Furdancs

A Furdancs szerkesztőségében ritkán ugyan, de azért adódik olykor szerelnivaló. Épp a napokban képződött egy hulladék forgószék, a sok éves közel rendeltetésszerű használatnak köszönhetően, vagy épp annak ellenére. Az úgynevezett gázlift adta meg magát benne, melynek következtében nem csupán a forgási képességét, de tulajdonképpen a szék mivoltát is elvesztette. Mikor először megláttam a roncsot, meggyőződésem volt, hogy kocsmai verekedésben használták és attól esett darabjaira a gázlift. Hajlamosak vagyunk gondolkodás nélkül alávetni magunkat a fogyasztói társadalom diktátumainak, és bármennyire is szeretünk szerelni és barkácsolni, első utunk az irodai forgószék-szaküzletbe vezetett. Jellemzően ez az első út, szokásos temponkhoz méltón eltartott két hétig. Ennyi időnk volt legalább arra, hogy megérkezzen az ihlet a javításra, illetve legalább arra, hogy szemrevételezzük a lehetőségeket.

Nincs mese: ide új gázlift kell, és akkor minden jó lesz.

Előrebocsátom, hogy nem egy professzionális hangszerről van szó. Egy igazán drága gitárnak hasonló módszerekkel ne essünk neki!

Jelen gitár inkább csak számomra képvisel értéket, mivel már 26 éve használom. Én még a néhai Skála áruházban lévő hangszerbizományiban vettem, ahova egy akkori zenésztársam adta be. Ő pedig a Curia utcai hangszerboltból szerezte be, szintén használtan, tehát a hangszer valódi korát nem lehet tudni. Egy Japán gyártmányú Stagg az alanya a mostani bejegyzésnek.

Az eredendő probléma, amiért belekezdtem a felújításba, a nyak sérülése volt. Egy korábbi sérülésből kifolyólag egyszer volt már javítva, az alábbi képen látható módon. Most a javítás mellett a nyak továbbrepedt a fej irányába, ami részben a három (akkoriban még elég pici) gyermekem nem túl kifinomult gitárjátékának is volt köszönhető. Úgy is mondhatnám, hogy nem éppen rendeltetésszerűen játszottak rajta.

Ha a témához szorosan nem is, de az igazsághoz mindenképpen hozzátartozik, hogy jelen esetben igazából a csőlyukadás lenne a megfelelő megnevezés. Történt ugyanis, hogy egy sarokpolcot akartam a falra felszerelni és eközben sikerült megfúrni a falban húzódó vízcsövet. Mivel ez nálam rézből van, és mint ilyen nem túl kemény, az ütve fúrónak nem jelentett komolyabb akadályt, mindenféle átmenet nélkül simán átvitte. Aki teheti, az ilyen munkához használjon fém detektort, azzal talán megelőzhető a probléma, nekem sajnos nincs. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a melegvízcső esett áldozatul, így nem maradtunk teljesen víz nélkül, csak a melegvizet kellett másnapig nélkülözni. Ekkor jött a falbontás és a lyukas szakasz kicserélése, amit pár könyökkel és forrasztással sikerült megjavítanom.

A próbalámpán túl is van élet. Néha szükségünk lehet a van áram - nincs áram értéknél pontosabb mérésekre a ház körül. Bemutatom az alapméréseket frissen beszerzett multiméteremmel, mellyel igen elégedett vagyok.

Egy fontos figyelmeztetéssel kezdem. Legyen óvatos 25 V-nál nagyobb váltakozó- illetve 35 V-nál nagyobb egyenfeszültségeknél, mert már ilyen feszültségnél is veszélyes lehet a vezető megérintése.

Egy neve elhallgatását kérő hölgy olvasónk nemrég szemben találta magát egy gázszerelővel, akit ő maga hívott, hogy segítsen rajta. Volt oly kedves és elküldte nekünk élménybeszámolóját a műtéttel kapcsolatban. Alább olvashatjátok Vigyázat! Szókimondó szövegek!

"Nem, nem Kelemen Annácska politikuslerántós felnőtt regényéről, hanem a hazai szakikultúráról szól ez az írás.

Minden évben megroggyan a FÉG gyártmányú falimelegítőnk, meleg víz nélkül pedig nem jó lakni. Száz éve ugyanazt a gázszerelőt hívjuk, mert egy haverunk, haverja. De pofátlansága miatt megfogadtam, hogy soha többet, aztán mégis……Volt hogy belenézett a FÉG-be, megfújta majd távozott, előtte kért 12 ezer forintot a fújásért. Akkor szóvá tettem, hogy ezzel a tarifával az ország leggazdagabb emberei a trombitások, fagottosok, kürtösök, de nem vette a lapot.

A gipszkarton gyakran használt és könnyen kezelhető építési alapanyag. Felújítási munkákhoz, lakás terek átalakításakor talán a leggyakrabban használt anyag. Sík felületek kialakításában szinte "verhetetlen", az ívelt felületekhez azonban csak előnedvesítés után használható, mégpedig elég nagy rizikóval. A modulos gipszkartont viszont e célra fejlesztették ki, amely már nedvesítés nélkül is íveltre hajlítható.

Igen, szakállas vagyok, de nem azért, mert épp ez a divat. Nagyon régóta viselek szőrzetet az arcomon. Volt, hogy hosszú volt és leginkább egy rosszul értelmezett hajóskapitányhoz hasonlítottam, de ezek az idők már elmúltak.

Mai műtárgyunk egy igazán különleges kis szerszám. Gyerekkoromban még nem tudtam, hogy létezik ilyen, de a vele végzett munka végeredményét naponta láttam a házunk előtti parkolóban. A szomszéd srác széjjeltuningolt Ladáján ugyanis ott virított a popszegecsekkel rögzített, rendkívül gusztusos spoiler. Sosem értettem, hogy mire volt jó ez a légterelő - gondolom, terelte a léget - de legalább rondán volt felfogatva. Még kicsi voltam és nem igazán tudtam elképzelni, hogy azok a helyes kis szegecsek hogyan kerültek a helyükre.

Bár mindenféle szifonokról már esett szó itt a blogon, azért egy velem történt esetről és az ezzel kapcsolatos tapasztalásokról írnék néhány szót. Bár az írás egy konkrét eset okán született, de végül is nem ez a fontos, hanem a jelenség amit bemutat. Kezdésnek rajzoltam egy teljesen egyszerűsített sémát, ahogy egy hagyományos szifonnal szerelt lefolyónak működnie kellene:

Mint látható a rajzon, a víz felülről érkezik, feltölti a szifont, majd ha eléri a lefolyó szintjét távozik a csatorna irányába. Persze, ha minden jól szuperál...

Igaz ugyan, hogy most a minimál stílusú bútorok a divatosak, ám akinek ezek túl ridegnek tűnnek, vagy régebbi bútorainak ma már jellegtelen frontfelületeit szeretné kissé "feldobni", ezt némi kreativitással könnyen megteheti. Erre találták ki az öntapadó díszidomokat, díszléceket, amelyek a bútor-szerelvényüzletekben szerezhetők be.