Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rozsdafoltok 2

Előző írásunkban arról értekeztünk, hogy bizony a rozsda azért egy új autó esetén sem pihen, különösen igaz ez egy jóideje használt jármű esetén. És nem érdemes túl sokáig halogatni a küzdelmet ellene. Nálam szerencsére még csak apró gondok és rozsdakezdemények vannak, hiszen ez a jármű még fiatal, alig múlt 24 éves. De azért talán a tél előtt még érdemes segíteni a bajokon.

Rozsdafoltok 1.

Péntekenkénti öreg autós sorozatunk jó ideje szünetel, ugyanis az apropót szolgáltató 25 éves Escort semmi elmesélhető hibát nem produkál, csak megy és megy. Benzinen kívül más nem is kell neki.

Ettől függetlenül van pár olyan terület, ahol van némi nyoma annak, hogy bizony nem tegnap gördült ki a szalonból a jármű. És ezek igényelnek némi odafigyelést, még ha nem is azonnalit.

Szereljünk zenét - 2. rész

A dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogy az ember eltervezi őket.

A múlt héten megírtam, hogy az épp használt öreg Vitarában hogyan kezdtem rendbe rakni a meglehetősen elhanyagolt audió rendszert. Megírtam azt is, hogy találtam egy rakás kontakthibára kész vezetéket, amelyeket sikerült is rendbe rakni. Azzal fejeztem be a posztot, hogy a második részben bemutatom, hogyan építettem be az új hangszórókat.

Rozsdamentes tárgyak tisztítása

Az otthonokba egyre több inox, azaz rozsdamentes tárgy kerül, amelyeknek a tisztítása némileg eltér a többi fémekétől. Az inox tárgyak felülete ugyan nem oxidálódik, ám ennek ellenére a szokványos szennyeződések ugyanúgy lerakódnak a felületeiken, mint bármely más tárgyén. A tisztításukkor azonban csak olyan szerek használhatók, amelyek csak a szennyeződéseket távolítják el, de e fémtárgyak fényét nem károsítják.

inox.jpg

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek