Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tetoválóeszközök házlag

Börtönbarkácsos posztunkban már volt szó ilyesmiről. Akkor elhatároztam, hogy keresek egy használhatónak tűnő, házilag is elkészíthető tetoválógép-leírást. Végül az ITT található mellett döntöttem. Nem hiszem, hogy ezzel nekiállnék összefirkálni magam, de annak idején, amikor a seregben ötszáz forintért az "ANYÚ" és "METÁL" szavakat kellet felvarrnom különböző kiskatonák alkarjára, jól jött volna. Hozzáteszem, hogy kézügyességem egy barnamedvéével vetekszik, de valamiért nagy sikere lett a tetoválásaimnak. Szerintem nem volt benne köszönet, de ez már igény és ízlés kérdése. Ha már itt tartunk, elkészítettem nektek azt a tetoválókészséget, amit annak idején én használtam. Tudom, szemét munka, de higgyétek el, nagy pénzt kerestem a segítségével. Fontos szempont volt, hogy egy laktanyában is fellelhető eszközöket használjak a "szerkezet" elkészítéséhez. Ha jól emlékszem, "Púder" nevű katonatársam javasolta, hogy cérnából, varrótűből, gyufából és némi celluxból alkossuk meg a tetoválótűt. Íme:

Photo 2013.03.12. 8 54 54 (1).jpg
Hozzávalók egy személyre: cellux, varrótű, gyufa, cérna. Utóbbi természetesen elkésett a fotózásról

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek