Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Otthonaink hőszigeteléséről már írtunk korábban is. Az épületek hőszigetelése a legtöbbünk számára azt jelenti, hogy házunkat, lakásunkat kívülről csomagoljuk be. Persze a technika fejlődése a hőszigetelés területét is eléri, a mai írás egy, a problémát merőben új módon megközelítő technológiát mutat be. Ez ráadásul egy hazai fejlesztés eredménye.
A belső hőszigetelésről biztos már többen hallottak. Ezt főképp ott alkalmazták, ahol a külső szigetelésre nem volt mód. Ezek a szigetelések a szokásos anyagokkal történtek, csak épp a fal belső oldalára kerültek. Sok helyet foglaltak, sokszor párásodtak, a falazatot pedig teljesen kizárták a rendszerből, így azok télen annyira lehűlhettek, hogy a fal akár a fagyhatár alá is kerülhetett.

fal1.jpg

A hét műtárgya: facsavar

Azt gondolhatjátok, mit lehet írni egy facsavarról? Az csak egy darab vasrudacska, egyik végén fejjel/horonnyal a másikon némi menettel. Ez persze első megközelítésben igaz is lehet, de azért járjuk kicsit körbe a dolgot:

Apám anno vagy 30-40 éve még mindent hagyományos, egyszerű sliccel ellátott fejű, folyamatosan szélesedő menetes véggel rendelkező csavarokkal rakott össze, méghozzá kézi csavarhúzóval. És emlékszem, bár mindig előfúrt a csavaroknak kézi fúróval (furdancs vagy mondjuk amerikáner) minden behajtott csavar verejtéket csalt a homlokára. Én akkor gyerekként ezeket a csavarokat megmoccantani sem voltam képes, annyira kapaszkodtak a deszkákba. Apám volt olyan szerencsés, hogy akkoriban eljutott az óceán túlpartjára is, és bizony csodákat mesélt arról, hogy ott milyen szerszámok és például csavarok vannak a boltban.

nagykep.jpg

Kádkozmetika

A fürdőszobák egyik alapvető berendezési tárgya a kád. Élvezetes a vizében ellazulni, majd felfrissülés után kilépve csak a dugót kell kihúzni és jöhet a pihenés. A víz ugyan gyorsan lefolyik belőle, ám a fürdőszerek maradéka még gondos öblítéssel sem tisztul le teljesen a kádak belső felületéről. Fokozatosan elfátyolosodik a fénye és ezt a folyamatot utólag elég nehéz vissza fordítani.

Fotó: terkultura.com

Célbadobós játék házilag

Ami azt illeti, mai ajánlatunk leginkább a flipper a golf és a rex nevű játékok szerelemgyerekének tekinthető. Abban sem vagyunk biztosak, hogy érdemes-e nekilátni az elkészítésének, mert szerintünk a játék élvezeti értéke és a megvalósítással töltött idő és energia nincsenek arányban. Tanulmányozzátok a szerkezet elkészítési módját ITT, hátha ti másképp látjátok. A játék lényege, hogy a megfelelő lyukba juttassuk a golflabdát. Minden lyukhoz más pontszám tartozik, így egy kicsit a rexre hajaz. Alább egy videót is megnézhettek arról, hogy hogyan kell használni.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A lakások elsődleges "védműve" a bejárati ajtó. A legtöbb illetéktelen behatoló általában itt próbál a lakásokba jutni, feltéve hogy nincs könnyebb útja a behatolásnak. Márpedig a kisebb lakótelepi lakásoknál szinte ez az egyetlen lehetősége a betörőknek, hogy a lakásba jussanak. Egy biztonsági ajtó ezt eleve jelentősen megnehezíti és ez a lakásbiztosítás megkötésének is előfeltétele.

szef.jpg

Elérkezett a nagy nap, amikor bemutatjuk "Hangold újra" játékunk nyertes pályaműveit. Felhívásunkban arra buzdítottunk benneteket, hogy készítsetek hangszert, tényleg bármiből. Nemrég közzétettünk egy válogatást a beérkezett pályaművekből, a nyerteseket pedig most mutatjuk be. Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy nektek melyik tetszik a legjobban, a kommentekben megnyílhattok. A zsűrit nem ér anyázni! Akkor hát, kapaszkodjatok meg, lesznek csodák. Hogy fokozzuk az izgalmakat, a harmadik helyezettel kezdjük a sort.

hangold_ujra_logo.png

A hét műtárgya: rádió

"A zene és a munkahely olyan, mint Cliff Richard és a Karácsony. Az egyik nincs a másik nélkül."
"Music on the jobsite is like Cliff Richard and Christmas. You can't have one without the other."

toolstop.co.uk

image001.jpg

Arra gondoltam, ebben a nagy melegben jó ötlet Mr. Furdancs szakterületén végigtaposni páros lábbal.

Nemrég zárult "Hangold újra" névre keresztelt játékunk, melynek során házilag fabrikált hangszerek elkészítésére buzdítottunk benneteket, melyekkel legalább egy egyszerű, felismerhető dallamot el lehet játszani. A pályázati határidő végének közeledtével felgyorsultak az események és a hajrában szép számmal érkeztek a házilag készített hangszerek. Következhetett a beérkezett pályaművek értékelése. Nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen egytől egyig remek hangszereket gyártottak a pályázók. Ma a legjobbak közül válogattunk, hamarosan pedig a nyerteseket is bemutatjuk egy külön megemlékezésben.

hangold_ujra_logo.png

Passzívház, hőhíd, kémény

Az utóbbi években érezhetően megnövekedett Magyarországon is az energiatudatos építésre való igény. A házépítők tudatosan gondolnak a jövőre és olyan házat terveztetnek illetve építtetnek, ami nem csak komfortos és szép, de üzemeltetése is kevesebb költséget igényel. A nagyobb energiahatékonyságot megcélozva legtöbben a szigetelésre, a nyílászárókra és az energiatakarékos berendezésekre gondolnak, és emellett megfeledkeznek a hőhídmentes szerkezet fontosságáról. Bár a minősített passzívházak száma hazánkban még messze elmarad a nyugat-európai átlagtól, a házépítők jogos igényét, mely szerint új otthonuk energiafogyasztási szintjét a passzívházak szintjére csökkentsék, az építőipar valamennyi képviselőjének kötelessége figyelembe venni.

termo.jpg

Miután az új lakás tulajdonos pár a szobák falait megszabadította a régi tapétától és kifestették a saját ízlésük szerint, a két szoba közül a kisebb padlóját vették szemügyre. A szobában eléggé megkopott szőnyegpadló volt, amitől mindenképpen szerettek volna rövid úton megszabadulni. Mivel a felújítási keretük elég szűkös volt, nem futotta szalagparkettára, ezért az ennél kedvezőbb áron beszerezhető laminált parketta mellett döntöttek. Ezt ugyanis saját kezűleg lerakhatták és így csak az alapanyagért kellett pénzt adniuk.

Forrás: laminaltparketta.info

Beszélő jegygyűrű

Jócskán benne vagyunk az esküvői szezonban. Ilyenkor aztán előkerülnek a jobbnál jobb lánykérős, legénybúcsús, lánybúcsús ötletek és esküvői performanszok. Mi is találtunk a témában egy igen ötletes darabot. Luke Jerram beszélő jegygyűrűjéről van szó. Ez nem más, mint egy mini Edison-henger. Körülbelül húsz másodpercnyi hanganyag fér rá. Az más kérdés, hogy kedvesünk mivel tudja ezt könnyedén lejátszani. Luke erre is gondolt és lejátszót is szerkesztett a gyűrűhöz, amit egyébiránt Shelina nevű kedvesének készített. A gyűrűn a "Shelia, örökké szeretni foglak. Légy a feleségem" szöveg hallható. Hát nem aranyos?

Forrás: lukejerram.com

Talking_Ring_lukejerram.jpg

Edison ring Luke jerram.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Helikoptercsúzli

Párizsi tudósítónk jelentette nemrég, hogy a Champs Elysées legnagyobb "sztárja", egy utcai árusoktól beszerezhető, apró reptethető játék. Egy minihelikopter, amit egy gumi segítségével lehet a magasba lőni és szép lassan ereszkedik lefelé, éjszaka pedig még világít is. Elmondása szerint nem lehet abbahagyni, a nyilván gyerekeknek szánt, de előbb vagy utóbb a felnőttek által stoppolt játékot. A beszámoló alapján úgy döntöttünk, hogy minden háztartásba kell egy ilyen. Biztos vagyok benne, hogy itthon is lehet majd kapni ilyesmit, de inkább készítsünk egyet magunk. Nem bonyolult, a szünidő első napjait pedig simán átvészelhetjük egy közös barkácsolással, illetve játékkal. Kattintsatok a képre, tényleg nem egy bonyolult dolgozat.

Hulladékból készült dolgok

Kimeríthetetlen téma a mai, volt már szó ilyesmiről itt a Furdancson. A ház körül fellelhető, vagy a már jó előre kitalált koncepcióhoz gyűjtögetett hulladék olykor valóságos művészeti alkotások formájában ölt új alakot. Főleg, ha egy szobrásznak támad olyan ötlete, hogy szemétből alkotna. A "barkácsművészet" ezen, speciális ágáról nézegethettek ma képeket, a bővebb gyűjteményt ITT találjátok.

Zongorából készült fotel, billentyűkkel díszítve
zoni01_1.jpg
zongi02.jpg
zongi03.jpg

Mini szélerőmű

Ma kicsiben ugyan, de áldozunk a zöld technológia oltárán. Egy mini szélerőművet ajánlunk figyelmetekbe, mellyel még nem tudunk lecsatlakozni az elektromos hálózatról, de a felhasznált generátortól függően minimális villamosenergiát elő tudunk vele állítani. Nem beszélve arról, hogy milyen szépen forog. Az izgalmas része a dolognak, hogy a szerkezet vitorlái PET palackból készülnek, pontosabban annak a levágott tetejéből. Ennek az előállításába a gyereket is bevonhatjuk. Az alábbi fotóra kattintva elmerülhettek az elkészítés módjában. A videókat se felejtsétek el megnézni.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Bekötött járművek

Tisztában vagyunk azzal, hogy a mai gyűjtemény első ránézésre nem kimondottan furdancsos. Azonban szerettünk volna megemlékezni Mr. Furdancs kollégánk nagymamájáról, akit a minap társalkodónőinek társaságában egy fonalboltban találtunk, ahogy révült tekintettel bámulta a boltban sorakozó színes kötőfonalakat. Az én nagyimat utoljára a gyógyszertárban láttam ilyennek. Az egy más kérdés, hogy mi, szőrös és kőkemény férfiak mit kerestünk egy ilyen boltban. Mint a kétkezi tevékenységek iránt fogékony embereket, rögtön elkezdett érdekelni bennünket, hogy vajon mi olyan jó a kötésben, horgolásban. Azt hiszem, hogy találtunk kapcsolódási pontot a kötés és a barkácsolás között. Az alábbi gyűjteményt végigböngészve kíváncsiak lennék arra a jelenetre, amikor a mamikák nekirontanak a fonalaikkal egy autónak. Nézzük együtt!


kotes_07.jpg

kotes_11.jpg

kotes_09.jpg

A hét műtárgya: lámpa

Remek lehetőség lenne arra, hogy elmenjen a téma a hagyományos vs LED lámpák irányába, de mivel jobbára mobil kialakítású, időszakosan használt, akkuról működő lámpákról lesz szó, a LED győzelme vitathatlan.

Miért szeretik a gyártók a LED lámpákat? Kis fogyasztással erős fényt állítanak elő, alacsony hő kibocsátással, és emellett kevéssé érzékenyek az ütődésekre és a ki-bekapcsolgatásra. A LED-eknek emellett az élettartamuk is hosszabb, míg egy hagyományos izzó 1-2000 üzemórát bír, egy halogén izzó 3-4000-et, addig egy fehér színű LED akár 30-50.000 órát is; igaz, addigra már csak kb. 70%-os fényerővel működik.

Amit az ellenzők leggyakrabban fel szoktak hozni ellenük, a fény hőmérséklete. Az alábbi skálán a LED-ek 2700-5500 között szórnak, a meleg fehértől a hideg fehérig:

image001.pngForrás: svetila.com

Szokták még a színskálát emlegetni, vagyis hogy az izzók által kibocsátott kevert fény melyik színből mennyit tartalmaz. Ehhez kiindulópontként Zelandeth oldalát érdemes tanulmányozni. Sajnos mostanában nem frissült, de rengeteg izzótípus mérése megtalálható itt.

image002.png

Egyszerű helikopter

Örvendeztessük meg a környezetünkben fellelhető kiskorúakat olyan játékkal, amit ha egyszer elkezdenek használni, nem nagyon tudják abbahagyni. Mai ajánlatunk erre a célra egy rendkívül egyszerű kis szerkezet, egy dupla rotoros, gumimeghajtású helikopter. A szerkezet nyomokban balsafát és evőpálcikát tartalmaz. Az alábbi képre kattintva áttanulmányozhatjátok a helikopter elkészítési módját, a videón pedig megnézhetitek, hogy mit tud működés közben.

heli.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Újrahasznosított magnókazetták

"Mint az köztudott, nyugaton a TDK, keleten pedig a Polimer zenekar kazettáiból adták el a legtöbbet." Az idézet Mr. Furdancs kollégánk apukájának szájából hangzott el egykor. Nyilván viccnek szánta. Nyilván! Mindenesetre tény, hogy a magnókazetta egy bizonyos kor feletti olvasóinknak meghatározó adathordozó eszköze volt. Az adatok főként zenét jelentettek, a Commodore 64 számítógép megjelenésével pedig szoftvereket is szokás volt rajtuk adathordozni. A kazetták helyét szép lassan átvették az újabb adathordozók, melyek közül a legsikeresebbnek a CD (Compact Disc) bizonyult. Mára ez a formátum is halódni látszik. Na de mi történt azzal a rengeteg kazettával, amit az évtizedek során a háztartásokba cipeltünk? Egy részük cipősdobozokban porosodik, másik részüket valóban újrahasznosítják. Egy ennél sokkal kisebb részüket pedig kreatív elmék használják fel dizájnos tárgyak, vagy akár műalkotások elkészítésére. Sőt, a Sonic Fabric oldalán még ruhát is találhattok, ami 50%-ban ugyan, de magnószalagból készül. Nézzük együtt az alábbi ötletes kazettakölteményeket.

tape-17.jpg

tape-14.jpg

tape-03.jpg

Az elhanyagolt lakótelepi másfél szobás lakás felújításának első fokozataként a kisszoba faláról és a mennyezetéről kellett eltávolítani a rémes állapotú tapétát. E munkát ugyan minden helyiségben el kell majd végezni, mert a falakon levő tapéta állapota elviselhetetlen, ám a lakás mielőbbi lakhatósága és a szoba viszonylag kis mérete miatt a majdani hálószoba rendbetétele volt az elsődleges cél. Viszonylag könnyű munkának látszott, ám a néhol már leváló tapéta eltávolítása mégsem volt sétagalopp.

Először is a kopott padlószőnyegre vastag takarófólia került, mivel előre láthatóan sok lesz a piszok és a leáztatás miatt nedvesedésre is számítani kellett. A padlószőnyeg ugyan elég viseletes volt, ám a nedvesedését a fólia fedéssel el tudták kerülni. A tapétát természetesen a mennyezeten kezdték el és ennek megkönnyítése érdekében meleg vízzel alaposan fel kellett áztatni magát a tapétát és a ragasztóanyagát. E célra a hosszú szálú festőhenger jó eszköznek látszott, feltéve, hogy nem fej felett dolgoznak vele. Mint kiderült, ezt elég nehéz elkerülni, mint ahogyan azt is, hogy a hengert nem ajánlatos "tempósan" használni, mert így fröcsköl, mint egy kerti locsoló. Ezért azután kissé elázva, de sikerült eléggé átnedvesíteni a mennyezeti tapétaréteget. Ám a lehántolásakor kiderült, hogy még előtte is szükséges egy előnedvesítés. Így a mennyezeten több kisebb terület át vizezését követően már könnyebben ment a fedőanyag lehántolása.

spatulya.jpg
Spatulya

Gömbbé hajtogatott bogárhátú

Rendszeres olvasónk hívta fel figyelmünket egy igen különleges szoborra. Az indonéz szobrászművész, Ichwan Noor, egy Volkswagen bogárhátút formált át radikálisan. Mi tagadás meglehetősen hatásos lett a végeredmény. A művész kiállítását a közeli Hong Kongban az Art Baselben nézhettétek volna meg. A kiállításról lecsúsztatok, de az alábbi fotókról nem.

Forrás: hifructose.com

vw04.jpg

vw02.jpg

vw01.jpg

vw03.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

2013. május 31-én, azaz tegnap éjfélkor járt le a Furdancs Blog és a Conrad Electronic közös pályázatának beküldési határideje. Innentől kezdve nálunk a labda, hogy átrágjuk magunkat az igen komplex és kreatív pályamunkákon. A beérkezett alkotásokból néhányat nektek is bemutatjuk itt a Furdancson, a Facebook-oldalunkon, valamint a pályázat weboldalán. Kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is, úgyhogy amikor elétek tárjuk a legjobb munkákat bátran kommenteljetek. Eredményhirdetés is lesz hamarosan, addig izguljunk együtt.

hangold_ujra_logo.png

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek