Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A szükséges élettér

Hogy egy embernek mekkora élettérre is van szüksége, arról megoszlanak a vélemények. Nyilván megvan az előnye az igazán nagyméretű lakásoknak és házaknak is, sokakat jó érzéssel tölt el, ha mondjuk az emeletről lefelé vezető lépcső egy valóban terem méretű nappaliba érkezik.

Egy nagy lakás persze több gond is, sokkal több takarítani való, és mindenből több kell bele, például este fényből, télen melegből... szóval a rezsi bizony nem lesz kicsi.

minilakás élettér garzon apartman

dorzsoles12.jpg

A kézi dörzsárakat a fordítóvassal forgatjuk, ezért a kézi dörzsárakon a fordítóvas ráhelyezésére szolgáló négyszög van. A fordítóvasban három különböző nagyságú négyszögnyílás található, ennek megfelelően egy fordítóvas több különböző méretű dörzsárhoz is felhasználható.

Nyúlünnep

Az ünnepek lassan abszolút mumusokká válnak itt a blogon. Amikor még nagyjából egy hónap távolságban vannak, ez persze nem látszik, olyankor kifejezetten örülünk nekik, hiszen módot adnak mindenféle mókás ünnepi poszt elkészítésére...

húsvét nyúl tojás alkotói válság

3DPrint: Mérlegen a Furdancs

A permetezőszer olyan, mint a rum. Kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben drága. Káros is, persze. Kertemben csak a legszükségesebb mértékben használok növényvédő szert és régóta gondot okoz kis mennyiségek kimérése.

A digitális konyhai mérleg +/- 1 grammos hibahatárral mér, miközben legtöbbször összesen egy grammra van szükségem. Eddig szemmértékkel adagoltam, azaz a gyárilag négy grammos adagot kiöntöttem és négy részre osztottam, de ez a módszer nem az igazi. Valami van, de nem az igazi.

Megjavítva: rezgőcsiszoló

rezgőcsiszoló javítás gépjavítás szétszedtem szerelés

Egyszerű történet következik egy Kínába szakadt Strauss rokonnal és az ő furcsa titkáról, amit markolatában rejtegetett. A "Megjavítva" sorozat kezdetben mindig "Szétszedtem" címet kap, mert elromlott, szétszedtem, aztán majd lesz valami. Most épp sikerült életre kelteni boncolás közben. Lássuk be, ez orvosprofesszoroknak sem sikerül mindig. Mellékhatások tekintetében forduljon nekromantájához vagy kérdezze műszerészét.

Újragondolt klasszikusok - MPN 037

A különböző modern szigetelőanyagokról már számos esetben írtunk. Beszéltük fújható, tapasztható, vagy akár szerkezeti elemként is használható hőszigetelésekről.

Azonban a legtöbbünk számára, - különösen, ha az elmúlt 30 évben volt szerencsénk saját tetőteret beépíteni - a hőszigetelés szót meghallván, még mindig a padláson és a tetőtérben lefektetett, vagy a szarufák közé behelyezett szálas, üveg- vagy közetgyapot anyagú, paplan vagy tábla jellegű szigetelőanyagok ugranak be.

Knauf Szigetelés hőszigetelés MNP037 Ásványgyapot

Fémipar: dörzsölés

Csigafúróval nem lehet pontos és sima felületű furatokat készíteni. Ha a furatnak pontosnak és a felületnek simának kell lennie, akkor a furatot dörzsölési ráhagyással kell elkészíteni, és utána megfelelő méretű dörzsárral fel kell dörzsölni.

dorzsoles13.jpg

A dörzsölés furatbővítő megmunkálás. Főleg abban különbözik a fúrástól, hogy igen vékony fémréteget választ le. Dörzsöléshez, akárcsak a fúráshoz, egyidejűleg két mozgásra van szükség; forgó mozgásra és a forgástengely irányában egyenes vonalú haladó mozgásra.

Csak lazán...

Egy hosszú és fárasztó hét végére értünk. Három munkanap mindenképpen túl hosszú ahhoz, hogy egymás után ledolgozzuk. De nincs mit tenni, az élet nem csupa móka és kacagás. Mi is igen elfáradtunk, ezért a mai poszt kicsit rövidebb lesz, egy fényképválogatást szedtünk össze.

A képeken ötleteket mutatunk arra, hogyan is éljük túl a munkás napokat. Igaz, most hétvége jön, de hát ha esetleg vasárnap nem lenne vége a világnak, akkor hétfőn újra indul a verkli, jobb felkészülni.

iroda munkaunalom vidám iroda

Ha olvasóink is szeretik nézni, ahogy mások dolgoznak, fogadják szeretettel ezt a kertészbarkács etűdöt. Az épülő Halálcsillag üvegház kész alapanyagokra improvizált elkészítésének fotósorozata csak egy epizód kedvenc témánkból, az üvegház-építésből, melyet könyvajánlóval is megalapoztunk korábban.

Sikerült beszerezni egy nagyobb adag dupla üvegtáblát. Némelyikből kiszökött a gáz, kettőben még víz is lötyögött, de nem finnyáskodtam. Eleve nem az űrben hasznosítom, illetve az üveg nem olcsó, nagyjából huszadáron jutottam hozzá, mintha üvegestől vásároltam volna. Előfordulnak ilyen kedvező hirdetések, érdemes félretenni egy kis barkács forgótőkét.

Pirx kalandjai megvolt? Emlékszünk a fantasztikus filmsorozatra, a felnagyított konyhai krómedények és majolika virágcserepek közt tehenész gumicsizmában botladozó színészekre? Ne legyünk igazságtalanok, az Alfa Holdbázis és az Orion űrhajó kalandjai pont ilyen gagyinak tűnnek az idő távlatából, csak több keret állt rendelkezésükre a műszerfalba épített vasalók számára.

A blue screen technika kezdeti időszakában még látszottak a kék (később zöld) háttér előtt felvett jelenetek hibái, de aztán kiokosodtak a videoszerkesztő rendszerek. Házilag is barkácsolhatunk ilyen effekteket. Előtte azonban tekintsük meg "Pirx kalandjai" ajánlóját.

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek