Köszönjük, Emese!

Boldogok a sajtkészítők - említi a mondás és tegyük hozzá, a harangöntők és fazekasok is. Ez utóbbi szakmába - életformába tekintünk be, ahogy beszélgetésre hívom Dudás Emesét, a Mesekerámia megálmodóját. Olvasóinkat elsősorban forgácsolással, betonozással és más, kevésbé lírai témákkal traktáljuk, így a keramikus szakma-művészet technológiai fogásaira koncentráltam volna kérdéseimmel, mikor rábukkantam a manóházak alkotójára. Lenyűgözött a fantázia, kreativitás és kidolgozás ilyen sokszínűsége és Emese bemutatkozása is.

mse01.jpg

A céges honlapok nem igazán szórakoztató és gondolat-magvakat hintő tartalmukról híresek, de a Mesekerámia ilyen. Következzen egy gigainterjú, mely nemcsak olvasmányosan vezet be a kerámiakészítés szakmai műhelyébe, de egy érdekes személyiség és művészi hitvallás bemutatása is.

Üdvözöllek! Olvasva bemutatkozásod a honlapon, megtudjuk, hogy alapítványi iskolában - tanfolyamon tanultál korongozni. Mennyi idő és okítás kell az alapok megtanulásához?
Igen, a Kresz Máriába jártam, nagyon klassz oktatóm volt, Rónai Ági. Mindenképpen fontosnak tartom, hogy az elején legyen valaki, aki megmutatja a korongozás fontosabb fogásait, de utána igazából a gyakorláson múlik, mint minden. Én a hagyományos lábbal hajtós korongon tanultam meg, és azóta is ezt szeretem jobban, csak a lustaság ültet a motoros mellé.
Nézni könnyű, sokan meg is lepődnek rajta, hogy a gyakorlatban nem is olyan könnyű, fizikailag sem, a lelke a középre fogás. Ha valaki elég kitartó, megtanulható. Az első alkalommal is sikerülhet valami csámpás edényke, de igazából több év rutin kell hozzá, minél több, annál jobb, de ez mindennel így van. Én pl. a fizikumomnál fogva sem fogok soha 15 literes káposztasavanyítót gyártani, az biztos. És a mai napig nem tudom rendesen középre fogni, ha lelkileg megbillenek. Ha valakit érdekel, én első körben azt javasolnám, rakjon össze egy korongot házilag. Szögvas, valamilyen motor és egy ezermester, ezt itt nyugodtan mondhatom.
 
A receptek puszta számok, például az agyag ideális állagára vonatkozóan és ezt meg kell tanulni érezni, ez sok gyakorlást igényel?
 Agyagra nemigen láttam receptet, csak mázakra. A mázazás egyébként a legnehezebb része szerintem, legalábbis az elején. Amikor megkorongoztam, kiszáradt. Mit is csináljak vele, mibe mártsam? Visszatérve az agyagra, régen ásták, iszapolták, taposták, tisztították, elég nagy macera volt. Ma szépen feldolgozva zacskóban adják (a hobbiboltok túlárazva) felhasználásra kész állapotban. Persze túl tud szikkadni, akkor vizezni kell, ha meg túl vizes, akkor szikkasztani, én gipszlapokon szoktam. Valamennyi anyagismeret kell, de ez gyorsan kialakul. Plasztikus díszítéseknél pl. nagyon fontos, hogy se nyálkás, se repedős ne legyen, ezt hamar megérzi az ember.

Legtöbbünk fazekasságos ismeretei kimerülnek a Ghost idevágó jelentében, mikor Demi Moore korongozik és Patrick Swayze nyaldossa a tarkóját. Ennél bizonyára bonyolultabb üreges belsejű manóházat készíteni. Mesélnél a kerámiák készítéséről, alapanyagtól az égetésig?
 mse04.jpg

Hát erről úgy két hétig tudnék beszélni, csak győzzétek elolvasni. Rengeteg dolog jut eszembe, csak egy részét tudom leírni. Többféle agyag van, többféle agyagmáz, máz, stb. Már az elején eldöntöm, hogy milyen agyagot fogok használni. Vannak hagyományos fazekas agyagok és vannak olyanok, amik jobban bírják a kiképzést, ellenállóbbak. Van az egész mögött egy adag kémia. Nem minden agyag viselkedik jól minden mázzal, ezeket ki kell tapasztalni. Van egy érték, szűkülési-tágulási együttható, fontos, hogy ez azonos intervallumban legyen.

Én a hagyományos módon tanultam, mohácsi agyag és fazekasmázak, a mázas égetés alig 1000 fokon zajlik. Aztán ezen elég hamar változtattam, mert ezek a tárgyak hajlamosak hajszálrepedésekre, nem fagyállóak. Most egy samottos fehér agyagot használok a legszívesebben, ezt a tárgy száradása után először kiégetem 1000 fokon, ezt zsengélésnek, vagy kekszégetésnek nevezik.

mse08.jpg

Ekkor a kémiailag kötött víz mind távozik, az agyag cseréppé alakul, de még nem veszíti el a porozitását, tehát felszívja a mázat. A mázas égetés 1200 fokon zajlik, gyakorlatilag tömörre ég. Olyan mint a kő, vízhatlan, repedésmentes, hőálló, fagyálló, szóval a hagyományos technológiához képest sokkal több távlata van. Ez a speciális agyag sokkal jobban is formázható szerintem. A hagyományos agyag ezen a hőfokon beleolvadna a kemencébe. Ezek a mázak már károsanyag-mentesek, nincs ólom vagy kadmium bennük, amik ezen a hőfokon felforrnának és tele lenne a tárgy felülete ronda buborékokkal. Rengeteg mázhiba van egyébként.

Magához a folyamathoz visszatérve, mondjuk ezeknél a házaknál:
 mse03.jpg

Először begyúrom az agyagot, hogy ne maradjon benne levegő, mert akkor korongozni is nehezebb, de ami rosszabb, égetésnél eltörhet. Korongozok, ezeknél nem kell mérni, szemre megy, aztán napok múlva retusálom, ujjnyomokat, aljat. Lehet vizesen szivaccsal, vagy szárazon smirglivel, az utóbbi nagyon porol, jobb mellőzni. Aztán lehet festeni őket. Én nyersen szoktam, jobban szív, szebbek a színek, égetett kerámiára nem szeretek annyira festeni. A színek nem érvényesülnek egymáson jól. Ha az alapszín megvan, kikaparom azokat a részeket, ahol mást akarok és felviszem. A házaknál ajtókat, ablakokat.

Így néznek ki az első égetés előtt:
 mse13.jpg
Ha már teljesen száraz, akkor kiégetem 960-1000 fokon, itt a tárgyakat egymáshoz egész közel lehet tenni, de a festék könnyen lejön, vigyázni kell. A kemence indításától a következő nyitásig kb. egy teljes nap telik el. Kipakolom és  bemázazom őket. A színek már nem peregnek le, de erősen fognak, ezúttal ezért kell óvatosnak lenni. Maga a kemencepakolás nálam fél napot is elvisz, mert nagyjából tárgyanként törölgetem a kezem.

Amikor a mázba mártom valami ilyesmit lehet látni:
 mse11.jpg

Mázazás után is retusálni kell, mert a máz nem érhet az égetőlaphoz. Mindenféle lapokat és tüskéket használok, vagy készítek a tárgynak egy peremet a talpára, még a korongozás után fél-egy nappal, ha a "fejére" fordítom. Az égetés egy pontján az agyag képlékennyé válik, ha nincs jól alátámasztva könnyen lekonyulhat, erre is oda kell figyelni.

A pakolás elég macerás, koriderit lapokból távtartókkal készítem el a kemence szintezését a lehető legoptimálisabban. Sokat kell sakkozni, de lehetőleg nem a már bemártott tárgyakkal, hanem még előtte. Nem szereti ha sokat fogdossák. Egyébként azt hiszem, az egészben ez a legnehezebb.. Különböző okok miatt ez egy nagyon érzékeny valami, ami minél többet van kézben, annál szebb lesz. Óvatosan kell hozzányúlnod, hogy ne deformálódjon, repedjen, kenődjön, éppen csak ott foghatod meg ahol "üres".

Tehát a 2. égetésnél tartottam, ez 1200 fokon történik. Vannak folyamatok is, például az agyag és máz közé földfesték, engób kerül, amibe a minta be van karcolva. Sok lehetőség van a kerámián belül. A porcelánosok másképp dolgoznak, ők a máz fölé festenek, én a máz alól próbálom előhozni a színeket.
 mse02.jpg

Amit fontosnak tartok még elmondani az égetésekkel kapcsolatban - most a  mázhibákal nem untatnálak Titeket - hogy ha azonos az agyag, a máz, a hőfok, akkor is minden kemence más és más, külön mikroklíma.A tárgyak felületi mérete - ahol a mázat felveszi - sosem állandó és így az adott mázak koncentrációja a kemence légterén belül égetésenként változik. A mázazás, égetés egy titokzatos valami. Más árnyalatú agyagon más az adott máz, az egyiken reped - a másikon megfolyik. Idő, tapasztalat és szerencse kell a beállításukhoz, nekem mindig izgalmas a kemencét kinyitni, akkor hiszem el, ha látom, pedig nem először látom.

Vannak kész mázak, én ezeket nem annyira szeretem. Transzparens alapmázból színtestek segítségével keverem ki a kedvenceimet. Mázba csak mártani szabad, ecsettel nem érdemes próbálkozni. Az iparban vagy sorozatgyártásnál használnak szórópisztolyt, mázazószekrényt, de én nem így dolgozom. Alapvetően rengeteg színezőanyag van, ami hobbi célú felhasználásra alkalmas, az én cuccaim nem ilyenek. Itt pl. figyelni kell arra hogy a festék, amit ecsettel viszek fel, mindig fel legyen keverve, hamar leül. Amennyiben híg, akkor nem látszik, vagy nagyon csíkos. Ha sűrű, le fog pattanni. Nem mehetek át rajta háromszor hogy fedjen, nagyjából egy dobásom van, vagy törlöm vissza az egészet. Jó eséllyel az égetés előtt meg lehet látni, ha vastag a réteg. Akkor még menthető.

A láberő-kifejtésen kívül miben hasznosabb az elektromos korong? Nem olcsón vesztegetik a kereskedelmi forgalomban. Fordulatszám-szabályzósak ezek az eszközök vagy egy fix fordulaton üzemelnek? Egyébként milyen fordulatszám az ideális?
Ezen kívül nem látom más előnyét, de ez komoly fegyvertény. Fizikailag kevésbé megterhelő, viszont nincs meg az a ritmusa amit a labhajtóson érezni lehet. Ahogy lassul, kiengedem az erőt, felgyorsítom és mikor jól forog megint ráfogok erősebben. Ezzel szemben az elektromos korong meg csak forog. A fordulatszámot lehet változtatni, de tartani is, mint egy varrógépen. Hogy milyen fordulatszám ideális, az a tárgy méretétől is függ. Kisebbnél nagyobb fordulatszám, nagyobbnál kisebb, amikor már megvan a körmérete. Egy perc alatt mondjuk 70-80, ha valami átlagot kellene mondani.
 
Feltételezem, hogy műveid az egyedi tervezés és kivitelezés miatt nem a Jangce Kerámiatröszt árkategóriában mozognak. Megrendelőid kik és honnan érkeznek? Látsz valami felburjánzó érdeklődést a nikkelezett műanyag korában a széles tömegek részéről, vagy inkább egy szűk réteg keres meg?
A Meskán meg lehet nézni az árukat, nem gondolom vészesnek, azt már inkább, hogy sokszor a kosztpénzből kell kiszorítani. Azokat, akik egyedi elképzelésekkel keresnek meg vagy mesevárost szeretnének, nem tudnám könnyen kategorizálni. Sokféle ember van, gázszerelő, pszichológus, könyvelő, szociális munkás, fiatalabbak, idősebbek, jómódban és szegénységben élők. Mi emberek az egyformaságunkban mind különbözőek vagyunk. Talán csak a motiváció ugyanaz, de ez a lényeg, legalábbis a számomra.
Érdekelnek ezek az emberek, a történeteik, amiket elmesélnek, az emlékeik, a fényképeik, amiket elküldenek nekem helyekről, szerelmekről, régi tárgyakról, valakiről, akit szeretnek. Jószerivel ezeken keresztül - is - élek, a magam sorsán engedem keresztül. Ez a munka emberi és szellemi része, empátia, türelem, elfogadás, valódi érdeklődés és bizalom, hogy megértem amit meg kell értenem.

Aztán ha már valami összeállt akkor vázlatokat készítek és megmutatom, addig gyúrjuk amíg nem lesz jó. És közben is vannak - lehetnek új ötletek. Jelezni szoktam, hogy éppen melyik munkafolyamatnál vagyok, mi az ami még módosítható. Ha valakinek a végén nem tetszik, ami készült, akkor nem várom el hogy átvegye, miért tenném. De ez nem jellemző, általában meg tudják szeretni ezeket a tárgyakat már a papíron, és várják, hogy ott legyen fizikai valójában is. Olyan már volt, hogy valaki nem akarta átvenni és mikor írtam neki, hogy sajnálom, hogy úgy látja, nem sikerült jól, kibökte hogy nem erről van szó, de nem tudja kifizetni váratlan kiadás miatt. Ennek úgy megörültem (nem a kiadásának) hogy eljuttattam neki, mit is kezdtem volna vele. Jó érzés volt hogy hónapokkal később sem felejtette el és végül ragaszkodott hozzá, hogy rendezze.

Ez a másik amit még el akartam mondani, amellett, hogy igen, vannak emberek, akik látják az egyedi, aprólékos munka értékét.. Én az emberek legjobb oldalával találkozom, örömet akarnak szerezni, ötletelnek, bevonódnak a játékba és kíváncsiak, partnerek, abszolút elfogadják a véleményem, bíznak a stílusérzékemben, a szakmai "kifogásokat" elfogadják, és én is a megoldást keresem. Sokkal inkább viszonyulnak hozzám alkotó emberként, mint mondjuk kereskedőként. Van itt valami túl az adás-vételen, végtelenül emberi.

Természetesen vannak "egyszerűbb" feladatok, amikor már tudják is mit szeretnének, akkor nem rajzot küldök, hanem kapok egyet. Ezt is szeretem, nincs bennem az az arrogancia hogy mindenáron belerakjam magam, mert nem rólam szól.

Az égetőkemence nem olcsó, az üzemeltetése sem fillérekbe kerül. Milyen lehetőségei vannak a kiégetésre, akik csak próbálkoznak, de nem akarnak rögtön beruházni?
Igazából erre nem tudom a választ. Létezik bérégetés, de szerintem elég drága. Én időnként égetek, nem pénzért, csak szívességből, de nem foglalkoznék ezzel szívesen. Nem vagyok "szolgáltató", másrészt pedig az amortizációtól jobban féltem a kemencét, mint hogy indokolatlanul járassam. Az enyém nagyon kicsi, nem egy ipari valami, elmegy 220-ról; és valahogy úgy érzem hogy ez nem egy eladható valami, legalábbis nálam. Ha megcsinálom, akkor ingyen, jellemzően iskolának, ha épp egy fazekas tart tanfolyamot és kiégetem, amit a gyerekek készítenek. Persze, le is retusálom ha már nálam vannak és korábban elmaradt.

Nem szoktam ezeket visszautasítani, de nem szeretnék égetést szolgáltatni, mert a pénz - szolgáltatásért cserébe eleve teremt egy olyan viszonyrendszert amire egyáltalán nem vágyom. Egyébként a modernebb kemencék már nem fogyasztanak kimondottan sokat. 3,7 kW szerintem egész jó, habár tény, hogy sok órát működik.
A Ferenciek terén nyílt meg a Kaméleon Kerámia, nem vészesek az árak. Oda érdemes lehet elmenni és kész kerámiát megfesteni, kiégetni.

Kínálatodban a hagyományos forgástest-alapú edényeken, köcsögökön kívül egyedi formájú és színezésű tárgyak szerepelnek. Az újat alkotás képessége értékes adottság, benned hogyan születik meg egy komplett tárgy képe? Kitalálod és leképezed az ötletet, vagy menet közben alakul?
A forma és a funkció biztosan ott van a fejemben, ha pedig tervezgetős - mondjuk a falikút - több darabból, akkor lerajzolom. Akkor is rajzolok, ha valamit tervezni kell. Nem rajzolok túl jól, de a lényeget látni. Nekiülök és addig nem kelek fel, amíg nem olyan, hogy megismerem mikor kész. Nekem a funkció fontos, hogy rá lehessen mondani hogy ez egy VALAMI, akármi. Ha nem is főzőedény, de szélharang, kút, fénykalitka, füstölőtartó, stb. A manóházaknál mondjuk én addig jutottam, hogy ezekbe valamit rakni lehet, de az emberek találták ki rá ennyire egyértelműen, hogy ezek márpedig fűszertartók.

mse07.jpg

A fazekasság formai igényessége és funkcionalitása nekem nagyon tetszik, de a keramikus szabadságával ötvözve. Ha fazekas az, aki fazekat csinál, akkor nem vagyok fazekas. Csináltam már anyámnak, barátoknak, ilyesmi, de valahogy azt gondolom: nem vagyok ebben elég jó. Én nem születtem egy fazekas-dinasztiába, ezen a téren mindig is komoly restanciám lenne, és melyik tájegységet is tudnám kiválasztani, hogy na ezután csak ezt készítem...
 mse10.jpg

Ugyanakkor nem akarom semmilyen szinten tematizálni, hogy én a hagyománytól elhatárolódom. Nem akarok elhatárolódni semmitől, csak nem akarom múzeumokban se látni, hanem együtt élni vele. 2014. van, már mások az emberek mint akkor voltak. Azt hiszem, megrendelői és alkotói oldalról is egyre individualistábbak és már nem tudják kifejezni magukat merevebb keretek között. Ez nem értékítélet a részemről, csak ténymegállapítás. Nem akarom azt mondani, hogy ez jó, vagy nem jó, de hát mindenki azt látja amiben él.
Szeretem a munkát korongon kezdeni, általában az az alap. A leveleket és az órákat lapokból készítem, ez lényegesen egyszerűbbnek tűnhet a korongozásnál, viszont szerintem több anyagismeret kell hozzá, hogy száradásnál ne repedjenek meg.

Tiszteletre méltó, ha valaki szakít egy nem szeretett szakmával, életformával és belevág valami eddig nem próbált életformába. Te hogyan élted meg ezt?  
Amit csináltam, én nem éreztem szakmának, talán ez volt a baj. De viccen kívül hozzá kell tennem, hogy nekem nem önmagában azokkal a cégekkel, munkakörökkel, emberekkel volt gondom, hanem sokkal tágabb körben az egész rendszerrel, amibe bele vannak ágyazva. Valahogy mindig is éreztem hogy én nem igazán szeretnék beállni a taposómalomba. Persze muszáj volt, mert első generációs értelmiségiként bölcsész diplomával végül is nem tudtam mást tenni, mint pályaelhagyni informatikai vonalra.  

mse14.jpg

A kerámia közben jött, és teljesen az életem részévé vált. Volt egy fokozatossága persze, de mára nagyjából minden gondolatom ekörül forog. Azt mindig is sejtettem, hogy nem fogok egyforma cuccokkal vásárról vásárra járni. Az elején voltam 1-2 helyen, de egyáltalán nem éreztem jól magam, nem szeretek árusítani, nem vagyok kereskedő. Itt nincs ügyfélszolgálat vagy üzlethelyiség, se tömeggyártás, vagy sablon, öntés, két egyforma munkám talán nincs is. Van egy vonalzóm, de nagyjából ennyi. Szóval inkább valami művészféle vagyok, habár ez elég fellengzősen hangzik. Azon dolgozom hogy ne legyek idealista, inkább legyen valóság. Egyelőre úgy tűnik, hogy arra amit csinálok van érdeklődés, sok pozitív visszajelzés jön.

Pusztán a honlapon keresztül rendelhetők műveid, vagy ki is szoktál települni vásárokra, rendezvényekre?
Évente legfeljebb egyszer, kétszer, Zebegényt szeretem ősszel, ha van, de idén még nem voltam. Elég nagy macera lenne és végül is nincsen készletem, nem tudnék mit kivinni. A rendelés az valóban lehetőség, de az se úgy fest, hogy leveszem a polcról, ez a munka jellegéből is adódik. Ezek teljesen egyediek és úgy készülnek el, ahogyan kéri, akinek szüksége van rá, nem mindegy a szín, a forma, a méret, a felirat, a zsáktól a polipig, falikúttól cicás, baglyos tálig. Az emberek fantáziája elég nagy, a feliratokról nem is beszélve, sokszor a tipográfia sem mindegy. Szóval kell hozzá valamennyi türelem, mert olyat alkotunk együtt, ami még nincs. Még a mesevárost is szokták a saját elképzeléseik alapján kérni.

Az anyagösszetevőkkel, megmunkálással, égetéssel kapcsolatban szoktál kísérletezni? Persze, „már az ókori görögök is…” is készítettek agyagtárgyakat, de manapság annyi technológia lát napvilágot vagy keveredik. Gondolok például olyanra, mint nyomtatott alkatrészekkel vegyíteni a kerámiát vagy a hagyományostól elütő módon kerámiából készíteni más anyaggal megszokott tárgyakat.
 A megmunkálással persze, mostanában textúrában szeretem a csipkét és folyamatosan vannak új ötleteim. Mivel egyedi dolgokat csinálok, ami minden alkalommal más, mindig kísérletezek. Üveget is lehetne bele nyomkodni,  most gondolkodom merjem-e. Figyelem amúgy Pinteresten a kerámiákat és vannak ötletek, de csak óvatosan merek inspirálódni,  mert rendben van hogy nincs új a Nap alatt, de azért plagizálni nem szép…
Más anyagot szoktam használni, kell is. Fémet, ékszerekhez szereléket, illetve csavarokat, lemezt, Ezek csak funkcionálisak és rejtve is vannak, amennyire lehet. A steampunk klassz, de nem az én világom, habár lehet hogy ki kéne próbálni.

mse09.jpg

Inspirálódni amúgy leginkább a hozzám betévedő gyerekektől szoktam, nagyon jó ötleteik vannak, és annyira magától értetődőnek tűnik ahogy mondják. Pl. a függőleges csiga, az nekem sose jutott volna eszembe, pedig használom. Zöld levelekre teszem rá és fűre, de sose jutott volna eszembe hogy másszon a ház falán. Folyamatosan gondolkozom, most hüllős tükrökön és hangszeres tálakon, vízköpőkön, hogy miként kellene megcsinálni.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Tömeggyártás a jobban sikerült művekből, továbbtanulás iparművészi vonalon?
Gyártani semmiképpen nem szeretnék, a tömegtermelés nem az én világom és nem az a célom, hogy felfuttassak egy vállalkozást. Ha elképzelem a cuccaimat, ahogy óránként százasával potyognak le egy korongozógépről, vagy formába öntik... hát, most magam ellen is beszélek talán, de egyértelműen giccs. Ezekben pont az az érték, vagy szépség, ha van nekik ilyen, hogy nincs sok, nem trafikárú, hanem kézi munka, egy nagyon aprólékos, küzdelmes folyamat mindenféle ipari cucc nélkül. Amúgy a Facebookon sokszor elég nagy hype tud kialakulni a meseváros körül, de kaptam már meg azt is, hogy ez populista giccs. Meg hogy ez nem elégíti ki az embert.
 mse12.jpg

Nos, ebben van valami, viszont őszintén szólva én sose gondoltam hogy maguknak a tárgyaknak bármilyen világmagyarázó, vagy egzisztencialista igénnyel kellene nekiugrani. Tény, hogy nekem ilyen igényeim időnként vannak, de ezeknek maguk a tárgyak csak melléktermékei, maga az alkotás folyamata az, ami menedék, csak attól függök, hogy tapogatom az agyagot. És mindig ki kell találnom valamit amit gyúrhatok, ez szellemi igény és persze látom aztán azt a tárgyat fizikailag magam előtt, de maga a tárgy másodlagos ebben a folyamatban,  ha így érthető. Ennek a mesevárosnak semmi más célja nincs, csak csalni egy félmosolyt az arcára annak aki ránéz, lehet valami elvágyódást is belelátni, némi nosztalgiát, egy olyan gyerekkort ami már a múlt része mégis azonnal átélhető.

Továbbtanulni így intézményes keretek között nem szeretnék, megvolt az óvoda és az egyetem is, ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs már mit tanulnom. Éppen hogy rengeteget kell még tanulnom, azért nem szeretném az időt azzal húzni hogy ezeken a helyeken ücsörgök.  ( Bocs...) Biztos vannak ott sokan olyan emberek akiktől sokat lehet tanulni, ez tény, de sajnos az is,  hogy tele van mindenféle ballaszttal.. El lehet menni a könyvtárba önállóan, lehet nézegetni anatómiát, és meg lehet nézni a neten hogy dolgoznak mások, sok werkvideó van szobrászokkal például.

A terveimben kisebb - nagyobb egyedi munkák vannak, zsűriztetés, idővel jó lenne teljes enteriőrre vagy kertre dolgozni akár lakberendezővel, kerttervezővel. Mindenképpen maradnék az egyedinél, a tömeggyártás már csak azért se célom, mert akkor ez az egész jóval túlnő rajtam, ezt nem szeretném. Szívesen kooperálnék másokkal  projektek erejéig, ha úgy adódik, de alapvetően egyedül szeretnék dolgozni. Ahogy főnökre nincs igényem, alkalmazni sem szeretnék senkit, hogy gyártson és hajtani, ha nem gyárt eleget.

mse20.jpg

Igazán kedves, részleteiben és stílusában összeillő szöveget olvasni honlapodon, még a hírlevél feliratkozás is megérinti emberileg az olvasót. Az elejétől ez volt a honlap, vagy időközben csiszolódott?
Köszönöm, a honlap ebben a formában elég új, valahogy június közepén indult. Egy kedves barátom és volt programozó kollegám, Bodnár Roland készítette nekem, amit nagyon köszönök itt is. A jobb képekért pedig Kanyó Attilának tartozom köszönettel, aki szintén önzetlenül ajánlotta fel a segítségét. A szövegeket akkor írtam meg. amikor töltöttem a tartalmat. Nemigen változtattam rajta, de átgondoltam akkor és azért mégis csak volt valami kevés közöm az irodalomhoz

Ha van valami újdonság azt felteszem ide a honlapra, legalábbis az a terv, a blog menüpont is frissül és hírlevél is megy. Persze ez nem így van, mert rengeteg feladat lenne ezekkel a tartalomgyártásokkal, amiket nem csinálok, mert nincsen hozzá éppen akkor kedvem. Egyedül a Facebook-oldalamat kezelem úgy - ahogy tisztességesen,  de a többivel folyamatosan úszom. Blogot írni, FB-ra folyamatosan posztolni, válaszolgatni, megosztani egy csomó csoportban, feltenni Pinterestre, Google Plusra, Instagrammra, hírlevelet küldeni...így leírva is rettenet és a linkajánlásról még nem beszéltünk. Szóval ezt a részt egy kicsit elengedtem, mert ha választanom kell az agyag és a gép között, inkább az előbbire szavazok.

mse21.jpg

Végül egy kézenfekvő kérdés, miért az agyagot választottad?
Sokan leírtak már, hogy nagyon jó információhordozó minden szilikátvegyület, az agyag is, nem véletlen, hogy a számítástechnikában is használják. Szemben az üveggel, fémmel, ez egy élő szerves valami egész sokáig, csak az égetés során merevedik bele valami végleges maszkba, mint Pompei.. Más anyagból a tárgyak sosem élnek így, azok eleve halottak. Akkor dolgoztam jól, hogy ha a tárgyakon látszik, hogy valaha éltek.


Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezeket a műhelytitkokat és látásmódodat. Azt hiszem sokak véleményét fogalmazom meg: Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire bonyolult munka. Sok sikert, még ennyi energiát, kreativitást kívánunk!

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.



Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek