Talán olvasóink között is akad néhány idősebb ember, aki még emlékszik azokra az időkre, amikor a használati tárgyak -a szerszámok is- igényesen és szépen voltak elkészítve. Nem azért, mert esetleg épp egy prémium gyártó termékei voltak, nem is azért, mert őrült drágán, a minőség kiemelésével akarták eladni, hanem pusztán csak azért, mert egy tárgy, aminek az elkészítésébe időt és energiát fektetünk, csak korrekt minőségben készülhet.

Ez persze már elég rég nincs így. Sőt, vannak, akik szerint soha nem is volt. Legalábbis a mi univerzumunkban nem.

Újrahasznosítva: Nyomtató

Nem igaz, hogy régen minden jobb volt. Alkatrészvadász szempontból semmiképp. Régen egy minőségi nyomtató fél-egyhavi átlagfizetésbe került, olcsó tömegcikket pedig egyszerűen nem lehetett kapni. Hogy ma is használhatunk (ha találunk hozzá illesztőszoftvert) 25 éves lézerprintert, az a nagyobb példányszámú irodai felhasználás miatt magas fémtartalom (megemelt árat generálva) és a kevésbé integrált, hőt jobban elviselő elektronika miatt van.

Szétszedtem másfél nyomtatót és a marokszámra kitermelt értékes alkatrész mellett jutott a mechanikából arra is, hogy működő CNC NYÁK-fúrógép modellt készítsek, csak Önöknek. Később jelentkező mikrokontroller sorozatunk egyik állomása lesz vezérlőelektronikával felszerszámozni a puszta elektromechanikus vázat.

A juhász kerékpárja megjavul

Múlt heti posztunkban megmutattuk, mire vezet, ha az ember teljesen felhagy a közlekedési eszközei karbantartásával. Azonban, miután a juhász a barátunk, most az egyszer még segítünk rajta, és megpróbálunk friss és működőképes járművet varázsolni a látványosan megöregedett drótszamarából.

A fűrész és a hidegvágó

A kiadó engedélyével részletekben közöljük Roland Leuschel "Hegesztés, forrasztás, lakatosmunkák" című könyvét. A gazdagon illusztrált kötet sallangmentes alapossággal, mégis olvasmányosan bemutatja az otthoni fémmegmunkáláshoz szükséges tudnivalókat.

konyvborito.jpg

Fűrész és hidegvágó, a destruktív életstílus megvalósításának két fontos eszköze, most megtanulunk vele bánni. Ha nem akar várni egy hetet a következő bontóeszköz leírására, a könyvet megrendelheti a Cser kiadó webáruházában.

Ördögi körforgás

Mostanában több helyről is hallhattuk, hogy a korábbi években megszokott éves energiafelhasználási arányok egyre kevésbé érvényesek. A legújabb adatok alapján, ez a különbség már el is tűnt. (Ez egyébként válasz lehet mindazoknak, akik a napenergia hasznosítása esetében azzal szoktak érvelni, hogy egy napelem nyáron termel sok áramot, amikor arra nincs is szükség. Hát, mint látni fogjuk, bizony hogy van.)

A poszt címe talán vet fel kérdéseket, esetleg túlzásnak tűnhet, de az alábbiakban bebizonyítjuk, hogy bizony egy csepp túlzás sincs benne, és sorsunk bizony megpecsételődött...

A hét műtárgya: a kalapács

Mindennapi életünk egyik fontos velejárója a kalapács. Elég, ha csak az időről időre, szerencsére egyre ritkábban, felbukkanó Kalapács Józsefre gondolunk. A kalapács végig kísér bennünket gyerekkorunktól a koporsóig. Nemrég még e nagyszerű szerszám művészeti vonatkozásairól is megemlékeztünk.

A kalapácsot sok mindenre használjuk. Szöget verünk be vele, falat törünk, árat verünk, a tartós körömfestésről nem is beszélve. Annak idején, szakirányú tanulmányaim során, azt akarták a fejünkbe verni, hogy a kalapácsot a nyél végénél megfogva kell használni. "Ne fojtogasd azt a szerszámot fiam", hangzott a feddés. Nos annyit elmondhatok, hogy ez egy baromság. Szerintem. Én ugyanis kizárólag akkor csaptam rá az ujjamra, amikor rendeltetésszerűen használtam a kalapácsot. Érdekes adat, ha igaz, ha nem, hogy az egyszerű, lakossági kalapács nyelének a hossza, a fej hosszának a háromszorosa. Lehet, hogy nem így van, de jól hangzik. Nos egyáltalán nem mindegy, hogy mit milyen kalapáccsal ütünk. Nézzük át, hogy milyen főbb típusai léteznek ennek a kiváló szerszámnak.

kalapacs fajtak.png

A juhász kerékpárja

A juhászokat mindenki ismeri, aki vidéken lakik, különösen, ha juhok is vannak a környéken. Juhászból persze sokféle van. A miénk viszonylag fiatal ember, képzett állattenyésztő, briliáns érzéke van mindenféle állathoz, a fejtartásukból megmondja, mi bántja őket, vagy épp mi jár a fejükben. Természetesen egy ellés levezetése épp úgy nem probléma számára, mint egy törött láb rendbetétele, vagy egy nyűgösebb betegség megfelelő antibiotikum kúrájának a levezénylése.

De, mint látni fogjuk, mindenhez Ő sem érthet…

Fúrás és menetkészítés

A kiadó engedélyével részletekben közöljük Roland Leuschel "Hegesztés, forrasztás, lakatosmunkák" című könyvét. A gazdagon illusztrált kötet sallangmentes alapossággal, mégis olvasmányosan bemutatja az otthoni fémmegmunkáláshoz szükséges tudnivalókat.

konyvborito.jpg

Fúrunk és majd később faragunk. Nélkülözhetetlen információk következnek fúrásról, menetvágásról. Ha nem tudja kivárni a könyv végét, megrendelheti a Cser kiadó webáruházában.

Fazonigazítás öntapadó díszidomokkal

Igaz ugyan, hogy most a minimál stílusú bútorok a divatosak, ám akinek ezek túl ridegnek tűnnek, vagy régebbi bútorainak ma már jellegtelen frontfelületeit szeretné kissé "feldobni", ezt némi kreativitással könnyen megteheti. Erre találták ki az öntapadó díszidomokat, díszléceket, amelyek a bútor-szerelvényüzletekben szerezhetők be.

Régi bútorok felújítása

A bútorok felújítása kedvelt tevékenysége a lakáskultúra és a bútorok szerelmeseinek. Ez a tevékenység akár hobbiként végezve is létrehozhat egészen fantasztikus minőségben felújított darabokat. Azonban a legjobb szándék és lelkesedés sem pótolja a bútorok szerkezetének, felépítésének, az asztalos szakma fogásainak legalább alapfokú ismeretét. A különböző divatlapok, színes női magazinok számtalanszor közölnek írásokat, beszámolókat különböző régi bútorok felújításáról. A valaha jobb napokat látott, szépséges politúrozott szekrénykék és asztalok ezekben a beszámolókban sokszor a legvadabb színekre pingált, az eredeti míves szerkezetükkel mit sem törődő módon átalakított berendezési tárgyként végzik.

Ő, a robot

Tegnap megmutattam mérnök barátaimnak az új robotkaromat. Nem, nem Darth Vader vágta le az eredetit és annak pótlására ültettek be egyet. Inkább a távirányítású, hat szabadságfokú iparirobot-szimulátort, melyet pályára-irányítási sorozatunkban mutatok be. Az összeszerelés pillanatképei bővebben és nagy felbontásban ebben a galériában találhatók.

robot_55027.jpg

Kíváncsi voltam, hogy saját lelkesedésem másokra is átterjed-e, miközben felsírnak a szervomotorok és az Aliens rakodógépét idéző eszközzel cukrot teszek a kávéba. Igen, ez az eszköz szerintük is nagyon menő és hasznos ajándék egy (10-50. éves korú) gyermek részére, majd birtokba vették az irányítópultot…

A hét műtárgya: a varázsvessző

Bizony az. Miért? Attól, hogy itt a blogon mostanában sokszor előkerülnek mindenféle hi-tech témák, CNC marógépek, meg 3D nyomtatók, még nem tagadjuk meg a régi, egyszerű, de bevált szerszámokat sem. Az olyanokat, mint a kalapács, a csavarhúzó, vagy épp a varázsvessző. A Pallas nagy lexikon azt írja: "A varázsvessző a régi idők hite szerint egy oly "műszer", amellyel minden a föld alatt fekvő fémet meg lehet találni." A hasznosítás persze ennél sokrétűbb, a különös eszközt napjainkban leggyakrabban vízerek felkutatására alkalmazzák, annak ellenére, hogy lényegében senki sem tudja miként és hogyan működik.

Egyedi számítógépházak

A barkácsolás egy komplex vállfaja a számítógép-modderkedés, mely univerzálisan felöleli a fa- és fém-, műanyag-megmunkálást, festést és elektronikát. Lényegében szubkulturális művészeti ág, ahogy gyári számítógépházak helyett egyedi, látványos alkotásokat fabrikálnak művelői.

Image9.jpg

Összességében moddingnak nevezzük ezt az átalakítást, akárcsak a szoftverek, autók, HiFi-berendezések saját stílusra való fazonírozását. Itthon is régi hagyományokra nyúlik vissza a modding, komoly irodalmat, fórumokat, versenykiírásokat találunk róla a neten. Nyári könnyed ajánlóként mutatom be ezt a komplex barkács-hobbit az "Apa, mit rajzoljak?" pillanatok áthidalására, mikor viszket ujjunk a gérvágó gombján, de nem jut eszünkbe semmi formabontó, új konstrukció ötlete.

Szalmabálaházak

A különböző alternatív - pontosabban fogalmazva inkább hagyományosnak mondhatnánk - építőanyagból való házépítést a legtöbb építési hatóság igencsak helyteleníti. Ennek sok oka van, és nem feltétlenül a hatóságok eredendő rosszindulata, nem is feltétlenül a tégla gyártók titkos társaságának machinációi állnak a háttérben.

A kiadó engedélyével részletekben közöljük Roland Leuschel "Hegesztés, forrasztás, lakatosmunkák" című könyvét. A gazdagon illusztrált kötet sallangmentes alapossággal, mégis olvasmányosan bemutatja az otthoni fémmegmunkáláshoz szükséges tudnivalókat.

konyvborito.jpg

Mérés, előrajzolás, pontozás: fontos előkészítő munka, hogy ne csak furkáljunk össze-vissza. Ezt a témát érintjük mai írásunkban, de ha nem tudja kivárni a könyv végét, megrendelheti a Cser kiadó webáruházában.

3D háznyomtató és más hírek

Érezte már valaha, hogy amit épp átél, az egy fokkal több az elviselhetőnél? A Csernus-féle sokkoló módszer szellemében következzen uborkaszezonban fogant, 3D nyomtatós hírválogatásunk olyan mennyiségben, amit ha túlél, akkor megerősíti...

3.jpg

..hitét, hogy ez egy igen sokrétű és hasznos eszköz a barkácsoló kezében. Épp egy kortárs elektromechanikai csodát, egy telefaxos - scanneres - hálózati csatlakozós - tintasugaras nyomtatót szedek apró darabokra a Szétszedtem! rovat áldozataként. A kitermelt kétmaréknyi precíz fogaskerék, motorok és gépelemek felett elábrándoztam, mi mindent készíthetnék belőlük egy ilyen térbeli nyomtató segítségével. És ha ezt Galuska Galagonya megérhette volna. Tehát uborkaszezon, hírválogatás és hidegfront. Minden adott a tájékozódásra, kellemes olvasást!

Legyünk szuperhősök!

A filmre vitt képregények divatja még korántsem ért véget. A nagyszámú, különleges képességek birtokában lévő hős folyamatos példát mutat nekünk, átlagos életformáknak. Persze az erkölcsi tanulságon túl nem minden esetben juthatunk, hiszen e hősök többsége amolyan mutáns lény, különleges, nem igazán üzletben kapható képességek birtokában van, amelyek számunkra nem elérhetőek.

Boldogult gyermekkoromban a kerti világítást általában a szokásos, menetes üveggömb-bura által védett, 60-100W-os izzó képviselte, amely a ház és a műhely egy-egy sarkán volt installálva. Kellett hozzá persze (akkor még) 220V-os elektromos hálózat, kapcsoló, meg létra ha kiégett az izzó, cserében viszont valódi fényt adott, 2-3 ilyen lámpa korrekten bevilágította a ház környékét.

Akkoriban is léteztek persze már különböző díszítő-világítások is, amelyekkel mondjuk a kertben kígyózó utakat lehetett megvilágítani, de ilyesmi felénk nem volt, csak filmekben, meg külföldi parkokban láttunk ilyen megoldásokat.

Egyszezonos medencék

Bár már jó néhány éve kaphatóak a különböző fóliaanyagú medencék a kereskedelemben, igazán olcsóvá az utóbbi egy-két évben váltak. Manapság már akár 20000.- Ft alatti összegért is vehetünk egy 3,6 méter átmérőjű medencét, szűrő és vízforgató berendezéssel, takarófóliával. Persze ilyen alacsony áron nem számíthatunk túl hosszú élettartamra, de ez már az az árszint, ahol akár egy szezon miatt is megérheti a beruházás, különösen, ha több gyerek is van a családban, hiszen ennyi pénzt akár egy hétvégén is otthagyhatnánk egy strandon.

Falak dekorálása

A lakóhelyiségek falait még nem is olyan régen különféle költséges gipszstukkókkal lehetett csak mívesebbé, egyedibbé tenni. Ma már viszont a barkácsáruházakban és más szakboltokban beszerezhető extrudált sztirollécekkel ezt bárki akár saját kezűleg is könnyen megteheti. E díszlécekkel könnyű bánni és feragasztásuk után a falfelületek tagoltsága kreatív színű festéssel még fokozható is.

Alapvető fémipari műveletek

A kiadó engedélyével részletekben közöljük Roland Leuschel "Hegesztés, forrasztás, lakatosmunkák" című könyvét. A gazdagon illusztrált kötet sallangmentes alapossággal, mégis olvasmányosan bemutatja az otthoni fémmegmunkáláshoz szükséges tudnivalókat.

konyvborito.jpg

A következő részekben tervezéstől-kivitelézésig megismerjük a fémipari műveleteket. Mindezek előtt rövid tanácsok röviden. Ha ön türelmetlen, a teljes kötetet megrendelheti a Cser kiadó webáruházában.

Bőr autókárpitok ápolása

Az autók utasterének burkolatát egyre inkább speciális textilanyag és egyre több műanyag felület uralja. Ám számos, igényesebb típusban nem ritkaság a valódi bőr burkolat az üléseken és egyéb kárpitozott felületeken. A viszonylag szűk belső tér miatt azonban ezek a kárpitanyagok hajlamosabbak a különféle kopásokra, anyaggyűrődésekre, sőt esetenként durvább felületi sérüléseknek is ki vannak téve. Ezért az igényes bőrkárpitok fokozottan igénylik a rendszeres ápolást.

Így a nyár közepén javában tart a kerékpáros szezon. A kerékpározáshoz persze leginkább kerékpárra van szükség, azonban aki kicsit is tapasztalt, az tudja, hogy néhány alapszerszám bizony nem árt ha nálunk van. Természetesen az optimális megoldás itt is az, ha összeállítunk egy direkt az adott géphez való szerszámkészletet, ami egy kis táskában el is fér.

Kiemelő hátfalak lapos tévékhez

A televízió tagadhatatlanul része az életünknek és szinte minden otthonban a fő helyet foglalja el. A lapos LCD- és LED-televíziók egyre rohamosabb elterjedésével pedig a lakószobákban elfoglalt helyük is változóban van. Nem ritka a falon "képként" elhelyezett készülék, de a fontosságát egyéb módon is hangsúlyosabbá lehet tenni.

Árnyékolók karbantartása

A különféle napernyők és egyéb árnyékolók egyik lényeges része a ponyvájuk. Vásznaik ugyan UV sugárzás ellen stabilizáltak, felületük por-, szenny- és víztaszító, ám a levegő szennyezettsége, madár- és egyéb piszok beszennyezhetik a felületüket. Ezért időnként ajánlatos a ponyvákat kifeszítve, vagy kitekerve letisztítan. Tisztításukhoz tilos vegyszereket használni, mert ezek tönkretehetik a poyvák impregnálását. Kifeszítve, kevés mosogatószeres vízzel és kefével azonban fellazíthatók a rászáradt szennyeződések, amit ezt követően erős vízsugárral már könnyű lemosni. A lemosott ponyvák anyagát azonban mindig kifeszítve kell megszárítani, különben a felületük befülledhet.

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek