Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hol vásároljunk? - I. rész.

A konkrét faipari munkákat bemutató posztjaink nyomán időnként kapunk olyan kérdéseket, hogy hol érdemes vagy egyáltalán hol lehet beszerezni az épp bemutatott munkák alapanyagait, eszközeit. Adná magát a válasz, hogy az internet korában ez már nem lehet igazán kérdéses… Ugyanakkor persze az is igaz, hogy aki nem szakmabeli, az lehet, hogy magukkal a keresendő kifejezésekkel sincs tisztában. A most induló sorozatunk talán segít kicsit jobban átlátni a lehetőségeket.

A "tartós vasak" sorozatunk második írása rögtön kivétel lesz. Nem szerszámról szól, legalább is hagyományosan nem szokás szerszámnak tekinteni egy fényképezőgépet. Ugyanakkor nyilván sokan vagyunk, akiknek a fényképezőgép bizony munkaeszköz. Itt a blognál is készítünk épp elég képet mondjuk a posztok illusztrálására, tehát számunkra egy ilyen masina például igenis szerszám.

Olvasói levél - Fura polc

Fura polcokat bemutató gyűjteményes posztunk kapcsán ismét levelet kaptunk egyik olvasónktól. Úgy gondoljuk, Mónika munkája érdemes arra, hogy elétek tárjuk. Alább olvashatjátok a levelet, mégalább pedig a Mónika által mellékelt fotódokumentációt nézhetitek meg, főszerepben a készítővel.

"Kedves Furdancs csapat!

Egy ideje zugolvasója vagyok a blogotoknak, de mióta a "Színes ötletek"-nél gyakran szerepeltek, egyre többet jövök.
Nem tudom mennyire szokás saját alkotásokat beküldeni, de a mai poszt hatására gondoltam elküldöm az otthoni fura polcot, melyet egy hasonló (külföldi) blogposzt után csináltam. Egyáltalán nem praktikus, de jól néz ki. :) szerintem.
A festés az én munkám, a két polcot úgy csináltattam egy asztalosműhelyben, de a felfúrásnál aktívan részt vettem! :)
(a függőágy is egyedi barkácsolás eredménye: fúrás nélkül van megoldva, a galérián átvezetve, kicsit barbár módon sajnos)

Egyre hűségesebb olvasótok:
Móni"

361 (1).jpg

20120920_192644 (1).jpg

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 

 

A hét műtárgya: feszítővas

Mr. Furdancs írt már a pajszerről, de nem gondolhatta komolyan, hogy igényes, átfogó jellegű értekezés készülhet erről a szerszámról e kép nélkül:

image001 (1).jpg
Gordon Freeman, elméleti fizikus, a GameSpot Top10 hős-listájának 5. helyezettje, és hűséges barátja, a pajszer

Mire jó a feszítővas?

image002.jpg

A feszítővas kialakításának három lényeges komponense van:

  • élezett, ék alakú vég

  • szögkihúzó nyílás

  • az ék alakú vég és a nyél közötti íves hajlítás

Az ék alakú vég szolgál arra, hogy tárgyak alá vagy közé be lehessen nyomni, feszíteni a szerszámot. Ha ez sikerül, akkor az íves részt támasztékként használva nagy erővel kifordíthatjuk a feszítővas végét, ami a tárgyak eltávolodását eredményezi.

A hét műtárgya - A pajszer

Mai főhősünket számos olyan névvel is illetik az idevágó leírások, melyeket ha egy szerszámboltban kiejtünk a szánkon, akkor pincérfogásban dobnak ki az ajtón. Kért már valaki az eladótól pajszer helyett emelőrudat, vagy emeltyűt? Ugye, hogy nem. Ráadásul ezek a nevek nem is ezt az eszközt jelölik. Ennek a szerszámnak a tisztességes neve ugyanis a pajszer vagy feszítővas. A Ponyvaregény idetartozó jelenete (18+) óta az utóbbi elnevezés szépen felzárkózott.

Pajszer.jpg

Szóval ez a finom kis szerszám arra való, aminek kinéz. Nevéből is kiderül, hogy feszíteni lehet vele. Ajtók, ládák kevésbé szofisztikált felbontására tökéletesen alkalmas. Használjuk értelemszerűen. Ennyi.

A pajszerről találtam egy írást is, amiről nem sikerült megfejtenem, hogy pontosan mit is akar, de ti majd rájöttök. ITT olvashatjátok. Aztán még egy zenekar is üzemel Pajszer néven. Nyilván nem karibi latin-zenét játszanak.

Újabb olvasói levelet kaptunk, egy magát Furd Ancsa névvel illető, vélhetően hölgytől. Kazános kalandjáról olvashatunk alább. Én remekül szórakoztam rajta.

Történetem lett egy kazánnal. Az előző fűtési szezonban kezdődött a szappanopera, az első fejezetek azzal teltek, hogy próbáltam rájönni: miért nincs időnként meleg víz, másik időnként pedig fűtés. Kijött a főbérlő által hívott, kazántípusilag felelős szerelő, mókolt ezt-azt egyszer a berendezésen, másszor a termosztáton, harmadszor mindkettőn, de változás nem történt.

Egyik posztunk majdnem megihlette olvasónkat. Végül nem posztunk okán, de írt nekünk egy levelet. Alább olvashatjátok.

Kedves Furdancs!

Éppen reggeli kávémat, álmos fejjel hörpölgetve olvastam humoros írásodat a bojlerszerelő nagyapával, ami gyerekkori emlékeket ébresztett fel bennem. Az én nagyapám is hasonló habitusú, az a keményvonalas fajta, aki a hatvanas években a tervhivataltól kikérhető háromféle építési terv közül kiválasztott egyet és két három év alatt, Szentendrén felépítette a hétvégi házat a két kezével és némi haveri/családi segítséggel. Hozzáteszem, a mai napig áll a ház és szerintem atomtámadás ellen is véd, mert "nagyapád nem spórolta ki belőle a cementet"

Anya Csavar (olvasói levél)

Elérkezett az örömteli pillanat, amikor a Furdancs Blog olvasói levelet kapott. Ráadásul egy kétgyermekes anyukától, aki a barkácsoláshoz kötődő viszonyáról írt egy rövid merengést. Olvassuk együtt Júlia levelét!

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek