Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Poszterek a falon

Azt gondolom, vagyunk páran, akik valamilyen oknál fogva nem kedveljük a csupasz falakat, szeretjük ha mindenféle dekorációk, mondjuk képek takarják azokat. Volt is már pár posztunk a falak képekkel való díszítéséről itt a blogon is. Most azonban a kicsit nagyobb méretekben készült képekről írunk. Akiben van némi művészi hajlam, persze festhet magának bármekkora képeket. Akiben nincs az meg vehet. Azonban lehetnek olyanok, akiknek a hagyományos olaj vagy épp akvarell technikával készült képek kevésbé tetszenek, netán úgy gondolják, hogy az általuk birtokolt lakásba nem illenének. Az Ő számukra sokszor szimpatikusabb néhány jól sikerült fotó megfelelő méretű nagyítását a falra akasztani.

A falak fotó-poszterekkel való díszítése több okból is jó ötlet lehet. Egyrészt akár saját fényképeinket, számunkra fontos helyeket tudunk kitenni a szobánk falára. Másrészt, ha hajlandóak vagyunk valóban nagy méretekben gondolkozni, akár belsőépítészeti elemként is megjelenhetnek ezek a képek, hiszen egy teljes fal poszterrel való borítása igen érdekes hatást válthat ki.

Gőzölt fal

Ajtócsere, festés, Nightmare on Dózsa Street. Viszont száraz és minőségi faanyagra leltem a kicsákányozott ajtókeretekben. Készítettem belőle egy képtartó rácsot, mert a hátsó, hideg fal nem nagyon szereti, ha felületeket borítok rá. Másrészt inkább csak két lyukat fúrok a kőfalba, mint huszonhármat. Steampunk témájú nyomatokat válogattam, ezért a címben említett gőzölés.

steamfal000.jpg

Ide kattintva nagyobb méretben és ízléstelenül átszínezve tekinthetik meg az írás tárgyát

Képkeret hulladékból

A lambéria univerzális alapanyag. Relatíve olcsón gyalult-csiszolt, mérettartó faanyagot vásárolhatunk, ami kis kompromisszumokkal nagy felületekké építhető. Amennyiben díszlécnek vagy vékony polcnak használjuk fel, az oldaláról hulladékként levágott "C-profilból" költséghatékony képkeretet készíthetünk.

keret4.jpg

Eredeti elképzelésem szerint a képkeretet nem is kell elkészíteni, mert az csak úgy van és egyben terem valahol. Persze, hogy nem így van. Szerencsére nem tudtam nem észrevenni, hogy a szomszéd ház aljában épp egy képkeretező műhely üzemel. Darvas Tamás, a műhely egyik tulajdonosa, kalauzolt végig a gyártási folyamaton, a megrendeléstől a késztermékig. Tamás, aki végzett nagybőgősből lett képkeretező, amellett, hogy lelkesen, csillogó szemmel avatott be a keretezés fortélyaiba, beszámolt iparági érdekességekről is. Mint elmondta, a szakma igen mély gödörben van. Még ők, a legnagyobbak is készülnek olyan forgatókönyvvel, hogy lehúzzák a rolót. Alátámasztandó szavait, azzal a megdöbbentő információval sokkolt, hogy nemrég még háromszáz képkeretező működött Magyarországon, mára jó, ha tizenöten maradtak. Nézzük hát, hogyan dolgoznak ők.

Photo 2013.05.07. 7 33 12 (1).jpg Photo 2013.05.07. 7 33 32 (1).jpg

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek