Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jött a hegesztős ember

A barkácsolás és javítgatás körülvesz bennünket. Akkor támadnak amikor nem számítasz rá. Nálunk például szombaton a sült hús illatába kavart bele a flex semmivel össze nem téveszthető hangja.

Sör nem maradhat zárva

A barkácsolás és építkezés elmaradhatatlan kelléke a sör. A szükség nagy úr, így aztán az úgynevezett melós mindent megtesz annak érdekében, hogy hozzájusson az üveg tartalmához.

Amputációs kalauz, csak uraknak!

Egy kedves barátom örvendeztetett meg ezzel harctéri gyorstalpalóval. Barkácsolni csak pontosan, szakszerűen!

Kalapács és művészet

Az utóbbi időben tök véletlenül naponta belefutottam olyan dalokba melyeknek így, vagy úgy köze van a kalapácshoz. A dal szövege, a dal címe, vagy maga az előadó utalt erre a remek szerszámra. Novák Péter fogalmazott valahogy úgy, hogy a rockzenekarok szövegei mindig arról szólnak, hogy állnak valahol, néznek valamerre vagy mennek valahova. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy néha kalapálnak is. Összegyűjtöttem tíz dalt, amik legalább a címük okán köthetők a kalapácshoz. Lássuk, halljuk!

Mosógép beüzemelése

Már most látom a kommenteket, hogy "na ki az a béna állat, aki még egy nyomorult mosógépet sem tud bekötni". Higgyétek el, hogy van ilyen.

Photo 2012.11.13. 14 15 42.jpg Photo 2012.11.13. 14 19 01.jpg
Arra ügyeljünk, hogy beüzemelés előtt mindenképpen csomagoljuk ki a gépet. Egyéb esetben nem fogjuk tudni használni. Ha kicsomagoltuk ilyesmit kell látnunk. (a képen látható ember nem én vagyok)

Photo 2012.11.13. 14 18 48.jpg
A mosógép mellé ilyeneket is kapunk. A kék végű csövön keresztül jut majd vízhez a gép. A zacsiban vakdugók vannak, majd később lesz rájuk szükség. Az az "U" alakú izé most nem kell.

Photo 2012.11.13. 14 17 38.jpg Photo 2012.11.13. 14 22 10.jpg
Photo 2012.11.13. 14 24 32.jpg Photo 2012.11.13. 14 24 50.jpg
Az első feladat, hogy a gép hátulján ízlésesen elhelyezett kis fekete dugókat egy tízes kulcsnyílású eszközzel kitekerjük. Érdemes akkus csavarhúzóval melózni. Villáskulccsal az életben nem végzünk. Ez a három kis izé rögzíti a mosógép belső, mozgó részeit. Ennek a szállításkor van szerepe. Gondoljunk bele, mi történne akkor, ha mondjuk egy kamionban száz mosógépnyi rögzítetlen tömeg egyszerre kezdene el önálló életet élni a raktérben, mondjuk az Éles saroknál. Kijönne a Fókusz az biztos. Ha megvagyunk, jöhetnek a vakdugók. Ezekkel takarjuk el a rögzítők helyén maradt nyílásokat.

Photo 2012.11.13. 14 33 41.jpg Photo 2012.11.13. 14 41 09.jpg
A következő "embert próbáló" lépés, hogy a kék végekkel ellátott csőnek, az egyszerűbben kinéző csatlakozóját a helyére csavarjuk a mosógépen. Túl sok lehetőségünk nincs. Válasszuk azt az egyet. Ne felejtsük ki a gumitömítést. Ezek után toljuk nagyjából a helyére a mosógépet

Photo 2012.11.13. 14 30 07.jpg Photo 2012.11.13. 14 34 40.jpg
Photo 2012.11.13. 14 35 22.jpg Photo 2012.11.13. 15 10 21.jpg
Jó esetben a falon találunk két kütyüt. Az egyiken befelé jön a tiszta víz, a másikon pedig távozik a piszkos víz egy átmulatott éjszaka cigifüstös emlékeivel együtt. Nagyot tévedni nem tudunk. Az imént a mosógépre felszerelt cső másik végét csavarjuk rá a falon található csonkra. Arra, amelyikre rámegy. A másik, általában szürke színű csövet pedig húzzuk, a rendkívül szimpatikus nevű, bűzelzáró szelepre (azt hiszem, így hívják). Tegyünk rá egy bilincset. Az a biztos. Majdnem kész vagyunk.

Photo 2012.11.13. 15 06 51.jpg Photo 2012.11.13. 15 08 23.jpg
Hátravan még a vízszintezés. A szakik szerint ez az egyik legfontosabb dolog egy mosógép beüzemelésekor. Hosszanti és keresztirányban is ellenőrizzük, hogy hol áll a buborék a vízszintmérőn. A vízszintet a mosógép menetes lábaival tudjuk beállítani. Nem nőknek való feladat, mert a mosógép nehéz. Ha kész vagyunk, két dolgot ne felejtsünk el: csatakoztatni a gépet az elektromos hálózathoz és kinyitni a csapot, amin keresztül vízhez jut szomjazó masinánk. Érdemes üresen lefuttatni egy programot a gépen. Kész!

Mivel "A" barátom komázza a metálzenét, megkértem, kápráztasson el valami ideillővel, ami öt percnél nem hosszabb, mert körülbelül ennyi időt fogunk a mosógép installálásával eltölteni. Ezt tette be:

Flex vs. kerékbilincs

Nyilván nem buzdítunk senkit az alábbi videón látható tevékenységre, továbbá szakszerűséget se nagyon keressetek a fiatalember mozdulataiban. Úgy áll szegény srác kezében a "sikító", mint a nagyiéban egy táblagép. Ettől függetlenül jó látni, hogy nem csak faluhelyen használnak flexet.

Bizonyára sokatoknak megvolt már az alábbi videó. Én mindig Adam Sandlert képzelem az apuka helyébe. Valahogy belőle nézem ki, hogy ennyire gyökér. Mindenesetre érdekes látni, hogy a bomlott agyú, barkácsolni szerető apuka hogyan vonja bele szerencsétlen gyerekét perverz kis játékába. Na jó, annyira nem gáz a dolog, de a vihogó fater a háttérben komoly mentális problémákkal küzd és szakember segítségére szorul. Szerintem.

Építsünk gardróbszekrényt!

Minden lakásban – még a legkisebben is – van olyan falrész, ami elé nyugodtan lehet akár kis mélységű szekrényt építeni. Nem kell okvetlenül olyan drága könnyűszerkezetes gipsz karton technológiát alkalmaznunk, mint a mellékelt, gondolatébresztő videón, mert a Kárpát-medencében akár pár léc és a haverunk segítségével is építhetünk egy szép keretet, amit számtalan féle anyagból készített módon lefedhetünk és ami mögött elfér az összes dzsuva, amit már ununk nézegetni, de még sajnálunk kidobni. Elkészíteni egy ilyen beépített szekrényt sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint bárki is gondolná! Óriási előnye egy beépített szekrénynek, hogy a kupit okozó cuccok mellett az előre megvett karácsonyi ajándékoktól a barátnőnkig bármit és bárkit el tudunk rejteni benne rövidebb-hosszabb időre. Akik a barátnős hasonlaton komolyabban elgondolkodtak, azoknak a szekrény belső hangszigetelését külön ajánlom!  

Elérkezett az idő, hogy szert tegyél egy Leatherman multiszerszámra. Mindössze annyit kell tenned, hogy lefotózod kedvenc szerszámod (pöcsös fotó nem ér). A képet küldd el a furdancsblog@gmail.com címre. A fotódat feltöltjük a Furdancs Blog Facebook-oldalára. Amelyik fotó tulajdonosa a legtöbb like-ot gyűjti össze, Leatherman multiszerszámot nyer. Sőt, az első három!

Nyeremények:

1. Wave multiszerszám
2. Rebar multiszerszám
3.
Wingman multiszerszám

Ünnepélyes eredményhirdetés: 2012.12.12.

leatherman jatek_j1.jpg

Ezek azok a videók, amiket nem tudok megunni. És persze ti sem. Nézzétek meg és költsétek el jókedvűen az ebédet. Jó étvágyat!

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek