Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Visszatekintés 2014 - második rész

Ott tartottunk, hogy ma a legolvasottabb posztjainkat szedjük össze. Az elemzések áttanulmányozása után az alábbiakra jutottunk:

A legolvasottabb a vízkőmentesítésről szóló posztunk volt. Igazából nem értjük miért, mert bár a poszt tényleg jól sikerült, de azért olyan egetrengető újdonságra nem mutattunk rá benne. Úgy látszik ez valami igazán sűrűn előforduló problémára tapintott rá.

A következő érdekes posztunk a szalmabála házakról szólt. A témára a kiadónk egyik könyvében bukkantunk, és némi nyomozással kiderült, hogy itthon is vannak ezzel foglalkozó csoportok. Az elgondolás mindenképp érdekes, de igazából akkor és annak lehet célszerű gondokozni ezen a megoldáson, aki a szalmabálák élőhelye környékén lakik. És persze kiderült az is, hogy azért a magyar engedélyeztetés és szakhatóságok nem mindig tolerálják az ennyire szokatlan építőanyagot, tehát ha valaki ilyesmire adná a fejét, mindenképp a területen illetékes építésügyi hatóságnál kezdje az érdeklődést.

A további kedvelt posztjaink már inkább a valódi furás-faragás és javítások témaköréből kerültek ki.  A régi festékrétegek eltávolítása, vagy épp a gáztűzhelyek tisztítása épp oly kedvelt téma volt,  mint a szakállnyíró gép javításáról szóló poszt, vagy a már említett bojlerszerelésről szóló. Általában is sokan olvasták a vízszereléssel kapcsolatos posztokat, úgy látszik a víz slágertéma, igen sokan olvasták az esővíz gyűjtéséről és felhasználásáról szóló posztot is.

Szintén sokan olvasták a már említett szétszerelős sorozatot is, de az elektronika alapjait boncolgatókat is, amelyekhez elkészítéséhez hathatós segítséget kaptunk a Conrad részéről.

Az év első felében volt egy sorozatunk a munkaruhákról is, hiszen legtöbben még mindig az utcára már nem alkalmas kinézetű ruháinkat használjuk az otthoni munkához. Pedig a profi munkaruhák szinte szuperhősökhöz méltó védelmet is képesek biztosítani, márpedig erre néha szükség van. A munkaruhás és munkavédelmi postjaink elkészültében a Blaklader segítségét vettük igénybe.

Ezek voltak a Furdancs bloghoz igazán illő témáink. Volt azonban néhány olyan témánk is, ami csak rövid kiruccanás volt egy-egy másik területre. Írtunk több esetben kerékpárszerelésről, és volt egy-két autós támájú írásunk is. Ezek közül a juhász kerékpárját bemutató posztunk, és a 3M támogatásával létrejött fényszóró felújításról szóló írásunk volt a legolvasottabb. Ez utóbbi olyannyira kedvelt volt, hogy elgondolkoztunk, talán még más hasonló témájú írások is jöhetnek az új évben.

Mindenesetre továbbra is szívesen fogadunk mindenféle ötletet és kérdést, az ötleteket megfontoljuk, a kérdéseket megválaszoljuk. Ezzel kapcsolatban készülünk is januárban egy játékkal. Kiadónk, a Cser kiadó nagyon sok olyan szakkönyvet ad ki, amely témájában kapcsolódik a blogunkhoz. Szoktunk is ezekből közölni részleteket, és könyvbemutatók is készültek már.

A vélhetően hideg és borongós januári napokban egy olyan játékot tervezünk, amivel az olvasóinkat szeretnénk bevonni a Furdancs blog alakításának folyamatába. Szeretnénk minél több olvasót rávenni arra, mondja el a véleményét, ötleteit a blogról, és arról, milyen témákat látna szívesen. A fáradozást persze könyvekkel fogjuk honorálni, a részletekkel jövünk nemsokára.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Visszatekintés 2014 - első rész

Így év vége tájt már szokássá vált, hogy írunk néhány visszatekintő posztot, amelyekben megemlékezünk az elmúlt év többször is visszatérő témáiról, valami miatt emlékezetes posztjairól. Idén sem lesz ez másképp. Azt gondoltuk, hogy elsőként a legtöbb alkalommal felbukkant témáinkról írunk. Aztán majd előkeressük a legolvasottabb posztokat is.

A furdancsos vasárnapja

Gondolom, többen vagyunk olyanok itt a Furdancs blogon, akiknek a hétvége, vagy épp egy-egy nap munkaszünet arról szól, hogy: "de jó, végre meg tudom csinálni otthon ezt, meg azt, meg amazt…" Mert csinálni való mindig van, és mindig több, mint amennyi idő. Állítólag léteznek olyan idegen galaxisokban élő létformák is, ahol az a szokás, hogy hétvégén leülnek a fotelbe pihenni, de olyanokat erre felénk még nem látott senki, nem is igen hiszik el ezt a mesét az itteniek.

Furdancs születésnap - 2. kör

Mint múlt pénteken már írtuk, közeledik a Furdancs blog második születésnapja. Ennek kapcsán felidézzük néhány korábbi írásunk. Ma a megosztóbb hatású posztok közül veszünk elő párat.

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek