhely Kft. kollégái is igen jó viszonyba, megkockáztatom: barátságba keveredtek a két családdal. 

Ez a videó ugyan nem rövid, de érdemes végignézni, igazán jól elmondja miről szólt a program, és egy kicsi átjön abból is, milyen jó fej a két család:

Márpedig a mai világban ez nagy dolog, majdnem akkora mint a szigeteléssel elérhető megtakarítások. Régen persze egy ilyen méretű munka nyilván kalákában történt volna, eleve rokonok, ismerősök, barátok dolgoztak rajta. Manapság ez már nem annyira divat.

Épp ezért érdekes és kellemesen meglepő, hogy egy ilyen, azért igazából üzleti és marketing megfontolású eseménynek ilyen jellegű hozadéka is lehet. 

Igazából már csak ezért is megérte volna. Persze nem csak ezért érte meg, a többit elolvashatjátok következő posztunkban.


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek