Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nyakunkon a madárszezon!

Napokon belül vége a télnek. Ráadásul az idő is enyhére fordult. Persze nyárig még sok minden történhet, azonban van néhány olyan kerti tevékenység, aminek mindenképp muszáj akár már most hétvégén nekilátni, mert könnyen kifuthatunk az időből.

Lakópark az ágak között

Tavasszal készítettem egy mesterséges odú prototípust, mert rengeteg madár megfordul a kertünkben. Meg sem próbálkoztam Thoreau dizájn-madárházának igényességével kimunkálni a faházat, mert (ide eredetileg egy jól hangzó magyarázat került, de inkább legyünk őszinték) béna vagyok ilyen finom munkához.

madar3.jpg

Összeróttam tehát azzal az ígérettel, hogy majd tökéletesítem, mikor érdeklődést látok iránta a kis szárnyasok részéről. Nem láttam nyáron madármozgást a környékén, mikor azonban tüzetesen szemügyre vettem a napokban, egy igazán kényelmes kis fészket találtam benne. A lakásfoglalók rejtetten költöztek be.

Manólakok a nagyvilágból

Pénteki posztunk a szokásosnál kissé házszerűbb madárodúról népszerűnek bizonyult. Ennek örömére, amolyan hétvégi levezetésképp összevadásztunk néhány hasonló darabot. Egyik sem mindennapi, aztán hogy melyiket helyeznénk el a kertünkben, és persze hogy milyen is kell legyen az a ház, amelynek a kertjében elfér egy ilyen madárodú, az persze érdekes kérdés…

Manó odút minden kertbe!

Ennek a posztnak az apropóját leginkább a naptár adta. Holnap ugyanis március 1-e leend. Vagyis, egycsapásra tavasz lesz. Ami azt is jelenti, hogy a mostanáig halogatott tavaszi munkák hirtelen esedékessé válnak.

Ilyen munka például a kertünkben élő madarak lakásainak elkészítése. A címben persze manókat emlegetek, de azért valószínűbb, hogy ezekben az odúkban madarak fognak tanyázni, bár kétségtelen, hogy időnként manók is költözhetnek beléjük.

Építsünk madárodút!

Lassan, de könyörtelenül beköszönt a tavasz. Ilyentájt érdemes gondoskodnunk a bennünket körülvevő élőlényekről is, például az úgynevezett állatokról. A városi ember hajlamos figyelmen kívül hagyni, hogy milyen színes fauna veszi körül. Ma arra buzdítanék mindenkit, hogy formálja barkácsolássá a, természettel együtt éledező, madarak iráni érdeklődését. Miért pont a madarak? Már csak azért is, mert segédeszköz nélkül tudnak repülni, vagy ahogy Mr. Furdancs kolléga szokott fogalmazni: "Tök jó fejek".
Ősszel már építettünk madáretetőt, és a Kapanyél blogon is jelent meg a témába vágó írás. Most a madárodún a sor. Sokan összetévesztik a kettőt. Az alábbi képen egy madárodút láthattok (kékcinkével), ami nem etetésre, hanem fészkelésre szolgál.

madarodu.jpg

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek