Kádkozmetika

A fürdőszobák egyik alapvető berendezési tárgya a kád. Élvezetes a vizében ellazulni, majd felfrissülés után kilépve csak a dugót kell kihúzni és jöhet a pihenés. A víz ugyan gyorsan lefolyik belőle, ám a fürdőszerek maradéka még gondos öblítéssel sem tisztul le teljesen a kádak belső felületéről. Fokozatosan elfátyolosodik a fénye  és ezt a folyamatot utólag elég nehéz vissza fordítani.

Fotó: terkultura.com

Először is meg kell előzni a tisztálkodás után a szerek maradékának lerakódását. Erre elég minden fürdés után egy mikroszálas törlőkendővel való áttörlés, majd a kád teljes szárazra törlése. Ha ez nem történik meg rendszeresen, akkor legalább hetente mosogatószeres törlőruhával ajánlatos a lerakódásokat leoldani a kád felületéről. A drasztikus súrolószerek, vagy Cif használata tilos, mert ezek felsértik, illetve mattá teszik a fénylő felületeket. A zsírtalanító mosást természetesen bő vizes öblítés, majd a kád szárazra törlése kövesse.

Mikroszálas törlőkendő (fotó: baltex.hu)

A kádak kitörlésének az elmulasztása nemcsak a tisztálkodó szerek maradékának lerakódását okozza, a fényes felületeken maradó víz is maradandó és fokozatosan kialakuló vízkövesedést okoz. Ezt pedig még a zsíroldószeres tisztítással sem lehet már eltávolítani. A vízköves lerakódás fokozatosan egyre jobban észrevehető sávot képez a lefolyó irányában és egy idő múlva a kád oldalán is fátyolos foltokat okoz. A kád valamikor szép fényes felülete egy idő múlva még szárazra törléskor is foltos marad. Ez különösen a színes bevonatú kádakon jobban látható, ám a fehér színűeken is elég jól észlelhető.

Pictures of Pontins Pakefield - Camping/Caravan site Photos
A fotó illusztráció

Ilyen esetekben csak alaposabb felületi tisztítással lehet a kád fényét visszaadni. Először a vízköves lerakódásokat kell eltüntetni. Ezeket ecet-, vagy citromsavas mosással fokozatosan lehet eltávolítani. A savat puha szivaccsal a kád belsejének folyamatos nedvesítése közben fokozatosan lehet leoldani. Ez elég hosszú időt vesz igénybe, mert a sav fokozatosan oldja le a vízkövet. Ha már az oldalfelületek foltosodása eltűnt, meleg vizes öblítéssel következzen és szárazra törlés után ellenőrizhető, hogy teljesen tiszták-e az oldalfelületek. A lefolyás irányában keletkezett jelentősebb a vízköves lerakódásokat ezt követően újabb sav adaggal, zárt lefolyónyílás mellett hosszabb áztatással és szivacsos törléssel lehet feloldani. Ám előfordul, hogy a vízkőréteg a lefolyó körül már a zománc felső rétegét is felmarta. Szerencsés esetben még egy alapos polírozással a zománc matt felülete némileg kifényesíthető, ám már soha nem lesz az eredeti állapottal azonosan sima és csillogó fényű. A polírozás előtt alapos mosás szükséges és ilyen esetekben a kád egész felületét célszerű alaposan átpolírozni. Ez végezhető géppel is, mert a kézi polírozás elég fárasztó munka. A gépi polírozáshoz egy alacsony fordulatszámmal működő fúrógépbe fogott lágy szivacs korong a jó, a kézi polírozáshoz viszont finomabb pamut textília pl. régi póló is megteszi.

szivacs.jpg

Polírozó pasztaként pedig finom szemcsés autópolírozó szert lehet használni. Nem ajánlatos erővel dörzsölni a felületeket, lágyan, körkörös mozdulatokkal ugyanis az összeálló anyagszemcsék nem okozhatnak mélyebb karcokat a zománcozott felületen. A polírozó anyag maradékát mosogatószerrel kell lemosni, majd a kád szárazra törlése után újra kifényesedik a felülete. E tisztítási eljárások akril kádakon, csempeburkolatokon és mosdókon is eredményesen alkalmazhatók, ám ezek rendszeres napi tisztán tartásával elkerülhetők.

Ha pedig már ezek a felületi kezelések sem használnak, akkor nem feltétlenül kell a kád kicserélésén gondolkodni. Ez ugyanis számos „ mellékhatással” jár. A kád kiszerelése beépített változatoknál komoly bontási munkát igényel. Az új kád lefolyónyílása bekötési problémákat is okozhat, az újabb beépítési munkákról már nem is szólva. Sokkal egyszerűbb, ha referenciával rendelkező kádfelújító szakemberrel újíttatjuk fel a régi kád bevonatát. A munka alig egy napot vesz igénybe, a bevonó anyag két komponensű műgyanta, amelynek 3 nap a kötési ideje. Ez alatt nem lehet használni a kádat, viszont eredményeként újra csillogó fényes lesz a kád bevonata. Ha használat után tisztára töröljük a kádat, felújított bevonata akár 5 évig is szép fényes marad. A felújítás alig kerül annyiba, mint egy új, olcsó lemez kádé és bármikor újból megismételhető.   

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.  

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek