Furdancs

Egy olvasói levél érkezett pár napja, írója arról panaszkodott, hogy egy régi kertibútor-garnitúrát próbál lefesteni. A bútor fémcsövekből áll, és a probléma az, hogy bármit is tesz, mindenképp megfolyik a festék, akár ecsettel, akár spray kiszereléssel próbálkozik.

Előző írásunkban arról értekeztünk, hogy bizony a rozsda azért egy új autó esetén sem pihen, különösen igaz ez egy jóideje használt jármű esetén. És nem érdemes túl sokáig halogatni a küzdelmet ellene. Nálam szerencsére még csak apró gondok és rozsdakezdemények vannak, hiszen ez a jármű még fiatal, alig múlt 24 éves. De azért talán a tél előtt még érdemes segíteni a bajokon.

Péntekenkénti öreg autós sorozatunk jó ideje szünetel, ugyanis az apropót szolgáltató 25 éves Escort semmi elmesélhető hibát nem produkál, csak megy és megy. Benzinen kívül más nem is kell neki.

Ettől függetlenül van pár olyan terület, ahol van némi nyoma annak, hogy bizony nem tegnap gördült ki a szalonból a jármű. És ezek igényelnek némi odafigyelést, még ha nem is azonnalit.

Ilyenkor nyáron az ember hajlamos arra, hogy hirtelen ötlettől vezérelten nekiálljon mindenféle dolgok festésének. Hiszen meleg van, ami a száradást nyilván gyorsabbá teszi, és a szellőztetés sem jelent gondot, ha esetleg a lakáson belül akarunk dolgozni. Festésről szóló posztjaink voltak már, amiről most szólnánk pár szót, az egy szükséges, mégis sokszor elhanyagolt momentum, mégpedig az alapozás.

A múlt héten írtunk a színes falak dicséretéről egy rövid posztot. Valóban rövid volt, és tényleg nem túl részletes, meg is kaptuk rá üzenetekben, hogy szép-szép, de mivel, meg hogyan is kéne festeni? Úgyhogy most erről is írok pár szót, abszolút szubjektíven, persze, ahogy szoktam. (Az objektivitás a gyengék fegyvere, egy igazi furdancsos pontosan tudja mi az egyedüli jó megoldás, fölösleges más nézőpontokat figyelembe vennie.)

Méghozzá falat. Hiszen nyár van, meleg, ideális időszak a nyitott ablakok mellett történő szobafestéshez. Nyáron nemigen vannak klubkoncertek, a fesztiválok viszont porosak, zajosak, és borzasztó a tömeg. Inkább maradjunk otthon, és fessünk. Manapság ez igazán egyszerű és gyors tevékenység, nem is kerül sokba, ráadásul jó buli. Nézzük, hogy csináljuk mi:

Az üvegfestészet, pontosabban a festett üvegablakok, eredetileg mindenféle katedrálisokból, meg szecessziós bérpalotákból lehet ismerős. Általában hatalmas és lenyűgöző alkotások, a rajtuk beömlő ezerszínű fény fantasztikus hatásokat képes létrehozni a megvilágított helységekben.

Ez a munka főként a régi, agyon mázolt nyílászáróknál okoz gondot. Ezeknél ugyanis többnyire néhol olyan vastag a fedőfesték rétege, hogy az már szinte páncélnak mondható. Sajnos, úgy is viselkedik. A felülete elég rideg, viszont az évek múlásával rendkívüli módon kikeményedett és meglepően ellenálló is. A mázolók ezért is nem szívesen vállalkoznak a teljes festékrétegek eltávolítására, mert nagyon időigényes és fárasztó is. Könnyebb és előnyös is, ha csak a felületet csiszolják át alaposan és ahol szükséges, a felületi sérüléseket tapaszolással tüntetik el, majd jöhet rá az új alapozó festék, arra meg a két vékony rétegben felkent, vagy még inkább hengerelt új festékréteg, közbenső finomcsiszolást követően. Az újramázolt felületek így kellően simák lesznek és eltűnnek a faanyag összeszáradásából adódó repedések, és a használatból adódó leverődések, amelyeket a tapaszolással könnyű szinte teljesen eltüntetni. Ez a többfázisú munka sem könnyű és eléggé jelentős időt is igénylő feladat, feltéve, ha minőségi munka a cél. Aki maga vállalkozik erre, rámehet akár a szabadsága is, hiszen az egymást követő munkafázisok között a tapasz és a felvitt festékrétegek kiszáradásához is legalább 24 óra szükséges.

Aki már festett ecsettel festékesdobozból, az tudja, hogy az ecset belepottyanása a teli dobozba igen komoly katasztrófát okozhat. A festékkel teljesen átitatott ecset csöpög és maszatol, a rajta lévő rengeteg festék sosem fogy el, ráadásul a nyele ragad, minden festékes lesz nagyjából 15 másodperc alatt. Tehát az ecsetet mindig le kell tenni valahová külön. Ott is csöpög persze, meg néha leesik, akkor jó poros lesz...

Nemrég volt egy írásunk a kerítések rendbetételéről. Ez a mostani poszt reflektál az abban írottakra. Egy barátom festett, vas zártszelvény kerítését raktuk rendbe. Sikerült elkapni azt a pillanatot, amikor még igazából nem volt komoly rozsdamennyiség a vaskerítésen, ránézésre csúnyábbnak tűnt, mint amilyen vészes valójában volt a helyzet. Gondolom, sokan ismerik azt a mondást, hogy "manapság mindenki építeni akar, de a karbantartáshoz senkinek sem fűlik a foga". Ez persze ránk is érvényes, de most erőt vettünk magunkon.