Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Boldog új évet!

Kellemes barkácsolásokban gazdag, boldog új évet kívánunk mindenkinek, és másoknak is!

buek2013.JPG

Flex vs. disznó

Hazánk egyik legnépszerűbb csapatsportja a disznóvágás. Ezen kár vitatkozni. Minden olyan jellemzője adott ennek a tevékenységnek, ami valódi sporttá teszi. A semmivel össze nem téveszthető sportruházattól kezdve a speciális étrend kiegészítőkig (pálinka). A hobbiböllérek országában  nem is számít embernek, aki legalább egyszer nem vett részt disznóvágáson. Az alábbi videón megfigyelhetjük, hogy miként dolgoznak az igazi profik és hogyan hívják segítségül a technológiát. Az embernek könny szökik a szemébe ennyi remek és vidám sportember láttán.

Megvan a nyertes!

Örömmel jelentjük be, hogy nagy nehezen megszültük karácsonyfatalp játékunk végeredményét. Rengeteg csodálatos fotót küldtetek. A mi egybehangzó választásunk Szenyó nevű olvasónk kompozíciójára esett. Ez a fotó egyben tükrözi a karácsonyi készülődés izgalmát, és a talpba faragó ember magányosságát. Érződik a fotóról, hogy a munka végeztével a főhős, felesége és gyermekei elismerő pillantásaitól megrészegülve, igazi férfiként áll majd a kész mű mellett.

Gratulálunk Szenyó! Választhatsz egyet a Cser Kiadó kiadványaiból.

Íme a nyertes fotó

Photo 2012.12.23. 11 50 41.jpg

Tűzijáték házilag

Most, hogy lassan vége a bejglikómának, ideje felkészülnünk a szilveszteri mulatságra. Sok mindennel elkápráztathatjuk barátainkat, ivótudományunk mellett például házilag készített tűzijátékkal. Nyilván egyszerűbb és biztonságosabb szaküzletben beszerezni az ilyenkor használatos robbanó kütyüket, de ha mindenképpen szeretnétek egy kis izgalmat csempészni a következő pár napba, akkor IDE kattintva egy egészen korrekt leírást találtok arról, hogy hogyan és miből készíthettek tűzijátékot házilag. Vigyázat! Angolul van.
Hangsúlyozom még egyszer, hogy inkább szaküzletben beszerzett petárdákkal és tűzijátékokkal köszöntsétek az újévet! Nem jó dolog, ha Győrfi Pál mondja az újévi köszöntőnket.

Barkácsmentes boldog karácsonyt!

Ezzel a gyönyörűen feldíszített létrával kívánunk boldog karácsonyt mindenkinek. Ne feledjétek el lefotózni karácsonyfátok talpát, hogy aztán nyerjetek a játékunkon. Részletek ITT!

Dolly Rambo a Furdancson

Azt az olvasóvesztést nem kockáztatnánk meg, ami azzal járna, hogy az alábbi videóval kívánunk boldog karácsonyt. Mindenesetre egyik barátunk (Roby) felhívta szíves figyelmünket Dolly Rambo művészetének furdancsos vonatkozására. Nem tudjuk, hogy mi ez, de biztos vagyok benne, hogy a Subbán már volt róla szó, sőt szorgalmaznék egy tényfeltáró cikksorozatot e nagyformátumú művész munkásságával kapcsolatban. Lássuk, halljuk!

Karácsonyfatalp-játék

Ilyentájt hazánk piacvezető barkácsmutatványa a fenyőfa befaragása a talpba. Összehozza a családot, néhány esetben pedig szétzilálja azt, szerencsére csak rövid időre. Mindannyian részesei voltunk már annak a pillanatnak, amikor a család együtt énekli a "mennyből az angyalt", közben mindenki a fát nézi, rajta a sok fényes kütyüvel. Csak apuka bámulja büszkeségtől könnyes szemmel a karácsonyfa talpát. Jól sikerült, mondogatja magában. Nos arra gondoltunk, hogy szívesen osztoznánk büszkeségetekben! Küldjetek fotót karácsonyfátok talpáról. Akár a már elkészült művet szívesen látjuk, de küldhettek "így készült" fotókat is. A pályamunkákat a furdancsblog@gmail.com címre várjuk. Szerkesztőségünkben kézfeltartással szavazzuk meg a nekünk legjobban tetsző talpat. A nyertes választhat egy könyvet a Cser Kiadó webshopjában fellelhető készletből. A fotókat december 28-ig várjuk.

Egyelőre elmaradt a világvége, így még érdemes elgondolkodni egy jó kis bunker telepítésén. Talán van még rá idő. Jól jön ilyenkor, ha példát veszünk a hidegháborúban edződött, állandó atomfenyegetettségtől frusztrált amerikaiakról. Ilyenkor ők semmit nem bíznak a véletlenre.

Bár manapság már inkább villanyégőkkel kölcsönzőnk megfelelő megvilágítást a karácsonyfának, akadnak sokan, akik inkább az analóg megoldást választják és gyertyával díszítik fájukat. A csillagszóró pedig nem nagyon helyettesíthető elektromos készséggel. Évről évre hallani lángoló karácsonyfákról a hírekben. Egy szó, mint száz: nincs lehangolóbb annál, amikor éneklés, vagy ajándék bontogatás közben lángra kap a fa. Apropó: ide kattintva is lángoló karácsonyfát találtok, de ennek azért lehet örülni, még holnapig.

Ettől a látványtól elkedvetlenedik az ember

Úgy gondoltam, hogy a fentiek okán emlékezzünk meg néhány tűzoltásra alkalmas eszközről. Nézzük!

A kispolskiból készült hókotróról szóló megemlékezésünk kapcsán, Szenyo nevű olvasónk hívta fel figyelmünket az alábbi videóban látható házi készítésű szíriai tankra.

Kívülről elég sufninak tűnik, viszont egész jól felszerelt kis harckocsiról van szó. A páncélzattal nincs gond, a navigációt négy kamera segíti. Az ötödik kamera a célzásban van a tüzér segítségére. A tankra szerelt gépfegyver célzóképe, egy LCD képernyőn látható a tank belsejében, a fegyver mozgatásában egy PS1 kontroller segít. Gyaníthatóan ezzel lehet tüzelni is. Csodálatos.

Forrás: hackaday.com

A karácsonyi készülődés napjait éljük. Érdemes elgondolkodni talán azon is, hogy milyen hangszeres kísérettel adjuk majd elő a "Mennyből az angyalt" a fa árnyékában. Itt alul ez a két kínai fickó, egész jól elvan. Zöldségekből barkácsolnak hangszereket. Ugorjatok neki ti is, aztán ha kész vagytok, még marad pár napotok kigyakorolni és összepróbálni a harmóniákat.

Forrás: GreenThing

Fura karácsonyfák

Karácsony közeledtével egy határozott feszültségforrás maga a karácsonyfa. A családi konfliktustól a barkács-sérülésig, sok minden előfordulhat a karácsonyfa körül. Nyilván sokan az utolsó pillanatig halogatják a fa beszerzését. Ha ez nem sikerülne, vagy valami igazán különleges fa alatt szeretnétek elhelyezni az ajándékokat, akkor alternatív megoldásokért böngésszétek át EZT az oldalt, vagy EZT. Persze ne vegyétek túl komolyan!

Nekem ez a kedvencem

Miénk a gyár! Vigyük haza!

A legenda szerint ez volt az üzemi szarkák jelmondata az átkosban. Ezzel figurázva ki a rendszer egyik fontosnak tartott üzenetét. Az alábbi fotón látható lépcsőre nyilván valami selejtezéskor tett szert emberünk. Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen arcot vágott az illetékes repülőtéri kolléga, mikor meglátta a lépcsőről szóló igénylőlapot.

lepcso2.jpg

Zombiálló iPad-tok

Felgyorsult világunkban bármikor előfordulhat, hogy zombik népesítik be a Földet. Szerintem az lesz a legokosabb, ha rögtön hozzálátunk egy zombiálló iPad-tok elkészítéséhez, ennek az oldalnak az iránymutatásai alapján. Ki tudja, mikor lesz rá szükség. Vigyázat! Angolul van!

ipadcase2.jpg

Ajtót a helyére - 2. rész

Árpival elkezdtük betenni az ajtókat a helyükre. Kalandos körülmények között ugyan, de elég szépen haladtunk. Az előző részben ott hagytuk abba, hogy lemerült a telefonom, besötétedett, nem volt áram, illetve híján voltunk megfelelő mennyiségű pillanatszorítónak.

A hét műtárgya - A pajszer

Mai főhősünket számos olyan névvel is illetik az idevágó leírások, melyeket ha egy szerszámboltban kiejtünk a szánkon, akkor pincérfogásban dobnak ki az ajtón. Kért már valaki az eladótól pajszer helyett emelőrudat, vagy emeltyűt? Ugye, hogy nem. Ráadásul ezek a nevek nem is ezt az eszközt jelölik. Ennek a szerszámnak a tisztességes neve ugyanis a pajszer vagy feszítővas. A Ponyvaregény idetartozó jelenete (18+) óta az utóbbi elnevezés szépen felzárkózott.

Pajszer.jpg

Szóval ez a finom kis szerszám arra való, aminek kinéz. Nevéből is kiderül, hogy feszíteni lehet vele. Ajtók, ládák kevésbé szofisztikált felbontására tökéletesen alkalmas. Használjuk értelemszerűen. Ennyi.

A pajszerről találtam egy írást is, amiről nem sikerült megfejtenem, hogy pontosan mit is akar, de ti majd rájöttök. ITT olvashatjátok. Aztán még egy zenekar is üzemel Pajszer néven. Nyilván nem karibi latin-zenét játszanak.

Macskabiztos karácsonyfa

Nyakunkon a karácsony! Simán lehet, hogy a legnyugodtabb kis házikedvenc is kifordul önmagából a karácsonyi készülődés forgatagában. Olykor előfordul, hogy ez ámokfutásba csap át, és ha például ez a kis kedvenc egy macska akkor a pszichózisnak a frissen felállított karácsonyfa láthatja kárát. A neten találtam egy megoldást e probléma elkerülésére. Szerintem nem kell túl komolyan venni!

Forrás: fuck yeah dementia!!1!

Elérkezett a nagy nap! Véget ért Leatherman nyereményjátékunk.

A nyertesek:

1. díj - Wave multiszerszám - Kocsis László
2. díj - Rebar multiszerszám - Kovács András
3. díj - Wingman multiszerszám - Virág Joe


Gratulálunk, használjátok egészséggel!

leath-banner.jpg

Főszerepben: Fregoli Pech

Szombat volt, tehát leszakadt a fregoli. Mint tisztes családfő azonnal ugrottam, hogy megjavítsam. Persze csak ebéd után. Évek óta azon gondolkodtam, hogy mi lesz velem, ha véletlenül ki kell cserélni a fregoli kötélzetét. Annyira bonyolultnak tűnt az a csiga-rendszer ott fönt a magasban.

Jön a hó! Kell egy ilyen.

Vélhetően kispolszkiból készült az alábbi alkalmatosság. Biztos vagyok benne, hogy hókotrásra is alkalmas. Ahogy elnézem, ebbe a járműbe születni kell, mert sehogy nem tudok rájönni, hogyan kell beszállni. Azt sem értem, hogy minek kellett kettévágni és egy még kisebb "autót" csinálni belőle. Lehet, hogy a fészerben volt két fél Polski és így hasznosították újra, nem tudom. Gyönyörködjünk benne együtt!

kispolszki.jpg

Sokan belefuthattatok mostanában ebbe, a szerintem holland (Ün drill) fiatalemberbe. Nem éppen Michelin-csillag kompatibilis étkezési praktikáját mutatja be az alábbi kisfilmben, egy fúró és egy kukorica segítségével. Inkább foggal darálás, mintsem evés, mindenesetre szerintem szórakoztató. Ezek a hollandok?!

Újabb olvasói levelet kaptunk, egy magát Furd Ancsa névvel illető, vélhetően hölgytől. Kazános kalandjáról olvashatunk alább. Én remekül szórakoztam rajta.

Történetem lett egy kazánnal. Az előző fűtési szezonban kezdődött a szappanopera, az első fejezetek azzal teltek, hogy próbáltam rájönni: miért nincs időnként meleg víz, másik időnként pedig fűtés. Kijött a főbérlő által hívott, kazántípusilag felelős szerelő, mókolt ezt-azt egyszer a berendezésen, másszor a termosztáton, harmadszor mindkettőn, de változás nem történt.

Egyik barátom, nevezzük Árpinak, vett egy házat. Hónapokkal ezelőtt nekiállt, hogy saját, és családja képére formálja az ingatlant. Tekintve, hogy egy zenekarban játszunk, ennek én kimondottan örültem, mert tudtam, hogy annyira elfoglalt lesz, hogy nem fogunk próbálni. Mint tudjuk, a gyakorlás a tehetségtelenek utolsó mentsvára, vagy aki gyakorol az a zenésztársát szúrja hátba (forrás: J.A.). Szép lassan elfelejtettük Árpit. Eltűnt, nem jelentkezett. Már épp elkezdtünk volna új dobost keresni, amikor jött tőle az e-mail:

A hét műtárgya - A sikattyú

Jó kis név mi? Ahogy elkezdtem utánajárni ennek az eszköznek, azon kaptam magam, hogy annyi helyen használják, hogy nehezemre esik pontos felhasználási területet megnevezni. Azt mondom, rendeljük a sikattyút a fémmegmunkálás eszközei közé. Ha én sikattyú lennék, örülnék neki.

Mosógépet minden falra!

Csodálatos fotót találtam arról, hogy miként tudunk kihasználni minden rendelkezésre álló helyet. Arra kíváncsi lennék, hogy hányadik centrifugálásra szakad ki a falból a tartókonzol. Mindenesetre csodálatos ötlet, még ha nem is az. Köszönöm neked Internet.

mosogep a magasban.jpg

Rögzítsünk lyukba! - 2. rész

Nemrég megígértem, hogy folytatjuk a "Rögzítsünk lyukba" posztot, amely eddig a vékony gipszkarton mögötti üres tér (lyuk) problematikájával foglalkozott és kínált fényképekkel illusztrált megoldást a megfelelő rögzítésre. Most azt követjük nyomon, hogyan rögzítsünk üreges műanyag panelbe.

Nyilván sokan találkoztatok már ezzel a fotóval, de úgy érzem, hogy nem mehetünk el mellette szó nélkül. Első ránézésre nem az ipari formatervezés remeke, de működik. Tartja a telefont és a kis guriga még a hangot is felerősíti valamelyest. Azt ugye nem kell leírni, hogy miként kell elkészíteni. Jó szórakozást!

iphoneguriga.jpg

Mi mással töltenénk a vasárnapot, ha nem azzal, hogy szétszedünk egy grillgyújtót és összeeszkábálunk egy mini ágyút. Alább két videó. Az elsőben az ágyút, a másodikban pedig a belevalót készítik el. Kellemes vasárnapot!

Ez de menő! Repülnek!

Impozáns videót találtam még tavalyról egy, a Marylandi Egyetem fiatal mérnökei által tervezett és épített, emberi erővel hajtott repülő szerkezetről. A cél: függőlegesen felbiciklizni három méter magasba, legalább egy percig a levegőben maradi, és ezzel megnyerni a Szikorszkíj-díjjal járó 250000 dollárt. Nézzük, sikerült-e nekik.

A projekt wikipedia szócikkét ITT találjátok.

Egyik posztunk majdnem megihlette olvasónkat. Végül nem posztunk okán, de írt nekünk egy levelet. Alább olvashatjátok.

Kedves Furdancs!

Éppen reggeli kávémat, álmos fejjel hörpölgetve olvastam humoros írásodat a bojlerszerelő nagyapával, ami gyerekkori emlékeket ébresztett fel bennem. Az én nagyapám is hasonló habitusú, az a keményvonalas fajta, aki a hatvanas években a tervhivataltól kikérhető háromféle építési terv közül kiválasztott egyet és két három év alatt, Szentendrén felépítette a hétvégi házat a két kezével és némi haveri/családi segítséggel. Hozzáteszem, a mai napig áll a ház és szerintem atomtámadás ellen is véd, mert "nagyapád nem spórolta ki belőle a cementet"

A fűrész szó hallatán sokatoknak nyilván a nagy sikerű "patakvér" mozifilm-sorozat jut eszetekbe. Ez rendben is van. Ha jól emlékszem, abban fűrészelnek is rendesen. Egyszer azért kíváncsi lennék rá, hogy hány liter vért sikerült kifolyatni a hét rész alatt. Ma viszont azért gyűltünk össze, hogy a filmsorozat címének alapjául szolgáló remek szerszámot tegyük sztárrá.

Születésnapi fűrész

Arra gondoltam, hogy a mai és a holnapi posztot művészettel kötöm össze. Az alábbi dal tökéletes hidat képez a két bejegyzés között. Mondjuk ezt jelen pillanatban csak én tudom, hiszen csak én ismerem a holnapi poszt témáját. Páratlan vaslogikával azért kikövetkeztethető, hogy mivel készültem holnapra. Addig is hallgassátok Ferót!

Láncfűrész dizájn

A láncfűrész az a szerszám, amiről még a fiúk is azt gondolják, hogy 20%-al férfiasabbá teszi az embert. Aki használta már valaha ezt a csodálatos eszközt, átélhette azt a semmivel össze nem hasonlítható érzést, ahogy belehasítunk vele egy kiszerelt ajtófélfába. Aztán azt is, amikor megtaláljuk vele a benne felejtett zsanért. Ezzel a szerszámmal a kezében a legnyeszlettebb rendszergazda haverom bicepsze is nagyobbnak tűnik. Egyszóval férfias kis játékszer. Nyilván sok embert, köztük úgynevezett művészeket is megihletett a motoros fűrész. Nekem a Hello Kittys a kedvencem. A fotóra kattintva egy finom kis gyűjteményt találhattok arról, hogy milyen irányban kreatívkodtak, többek között a cukrászok.

hello-kitty-chainsaw-design-image.jpg

Rögzítsünk lyukba! - 1. rész

Aki sikamlós témát sejtve kattint a posztra, az jobb, ha most rögtön odébbáll. Arról a kérdésről fogunk most értekezni, amelyet a "Szereljünk fel karnist!" posztban csak futólag említettünk: hogyan rögzíthetünk lyukba? Lyuk pedig sokszor több van a masszív anyagnak vélt fal mögött, mint egy ementáli sajtban!

Nem tudnám felidézni, hogy miként találtam rá a témára. Lehet, hogy kicsit stresszesebb napokat éltem, vagy csak annyira fáradt voltam, hogy hagytam, hogy a kezem önkéntelenül vándoroljon a billentyűzeten. Soha nem fogom megtudni, mindenesetre ráleltem egy oldalra, ahol egy igen jól sikerült, fotókkal is megtámogatott leírást találtam a korabeli kivégzőipar legsikeresebb eszközének elkészítéséről. Ez a szerkezet nem más, mint a guillotine, más néven a nyaktiló. A rövid bevezetőben jelzik, hogy funkcionálisan ez az eszköz nem az igazi, de mondjuk halloweenra kiegészítő kelléknek remekül megfelel. Tudom, a halloween már elmúlt, de ha minden jól megy lesz jövőre is. Az elkészítés módja IDE kattintva érhető el. A végeredménynek pedig valahogy így kellene kinéznie:

guillotine.jpg

Nyilván szeretnétek áttanulmányozni a nyaktiló történelmi múltját is. ITT megtehetitek.

Sör vs. Mobil

A múltkori sörnyitós poszt egyik kommentjében leltem rá erre a mondatra: "eddig talán a legextrémebb megoldás, aminek szemtanúja voltam, az a mobiltelefonos sörnyitás volt." Erről eszembe jutott, hogy ilyen élményem nekem is volt az idei futball EB egyik meccse alatt. Talán már hallottatok Dani barátomról. Amikor a meccs előtt rám tört a felismerés, hogy nincs egy darab sörnyitó sem a környezetünkben, Dani pókerarccal vette elő a céges mobilját és pattintotta le vele a kupakot. Ez fotóért kiált, üvöltöttem. Erre ő csak annyit mondott: NOKIA - Connecting People. A telefonon látszik, hogy nem először használta e célra.

nokia.png

Munkavédelem

A munkavédelem fontos. Nem mindenkinek. Vicces fotógyűjtemény a témában, a vasárnapi ebéd mellé.

Anya Csavar (olvasói levél)

Elérkezett az örömteli pillanat, amikor a Furdancs Blog olvasói levelet kapott. Ráadásul egy kétgyermekes anyukától, aki a barkácsoláshoz kötődő viszonyáról írt egy rövid merengést. Olvassuk együtt Júlia levelét!

Korunk egyik nagy találmánya a villanybojler. Hozzáteszem, hogy népszerűségén sokat dobott a Star Warsban nagyot alakító R2D2. Legalábbis nálam a bojler volt a sztár a háztartásban. Tekintve, hogy távfűtéses lakásban nőttem fel, csak a nagymamámnál volt lehetőségem közelebbről találkozni "kis" kedvencemmel. Akkor viszont órákig képes voltam a nagy fehér henger előtt álldogálni és a bagzó macska tekintetével nézni a csodát. Én még a Hajdú feliratot is R2D2-nek láttam. Aztán elmúlt a gyerekkor és vele együtt a perverz viszonyulásom ehhez az egyszerű háztartási eszközhöz. A rajongás helyét a műszaki érdeklődés vette át. Itt jegyezném meg, hogy világéletemben féltem az elektromosságtól. Legalább annyira, mint csempész a vámvizsgálattól. Na de egy hibám se legyen?

Minden háztartásban kell lennie legalább egy hangszernek. Én ezt simán törvénybe foglalnám, ha egyszer annyi agysejtemet veszíteném el, hogy a törvénykezés közelébe engednének.

Fúrótánc

Szegénykém

Jött a hegesztős ember

A barkácsolás és javítgatás körülvesz bennünket. Akkor támadnak amikor nem számítasz rá. Nálunk például szombaton a sült hús illatába kavart bele a flex semmivel össze nem téveszthető hangja.

Sör nem maradhat zárva

A barkácsolás és építkezés elmaradhatatlan kelléke a sör. A szükség nagy úr, így aztán az úgynevezett melós mindent megtesz annak érdekében, hogy hozzájusson az üveg tartalmához.

Amputációs kalauz, csak uraknak!

Egy kedves barátom örvendeztetett meg ezzel harctéri gyorstalpalóval. Barkácsolni csak pontosan, szakszerűen!

Kalapács és művészet

Az utóbbi időben tök véletlenül naponta belefutottam olyan dalokba melyeknek így, vagy úgy köze van a kalapácshoz. A dal szövege, a dal címe, vagy maga az előadó utalt erre a remek szerszámra. Novák Péter fogalmazott valahogy úgy, hogy a rockzenekarok szövegei mindig arról szólnak, hogy állnak valahol, néznek valamerre vagy mennek valahova. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy néha kalapálnak is. Összegyűjtöttem tíz dalt, amik legalább a címük okán köthetők a kalapácshoz. Lássuk, halljuk!

Mosógép beüzemelése

Már most látom a kommenteket, hogy "na ki az a béna állat, aki még egy nyomorult mosógépet sem tud bekötni". Higgyétek el, hogy van ilyen.

Photo 2012.11.13. 14 15 42.jpg Photo 2012.11.13. 14 19 01.jpg
Arra ügyeljünk, hogy beüzemelés előtt mindenképpen csomagoljuk ki a gépet. Egyéb esetben nem fogjuk tudni használni. Ha kicsomagoltuk ilyesmit kell látnunk. (a képen látható ember nem én vagyok)

Photo 2012.11.13. 14 18 48.jpg
A mosógép mellé ilyeneket is kapunk. A kék végű csövön keresztül jut majd vízhez a gép. A zacsiban vakdugók vannak, majd később lesz rájuk szükség. Az az "U" alakú izé most nem kell.

Photo 2012.11.13. 14 17 38.jpg Photo 2012.11.13. 14 22 10.jpg
Photo 2012.11.13. 14 24 32.jpg Photo 2012.11.13. 14 24 50.jpg
Az első feladat, hogy a gép hátulján ízlésesen elhelyezett kis fekete dugókat egy tízes kulcsnyílású eszközzel kitekerjük. Érdemes akkus csavarhúzóval melózni. Villáskulccsal az életben nem végzünk. Ez a három kis izé rögzíti a mosógép belső, mozgó részeit. Ennek a szállításkor van szerepe. Gondoljunk bele, mi történne akkor, ha mondjuk egy kamionban száz mosógépnyi rögzítetlen tömeg egyszerre kezdene el önálló életet élni a raktérben, mondjuk az Éles saroknál. Kijönne a Fókusz az biztos. Ha megvagyunk, jöhetnek a vakdugók. Ezekkel takarjuk el a rögzítők helyén maradt nyílásokat.

Photo 2012.11.13. 14 33 41.jpg Photo 2012.11.13. 14 41 09.jpg
A következő "embert próbáló" lépés, hogy a kék végekkel ellátott csőnek, az egyszerűbben kinéző csatlakozóját a helyére csavarjuk a mosógépen. Túl sok lehetőségünk nincs. Válasszuk azt az egyet. Ne felejtsük ki a gumitömítést. Ezek után toljuk nagyjából a helyére a mosógépet

Photo 2012.11.13. 14 30 07.jpg Photo 2012.11.13. 14 34 40.jpg
Photo 2012.11.13. 14 35 22.jpg Photo 2012.11.13. 15 10 21.jpg
Jó esetben a falon találunk két kütyüt. Az egyiken befelé jön a tiszta víz, a másikon pedig távozik a piszkos víz egy átmulatott éjszaka cigifüstös emlékeivel együtt. Nagyot tévedni nem tudunk. Az imént a mosógépre felszerelt cső másik végét csavarjuk rá a falon található csonkra. Arra, amelyikre rámegy. A másik, általában szürke színű csövet pedig húzzuk, a rendkívül szimpatikus nevű, bűzelzáró szelepre (azt hiszem, így hívják). Tegyünk rá egy bilincset. Az a biztos. Majdnem kész vagyunk.

Photo 2012.11.13. 15 06 51.jpg Photo 2012.11.13. 15 08 23.jpg
Hátravan még a vízszintezés. A szakik szerint ez az egyik legfontosabb dolog egy mosógép beüzemelésekor. Hosszanti és keresztirányban is ellenőrizzük, hogy hol áll a buborék a vízszintmérőn. A vízszintet a mosógép menetes lábaival tudjuk beállítani. Nem nőknek való feladat, mert a mosógép nehéz. Ha kész vagyunk, két dolgot ne felejtsünk el: csatakoztatni a gépet az elektromos hálózathoz és kinyitni a csapot, amin keresztül vízhez jut szomjazó masinánk. Érdemes üresen lefuttatni egy programot a gépen. Kész!

Mivel "A" barátom komázza a metálzenét, megkértem, kápráztasson el valami ideillővel, ami öt percnél nem hosszabb, mert körülbelül ennyi időt fogunk a mosógép installálásával eltölteni. Ezt tette be:

Flex vs. kerékbilincs

Nyilván nem buzdítunk senkit az alábbi videón látható tevékenységre, továbbá szakszerűséget se nagyon keressetek a fiatalember mozdulataiban. Úgy áll szegény srác kezében a "sikító", mint a nagyiéban egy táblagép. Ettől függetlenül jó látni, hogy nem csak faluhelyen használnak flexet.

Bizonyára sokatoknak megvolt már az alábbi videó. Én mindig Adam Sandlert képzelem az apuka helyébe. Valahogy belőle nézem ki, hogy ennyire gyökér. Mindenesetre érdekes látni, hogy a bomlott agyú, barkácsolni szerető apuka hogyan vonja bele szerencsétlen gyerekét perverz kis játékába. Na jó, annyira nem gáz a dolog, de a vihogó fater a háttérben komoly mentális problémákkal küzd és szakember segítségére szorul. Szerintem.

Építsünk gardróbszekrényt!

Minden lakásban – még a legkisebben is – van olyan falrész, ami elé nyugodtan lehet akár kis mélységű szekrényt építeni. Nem kell okvetlenül olyan drága könnyűszerkezetes gipsz karton technológiát alkalmaznunk, mint a mellékelt, gondolatébresztő videón, mert a Kárpát-medencében akár pár léc és a haverunk segítségével is építhetünk egy szép keretet, amit számtalan féle anyagból készített módon lefedhetünk és ami mögött elfér az összes dzsuva, amit már ununk nézegetni, de még sajnálunk kidobni. Elkészíteni egy ilyen beépített szekrényt sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint bárki is gondolná! Óriási előnye egy beépített szekrénynek, hogy a kupit okozó cuccok mellett az előre megvett karácsonyi ajándékoktól a barátnőnkig bármit és bárkit el tudunk rejteni benne rövidebb-hosszabb időre. Akik a barátnős hasonlaton komolyabban elgondolkodtak, azoknak a szekrény belső hangszigetelését külön ajánlom!  

Elérkezett az idő, hogy szert tegyél egy Leatherman multiszerszámra. Mindössze annyit kell tenned, hogy lefotózod kedvenc szerszámod (pöcsös fotó nem ér). A képet küldd el a furdancsblog@gmail.com címre. A fotódat feltöltjük a Furdancs Blog Facebook-oldalára. Amelyik fotó tulajdonosa a legtöbb like-ot gyűjti össze, Leatherman multiszerszámot nyer. Sőt, az első három!

Nyeremények:

1. Wave multiszerszám
2. Rebar multiszerszám
3.
Wingman multiszerszám

Ünnepélyes eredményhirdetés: 2012.12.12.

leatherman jatek_j1.jpg

Ezek azok a videók, amiket nem tudok megunni. És persze ti sem. Nézzétek meg és költsétek el jókedvűen az ebédet. Jó étvágyat!

Nyilván sokatoknak eszébe jutott már, hogy csak kellene egy jó kis filmet forgatni otthon. Biztosan sokan ki is próbáltátok például a csajotokkal, feleségetekkel. Aztán vagy úgy jártatok, mint a tornászlány, és másnak is sikerült örömet szereznetek, vagy nem. Néha előveszitek a kisfilmet a rejtekhelyről és könnyes szemmel nézitek, hogy milyen jó volt fiatalnak lenni. Na de lehet ám másmilyen filmet is forgatni otthon. Például börtönöset. Kicsit ugyan át kell szabni hozzá a garázst, de utána egy egész pofás forgatási helyszínetek lesz. Eric Bernaud megmutatja, hogy ő hogyan csinálja.

Szereljünk fel karnist!

A nullás liszt esete a Furdancs Blog csapatával az, amiről most szó lesz, miután karnist feltenni - kellő előkészület hiányában - inkább erőfeszítés, mint öröm.

A mindenre jó ragasztószalag

Mint az köztudott, a Duct Tape mindenre jó. Legalábbis sokan így gondolják. Akkor sírunk fel igazán, amikor a fura gondolatok könnyfakasztó megoldásokban öltenek testet.

Flex a lelke mindennek

A vidéki környezetben nem csak az a csodálatos, hogy jó mélyet szippanthatunk a friss levegőből. Semmihez nem fogható hangok vesznek körül bennünket.

Ablakszigetelés Vol. 2

Előző ablakszigetelős írásunkban igyekeztünk bemutatni, hogyan járjunk el házilag, ha csukott ablaknál is fúj a szél a szobában. Ez alkalommal felkerestünk egy profi ablakszigetelőt. Ez abból állt, hogy átmentem a szomszédhoz, amikor nála szigeteltek.

Azt hitted, menő vagy?

soveny.jpg

Hétindító bénázás

Körhinta betonkeverőből

Két éve egyetlen vágyam, hogy kapjak egy jó kis távirányítós helikoptert. Venni nem fogok magamnak,mert kapni jobb. Ha sokáig nem jön össze, még az is lehet, hogy építek egy sajátot.

Szakértő az nem volt

Vidám, szalonspicces srácok csapot szerelnek, vagy valami ilyesmi.

A svájciak már a kádban vannak!

Egy napsütötte nyár végi napon egy svájci ismerősünk bejelentette, hogy amíg mi vidéken vagyunk, pár napot a lakásunkban töltene. Persze, gyere - mondtuk akkor, nem gondolva, hogy ennek véső, kalapács és fejvakarás lesz a vége.

Eltelt a nyár, hazaérkeztünk, én pedig televettem a kádat vízzel, hogy lemossam magamról a fűnyírás zaját. Addig nem is volt baj, amíg a vízszint el nem érte a modern kádak sajátjaként ismert visszafolyó nyílást. Ekkor ugyanis, az eddigiekkel ellentétben, a gondosan becsempézett kád alól elkezdett szivárogni a víz. Ilyenkor az ember azonnal elkezd elméleteket gyártani arról, hogy miért nincs semmi baj. Miután leeresztettem a vizet be is fejeztem a gondolkodást, mert berontott az alattunk üzemelő műhely tulaja, hogy áznak. Hirtelen azt sem tudtam, mimet takarjam el, hogy mentegetőzésem hihető legyen. Egy félvállas bukfenccel kigurultam a szóváltást, és rájöttem, hogy az ázás, a kád alóli szivárgás és a kád leeresztése között lehet némi összefüggés. Akkor a svájci barátunkat még nem vettem be a buliba, de később rájöttem, hogy ő okozta a bajt.

Rövid vizsgálat után felállítottam a diagnózist: leesett a visszafolyó cső. Ha megtelik a kád, ezen folyik le a víz, gyakorlatilag oda, ahova a kád leerezésekor. Esetünkben a kád alá. Nekünk amolyan tekerős készség van a kádba építve. Megtekerjük ezt a fényes gombot és kiugrik a dugó.

gombjav.jpg

Ilyenre ül Spielberg

Most őszintén. Ki ne gondolt volna még arra, hogy belecsináljon egy zongorába. Kakiperverzeknek ITT egy oldal, ahol kiválaszthatják, hogy milyen hangszerbe ürítkezzenek. A vécéülőke felszerelése, tapasztalatom szerint, külön fejezet a barkácsolás nagykönyvében. Egyszer, ha jók lesztek, megmutatom, hogyan kell. Nekem is fel kell készülnöm rá.

pano_black.jpg

Fatüzeléses Volvo

Ehhez csak annyit, hogy erre csudaszép megoldásra a svájci hatóságok simán megadták a műszaki engedélyt!

volvokalyha.jpg

Forrás: Boingboing

Eddie Van Halen nem is penget, csak úgy izél. Fiatalabb zenészek figyelmébe!

Nagy tököt, rendes szerszámmal!

Ha már ekkora a tökünk, ne szarakodjunk késsel! Használjunk dekopírfűrészt!

Ablakszigetelés Vol. 1

Ha a vacsora nyomokban sem tartalmazott hüvelyeseket, a szelek mégis emelgetik a takarót, akkor eljött az ideje a hálószobaablak szigetelésének.

Csordogál a WC. Most mi lesz?

Minap felugrottam az egyik barátomhoz, ahol a természet szavára hallgatva berontottam a mellékhelyiségbe. Miközben kisebb ügyeimet intéztem, arra lettem figyelmes, hogy nem csak belőlem csorog valami, hanem a WC csészében is csermelyként folydogál a víz. Magától!

Etessünk madarakat, mert az jó!

Nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan beköszönt a tél. Ez elkerülhetetlen. Bizonyára nektek is feltűnt, hogy laknak a környezetünkben úgynevezett állatok. Köztük megfigyelhetünk olyanokat is, akik nem csak úgy vannak, hanem még repülnek is. Őket madaraknak nevezzük.

Elő a láncfűrésszel!

Itt a hosszú hétvége! Lepjük meg szeretteinket egy famedvével, az alábbi módon.

Kevés szexibb dolog van a világon, mint egy fúrógéppel a falnak támaszkodó káromkodó férj látványa. Csak úgy egymagunkban álldogálni a falnál nem annyira izgalmas, így célszerű fúrni is egy kicsit. Egyrészt feleségünk újra belénk szeret, mert végre felkerül a polc, amiért egy éve könyörög, másrészt pedig mi magunk is újra férfinak érezzük magunkat.

Lássunk is hozzá! Adott a téglafal. Már csak egy fúrógép és néhány különböző méretű fúrószár szükséges, hogy munkához láthassunk. Fúrógépet kérjünk kölcsön, úgysem fogjuk túl sokat használni, akkor meg minek saját. Ha történetesen a szomszédjaink is hozzánk hasonló kvalitásokkal rendelkeznek barkácsolás terén, és nekik sincs fúrógépük, akkor battyogjunk el és vegyünk egyet. Meglepetések elkerülése végett a fúrógép kiválasztásakor ízlelgessük az ütve fúrás fogalmát. Keményebb falnál jól jöhet ez a funkció. Jó munkát jó szerszámmal lehet végezni, ettől függetlenül évi egy, maximum kettő furat elkészítéséhez nem feltétlenül a legdrágább gépet kell megvásárolnunk. Megvan tehát az ütve fúrásra is alkalmas készülék, jöhetnek a különböző méretű fúrószárak. Ez pusztán azért fontos, mert olyan még nem volt, hogy legalább egy furat ne mállasztotta volna szét az adott esetben indokolatlan vastagságú vakolatot. Ilyenkor ugyebár a kívántnál nagyobb, a következő méretű tiplinél viszont kisebb furatot kapunk. Ilyenkor jöhet a vastagabb fúrószár és a nagyobb odafigyelés. Vegyünk, mondjuk egy egész készletet! Általában háromféle fúrószárral találkozhatunk. Mi válasszuk a kimondottan téglafal fúrásához valót. Ezek általában ezüst színűek és a végükön egy betét is található, olykor piros vagy sárga színnel megjelölve.

Fotóztam egyet, ilyet keressetek!

falfuroszar.JPG

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek