Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az elhanyagolt lakótelepi másfél szobás lakás felújításának első fokozataként a kisszoba faláról és a mennyezetéről kellett eltávolítani a rémes állapotú tapétát. E munkát ugyan minden helyiségben el kell majd végezni, mert a falakon levő tapéta állapota elviselhetetlen, ám a lakás mielőbbi lakhatósága és a szoba viszonylag kis mérete miatt a majdani hálószoba rendbetétele volt az elsődleges cél. Viszonylag könnyű munkának látszott, ám a néhol már leváló tapéta eltávolítása mégsem volt sétagalopp.

Először is a kopott padlószőnyegre vastag takarófólia került, mivel előre láthatóan sok lesz a piszok és a leáztatás miatt nedvesedésre is számítani kellett. A padlószőnyeg ugyan elég viseletes volt, ám a nedvesedését a fólia fedéssel el tudták kerülni. A tapétát természetesen a mennyezeten kezdték el és ennek megkönnyítése érdekében meleg vízzel alaposan fel kellett áztatni magát a tapétát és a ragasztóanyagát. E célra a hosszú szálú festőhenger jó eszköznek látszott, feltéve, hogy nem fej felett dolgoznak vele. Mint kiderült, ezt elég nehéz elkerülni, mint ahogyan azt is, hogy a hengert nem ajánlatos "tempósan" használni, mert így fröcsköl, mint egy kerti locsoló. Ezért azután kissé elázva, de sikerült eléggé átnedvesíteni a mennyezeti tapétaréteget. Ám a lehántolásakor kiderült, hogy még előtte is szükséges egy előnedvesítés. Így a mennyezeten több kisebb terület át vizezését követően már könnyebben ment a fedőanyag lehántolása.

spatulya.jpg
Spatulya

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek