Nyakunkon a madárszezon!

Napokon belül vége a télnek. Ráadásul az idő is enyhére fordult. Persze nyárig még sok minden történhet, azonban van néhány olyan kerti tevékenység, aminek mindenképp muszáj akár már most hétvégén nekilátni, mert könnyen kifuthatunk az időből.

Fürdőszoba korszerűsítése

Fürdőszobák tömegei várnak korszerűsítésre. Akár az idő, akár a divat járt el felettük, az épületgépészet felújításával is napirendre kerülhetnek a munkálatok. Erich H. Heimann "Hidegburkolás lépésről-lépésre" című könyvéből most egy komplett hidegburkolási project lépéseit vesszük sorra. Fotónk csak illusztráció, az eredeti tér és pénz határt szabhat fantáziánknak, de alkualapnak megfelelő elképzelés az alábbi kis fürdőszentély.

bath.jpg

A könyv nem tér ki erre a fontos momentumra, de tervezéskor első dolgunk legyen tartalék WC- és tisztálkodási lehetőség keresése.

Kalapot a kéményre

Anno a házunk vásárlásával tettünk szert egy felújításra váró kéményre. Hogy valaha be volt e fejezve és került e rá fedlap, a múlt homályába vész. Mindenesetre a felső nyolc sor egyre hézagosabb fugázása, és a kéményseprő évenkénti ellenőrzésekor egyre aggodalmasabb ábrázata, valamint a törvény szigorával való fenyegetés miatt cselekvésre szántam el magam.

Állványzatot a családból összehordott alulétrákkal, bontott raklapokból megmaradt stafnifákkal, és némi colos deszkákkal történt merevítéssel sikerült rögtönözni. Az ijesztő látszat ellenére elég stabil lett, még a csigával terhelten is.

Bár a fűtési szezonnak lassan vége, az általányt fizetők egész évben szembesülhetnek a fűtési költségekkel.

Egy-egy számla kézhezvételekor sokféle gondolat megfordulhat az ember fejében, köztük a "most már tényleg csinálni kell valamit, ez így nem mehet tovább" jellegűek is. De mit tehetünk?

Műkincsvadászok figyelmébe

Fémipari sorozatunkban ma elértünk a mérő- és ellenőrző eszközök taglalásának végére. Már csak gondozásuk és megóvásuk szabályait kell eszünkbe vésnünk, hiszen sérülékeny és néha igen értékes tárgyak ezek. Az illusztrációk alatt az itthon vásárolható mérőeszközökből olvashatnak egy válogatást. Állunk leesik, hogy milyen árazási rekordokat produkál a finommechanikai ipar (sorozatunkban később majd felbukkannak a mérőhasábok is). Talán ez nagyobb nyomatékot ad a megóvás lent ismertetett szabályainak.

cxcxc.jpg

Ha felmerül a kérdés, hogy miért fizetnek milliós összeget egy készlet fémhasábra… azért mert az az etalon mindig ugyanakkora, mint amit ráírtak. A kis barkácsműhely nem igényel természetesen 0.001 mm pontosságú méréseket, ezeket leginkább az iparban használják vagy laboratóriumi célokra, illetve hitelesítéshez. Ha rábukkannak hagyatékban vagy bolhapiacon egy hasonló eszközre, nézzék meg figyelmesen, lehet, hogy értékes műkincset találtak. A rekordok listáját a felső polcról (prémium termékek közül) válogattam, de még a nagypapitól örökölt mezei tolómérő is megérdemli a gondozást.

Egyszer élünk, vagy addig sem. Erich H. Heimann "Hidegburkolás lépésről-lépésre" című könyvéből szemezgetünk egyszerűen kivitelezhető hidegburkolási ötleteket. A teljesség kedvéért közöljük ezt a részt, hogy lám, ilyen is van. Azonban magánvéleményem, hogy mikor 230V fütyül a talpunk alatt, inkább hívjunk szakembert a kivitelezésre.

burk201.jpg

Anyagszükséglet: csempe-fűtőelemek külön tervezés alapján, padlófűtéshez használható csemperagasztó, süllyesztett szerelvénydoboz, műanyag cső, rögzítőbilincsek, időkapcsoló, ill. termosztát.

A legtöbb újság- vagy blogolvasó talán nem is hallott még arról, hogy immár évek óta létezik egy verseny, pontosabban bajnokság nálunk is, amelyen a megújuló energiaforrásokat hasznosító önkormányzatok vesznek részt. Azt már mi is körbejártuk többször, hogy a mindenféle megújuló energiaforrások ideális és optimális mértékben a kistérségek, adott esetben egy-egy önkormányzat számára jelenthetnek alternatívát a hagyományos energiahordozókkal szemben. Ekkora méretben viszonylag jól tervezhetőek a határfeltételek, megfelelően összehangolható a fogyasztás a rendelkezésre álló kapacitásokkal, és a szállítás/elosztás sem jelent indokolatlan többletköltségeket. A rendszer sokszor helyi munkaerővel és helybéli vállalkozásokkal létrehozható, és az üzemeltetése is helyben teremt munkalehetőségeket.

Mint az köztudott, vagy legalábbis a zsigereinkben érezzük, a konyha az egyik legfontosabb közösségi tér az életünkben. Ott születnek fontos döntések, egy italozástól megfáradt hajnalban ott történik a hűtő kifosztása és fakanállal is ott kergettek az asztal körül. Nem mellesleg létfenntartásunk főzés nevű tevékenysége is a konyhában zajlik. Ha vastag a pénztárca, akkor az ötlet hiányzik olykor, ha pedig vékony, akkor pedig nincs más választásunk, hogy életünk e meghatározó terét a magunk ízlése szerint formáljuk. Ötletek, trendenk, és csodálkoznivaló konyhai ügyek ismét Budapesten!

A halott fűtőszál

Az áldozatra a félig átsült pizzák hívták fel a figyelmet. Látszatra minden rendben működött, szépen világított, meghitt melegséget és csodás illatokat árasztott a kombinált tűzhely elektromos sütője, ám a saját készítésű pizzák alja mégis nyers maradt. Egyéb ötlet híján átcsúsztattam őket egy teflonserpenyőbe és a gázrózsán, némi utókezelés által kerültek fogyasztható állapotba. A javítást ebéd utánra hagytam, mikor már kihűlt a sütő.

Az első döbbenetet a tűzhely sarokból való kihúzása után elém táruló látvány okozta. A brazíliai esőerdők még érintetlen mélyéhez hasonlatosan ez a tájék is kívül esett a takarítószerek által sűrűn bejárt területeken. A csempén a megannyi ételköltemény alkotóelemei, porcicák és némi pókháló elegyével, évgyűrűszerűen alkotott színes márványszerű rajzolatokat. Mivel az erről készült képek kimerítenék a nyugalom megzavarására alkalmas képi elemek meghatározást, és a posztunk fő témája sem ez, ennek a bemutatásától inkább eltekintenék. Azért már ezen a ponton elhatároztam, hogy az esetlegesen kellő alkatrészbeszerzés után, hideg zsíroldóval (ezzel bánjuk gumikesztyűs kézzel) és némi ecetes tisztítószerrel fogok visszatérni a helyszínre.

Szerszámok a gyengébbik nemnek

Az elmúlt karácsony kapcsán bukkantunk egy szerszámkészletre, és ezzel együtt egy remek posztalapanyagra is. A nőknek ajánlott szerszámkészletekről egyszer már ejtettünk szót korábban. Akkoriban persze arra jutottunk, hogy a 'gyengébbiknek' aposztrofált nem általában messze nem gyengébb és ügyetlenebb a férfiembernél. Vannak persze olyan hölgyek, akik tényleg nem tudják hogyan is kell használni egy kombinált fogót, de hát ismerünk épp elég férfit is, aki ugyanígy bajban van, ha bármit a saját kezével kell megoldjon.

Derékszög és acélvonalzó

Egy talpas derékszög nélkülözhetetlen a műhelyben. Merőlegest állíthatunk és mérhetünk vele. A mérő- és ellenőrző eszközöket bemutató sorozatunkban az acélvonalzó mellett ez a passzív, mégis hasznos mérce kerül sorra. Az írás végén a zavarba ejtő nevű "sugármérő készlet" kifejezés is tisztázódik.

d1.jpg

Két felület egymáshoz való merőlegességének ellenőrzésére derékszöget használunk.
A derékszögek különböző nagyságban és kivitelben készülnek.

A fürdőkád régebben szabadon állt a lábain és vezetékeihez, szerelvényeihez könnyen hozzá lehetett férni, ma már viszont fürdőkádakat beépítik. Problémát okozhat azonban a fotón is látható teljes lefedésnél, hogy csőtörés vagy szivárgás gyanúja esetén bontás nélkül nem szemrevételezhetjük a burkolat mögötti részt.

kad.jpg

Erich H. Heimann "Hidegburkolás lépésről-lépésre" című könyvében találtuk meg a közbenső megoldást, mikor a kosz nem megy be, a lények nem jönnek ki, a kád borítása tetszetős és mégis ellenőrizhetjük a szivárgást. A szerelőnyílás burkolásának gyakorlata következik.

Ömlesztett szigetelés

Aki próbálkozott már az utólagos és házilagos hőszigeteléssel, ismerheti a problémát, hogy bizony sok olyan eset adódhatik, amikor a táblás, vagy paplanos szigetelőanyagok nem igazán jól használhatóak. Akár egy padláson kellene szigetelnünk valami rosszul hozzáférhető ficakot, vagy egy utólagosan beépített faszerkezet körül kell hőszigetelést megoldanunk, vagy épp a fűtés össze-vissza kanyargó csöveit szeretnénk körbe szigetelni a kazánházban a fal mentén, ezekhez a hagyományos szigetelő táblák csak nehezen alakíthatóak.

Bojlerjavítás

Mindenkinek van bojleres története, olvassák el az enyémet is. A vízmelegítő fontos kultúrtörténeti választóvonal a városi ember életében. Lehetünk intelligens jegyeket mutató, gerinces főemlősök, azonban egy hónappal a meleg víz megszűnése után felüti fejét a lapostetű, bubópestis és kannibalizmus. Kivéve, ha van lavórunk.

bojler03.jpg

Tehát vasárnap este van és hallga! Erős pattogó zaj hallatszik a bojler belsejéből. Nem hőtágulásos zörej, de azért leellenőrzöm a biztonsági szelepet. Egy gőzrobbanás komoly mértékben átrendezi lakásunkat, lássunk erről egy kisfilmet.

Robotok. Robotok mindenütt...

Abban talán egyetért velünk az olvasóink jó része, hogy egy barkácsblog akkor az igazi, ha mindenféle konkrét javítást és alkotást mutat be. Igen ám, de miről is írjunk az év "legfeleslegesebb" hónapjában, februárban? Az udvar és az egész világ csupa hidegség, fagyás, sőt, most még havas is. A műhelyben is hideg van, és bár tudjuk, hogy a házon és a ház körül rengeteg javítani való volna, de ezek most már igazán kibírnak még egy hónapot, a verőfényes és madárcsicsergős tavaszig. (Persze lehet, hogy akkorra már fél méter hó lesz, de ezzel majd akkor törődünk.)

Szögek és mérésük

Visszatérünk egy pillanata az általános iskolából ismert (és szeretett...) geometria tantárgyhoz. Szögekről és azok méréséről szól mai írásunk.

szog.jpg

A szög magasságát a szögszárak egymáshoz való viszonya határozza meg. A szögértéket fokokban (°) adjuk meg. 1° a teljes kör 360-ad része. A negyedkor 90°, a félkör 180°, a háromnegyedkor 270°, a teljes kör 360°. 1° = 60' (perc), 1' = 60" (másodperc), 1° = 3600".

Tűzmegelőzési kisokos

Barkácsolni jó - legalábbis amíg örömünket leljük benne - ám eme örömöt nagyban lerontaná, ha azt sikerülne leégetnünk, s még inkább, ha még meg is sérülnénk a tűzben. Éppen ezért érdemes néhány percben átgondolnunk, miképp is kerülhetjük el ezt.

tuz1.jpg

Szakmabeli vendégszerzőnk kérésünkre megosztja olvasóinkkal gyakorlatias és életszerű tippjeit a műhelytűz megelőzéséről. Olvassák figyelmesen és szeretettel Ócsai Gábor írását.

Neoncső cseréje

Egy szép napon elhalálozott a fürdőszobai borotválozótükör feletti fényforrás. Azért hívom így, mert igazából ezt a világítótestet másképp nevezte a szakember a szaküzletben. Szerintem neoncső, de ő kapva kapott az alkalmon, hogy azonnal megsemmisítsen és a portások és önjelölt szakmai kiskirályok képzeletbeli trónjára ülve helyreigazítson, elvégre én volnék a vevő. A vevő meg ugyebár ne érkezzen felkészületlenül, csapnivaló hozzáértéssel az üzletbe. Szóval nem neon, hanem valami más. Elmagyarázta, hogy technológiailag más a neon és más ez, ráadásul a neon kevesebbet is fogyaszt. Hittem neki, de nem is nagyon volt más választásom, és most előre is szaladtunk a történetben.

Ma már nem forog tovább...

Mr. Furdancs irodai forgószéke után az én munkás fotelem mondta fel a szolgálatot. Beépített anyagai minőségét tekintve már újkorában hulladék volt, bár a sokkal drágább típusok is hajlamosak jobbra dőlve deformálódni. Talán mert mázsa körüli testtömegű felhasználók Rodin "Gondolkodó ember" pózába görnyedve aszimmetrikusan túlterhelik az anyagot.

szekjavitas000.jpg

Illusztrált munkanaplómban a javítás mellett az alkatrészek számának drasztikus leépítését és optimalizálását is megfigyelhetik némi forgószék-anatómiai ismeretekkel bővítve.

Komornyikot minden lakásba

A legprecízebb és leggondosabb olvasónkkal is megesett már biztos, hogy valami fontosat otthon felejtett. Egy pénztárca, olvasószemüveg, mobiltelefon bizony nagyon tud hiányozni nap közben. Különösen akkor, ha a mostani trendeknek megfelelően valahol a városon kívül, az agglomerizációban lakunk, és az elfeledett tárgyakért visszaszaladni mondjuk két órányi autózást (annak költségvonzatával is) jelent. Egy már elmúlt, szebb és békésebb világban erre a célra remekül megfelelt egy komornyik, vagy egy inas. Gondoskodott arról, hogy a ház az ajtón kilépő ura mindent magával vigyen, amire szüksége lehet.

Kevésbé pontos mérésekhez az acélmértéket, a tokos acél mérőszalagot és a mm-beosztású acélvonalzót használjuk. Ezeknek a nem állítható mérőeszközöknek legnagyobb mérési pontosságuk 0,5 mm. Fél és egész mm közötti értékeket csak "becsléssel" tudunk meghatározni.

mero00.jpg

A mérték beosztása 1 milliméteres. A beosztás a hosszirányra merőleges és a mérték homlok- felületénél kezdődik. A beosztást osztógéppel készítik, minden ötödik mm-t hosszabbított vonallal, minden tizedik mm-t még hosszabb vonallal jelölnek meg és számozással látnak el. A számozás a cm-ek számát adja.

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek