Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Boldog új évet!

Elérkezett hát a pillanat, pár óra, és vége a 2013-as évnek. Köszönjük minden barátunknak, rendszeres és alkalmi olvasónknak, hogy velünk tartottatok. Reméljük az új évben is mellettünk maradtok. Ígérjük, lesz mit olvasnotok, új elgondolások, új rovatok, és még több jól hasznosítható tudnivalót tartalmazó poszt vár rátok a 2014-es évben is.

Kívánunk kihívásokban és minőségi szerszámokban gazdag új évet mindannyiótoknak!

buek.JPG

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 
 

Zsenik otthon IV.

Legutóbb bemutattam egy házi készítésű, számítógép vezérelte marógépet. Tervezőjét, konstruktőrét és tulajdonosát sikerült meginvitálni egy beszélgetésre. K. Zoltán (nem, nem körözik, de inkognitót kért) szememben annak a polihisztor figurának megtestesítője, akiről a Zsenik otthon sorozat szól.

Talán nektek is feltűnt, hogy pár nap és vége az esztendőnek. Az a remek ötletünk támadt, hogy mi sem hagyjuk ki az ilyenkor szokásos év végi összegzést. Voltatok olyan kedvesek és szép számmal olvastátok a Furdancson megjelent posztjainkat. Összeszedtük nektek az idei év öt legolvasottabb írását.

buek2013.JPG

Műhelyóra fél év alatt

Ezt a posztot még vagy fél éve kezdtem írni, aztán valahogy félbemaradt, nemcsak a poszt persze, hanem a projekt is. Aztán közben elkészült egy másik Furdancs óra is Tákolmányi kolléga interpretálásában. (Annak címére reflektál ennek a posztnak a címe...) Szóval ez az ötlet majdnem feledésbe is merült, de miután jön az év vége, és ilyenkor célszerű megszabadulni a mindenféle magunkkal cipelt balanszoktól, hát gyorsan befejeztem...

Műhelypakolás közben a kezembe akadt egy régi, fúrógépre szerelhető körfűrész-feltét. Ahogy nézegettem, hogy mire lenne jó, rájöttem, hogy a véletlen a kezembe adta a tökéletes Furdancs blogos kandalló-óra alapját.

für1.jpg

Elmaradások

Ilyenkor év vége felé persze szokás elgondolkozni azon, mi mindent nem valósítottunk meg idén abból, amit pedig az év elején szerettünk volna. Tudjuk, valójában semmi különbség nincs december utolsó hete, és mondjuk január első hete között. Mégis, vagyunk úgy többen azt hiszem, akik elmaradásként, amolyan meg nem valósult tervként fogják fel azt, ami az elképzeléseinkkel szemben mégsem fért bele ebbe az évbe. Jómagam mintegy fél éve írok ide a Furdancs blogba. Thoreau nicknevem mögé bújva elsősorban faipari és "minőségügyi" írásokat posztolgattam. Azonban messze nem írtam meg mindent abból, amit eredetileg terveztem.

doboz1.jpg

Másodjára érkezik el a pillanat a Furdancs Blog életében, hogy a karácsony körül vesz bennünket. Együtt, veletek kedves olvasók. Részünkről az alábbi gyűjteménnyel kedveskedünk nektek, ha az izzószerelés, talpba faragás és egyéb karácsonykor szokásos nem feltétlenül kívánt barkácsfeladatok és az ünneplés mellett esetleg a neten is ténferegtek. A fent említett topikok kapcsán ajánljuk magunkat. Egyrészt karácsonyfa-izzós cikkünket másrészt a karácsonyfatalpak varázslatos világáról készült posztunkat ajánljuk szíves figyelmetekbe. Elsősorban pedig:

Barkácsolás mentes nagyon boldog karácsonyt kívánunk!

Most pedig jöjjenek a fotók, kreatív, fura és kimondottan ronda karácsonyfákról. Vagy ahhoz hasonlókról.

Photo 2013.12.23. 20 06 21.jpg

Photo 2013.12.23. 20 06 45.jpg

Photo 2013.12.23. 20 06 57.jpg

Photo 2013.12.23. 20 07 19.jpg

Photo 2013.12.23. 20 07 47.jpg

Photo 2013.12.23. 20 07 56.jpg

Photo 2013.12.23. 20 08 24.jpg

Photo 2013.12.23. 20 08 48.jpg

Photo 2013.12.23. 20 32 38.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Zsenik otthon III.

A sikerszériás termékek bemutatását kissé megszakítva intelmek következnek mindenki számára, akit elbűvöltek a házi gyártású szerszámgépek videói és már-már vasfűrészt ragad, hogy nekilásson elkészíteni egy, a kukoricadarálónál bonyolultabb berendezést.

riportill_1.jpg

Advent és az ünnepek - Logisztika

Bizony, elérkeztünk az idei utolsó adventi posztunkhoz. Miután már - képzett barkácsolóhoz illően - minden készülődni valóval végeztünk, igazából semmi más dolgunk nincs, mint kint ülni egy székben a teraszon, és távcsővel lesni a télapó szánját. (Igaz, a mi európai hagyományaink mindenféle angyalok és Jézuskák rovására írják a karácsonyi ajándékdömpinget, de ezt ott a távoli északi sarkon tanyázó Télapó nem biztos hogy tudja, úgyhogy azért Ő nyilván szánra pattan idén is.) De tudjuk-e, milyen járművet is kell keressünk az égbolton?

sleigh_30f.jpg

Cipzár problémák

Ruhadarabokon, különféle használati tárgyakon, lábbeliken és még számtalan egyéb eszközön megszokottak és nagyon praktikusak a különféle cipzárak. Gyakori alkalmazásukat gyors és könnyű nyitásuk, zárásuk és az igényekhez igazodó változatos kivitelük teszi kedvelté. Mivel azonban még naponta is gyakran vannak használatban, kopnak és hibáik könnyedén okoznak bosszúságot a legváratlanabb időpontokban. Persze javíthatók, de többnyire nem azonnal. Némely esetben még házilag is lehet korrigálni a hibáikat, ám bizonyos esetekben ehhez már szakember kell.

cipzar-1.jpg

osszes-csavar.jpg

http://www.neatorama.com/

Januárban megszaporodnak nálunk a fura csavarhúzókat kereső érdeklődők, ezért most a gyerekjátékokat és konzolokat ajándékozók (vagy kapni vágyók) figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy mikkel szembesülhetnek a közeljövőben.

Két évvel ezelőtt 24-én este 22 óra 4 perckor kaptunk be egy szerszámtáska megrendelést.
Valaki nem örült a zokninak. Vagy a vasalónak.

Mint már régebben is írtuk, legtöbbünk fejében a kémény nem más, mint egy füstölgő cső. Tekintettel arra, hogy az évnek ebben az időszakában az égéstermék elveztésén kívül bizonyos figurák közlekedésre is használatosak kéményeink, arra gondoltunk, hogy kísérletet teszünk arra, hogy szakértő segítséggel röviden összeszedjük nektek, hogy milyen a jó kémény az új fűtési kihívások tükrében. Így a Mikulás, az angyalka és a Jézuska is komfortos kéményeken keresztül hozhatja a portékát. Lássuk!

Effizienzhaus-gesamt-v1 (1).jpg

Fűrészeljünk!

Manapság már meglehetősen sokféle kisméretű, barkács célú elektromos fűrészgépet lehet találni a barkácsáruházak kínálatában. Aki csak most ismerkedik a házilagos fúrás-faragás szépségeivel, talán nem minden esetben van tisztában azzal, milyen feladatra milyen gép az ideális megoldás. Az alábbiakban némi segítséget adunk arra nézvést, milyen dilemmákkal kerülhetünk szembe, és hogyan tudjuk a legoptimálisabb megoldást megtalálni.

dewd27107_a21.jpg

Zsenik otthon II.

Gyakori kérdés a saját építésű szerszámgépek sorozat első része után: Mi az a CNC?
Nem szeretnék teret és időt foglalni a blog profiljába vágó hagyományos barkácstémák elől, de továbbiakban még többször elhangzik a Computer Numerical Controll (számítógépes számjegyvezérlés) betűszó és felburjánzott a tömegigény a fogalom tisztázására.

cnc2.jpgForrás: protostim.hu

A tapasztalt Furdancsossal is megtörténhet, hogy kénytelen az otthonától távol tölteni az ünnepeket. Akár olyan helyeken is, ahol mondjuk sosincs hideg, és a havat csak a tv-ből ismerik. Vitathatatlan, hogy egy ilyen helyzet sokszor nehezen kezelhető, azonban a segítségünkkel akár a trópusokra is lehetséges némi karácsonyi hangulatot varázsolni.

cx1.jpg

Fenyőfa-világítások hibaforrásai

A karácsonyi ünnepekre mindenki lázasan készülődik, vásárol, süt-főz, ám a fenyőfa feldíszítésére mindig az utolsó napon kerül sor. Ilyenkor előfordulhat, hogy a ma már megszokott fényfüzér izzói a bekapcsolás után nem gyulladnak ki. A hiba keresése pedig akár hosszadalmas is lehet, ami az idegeskedés mellett késleltetheti a karácsonyfa gyújtás idejét is. Ez elkerülhető, ha előző nap ellenőrizzük a fényfüzér hibátlan működését.

Decorated Christmas Tree.jpg

ferfias.jpg

Manapság a legtöbb esetben a lakás/ház fűtését biztosító kazán a lakás valamelyik helyiségében van elhelyezve. A modern gázkazánok és kombinált fűtőberendezések viszonylag kicsik, esztétikusak és biztonságosak. Azonban kertes házak esetén - főképp vidéken - még mindig sok a fa- vagy más szilárd tüzelésű kazán. Vagy mert nincs is elérhető gázszolgáltatás, vagy mert fával fűteni bizony manapság a legolcsóbb megoldás. Ezekben az esetekben gyakori, hogy a kazán nem a lakásban kerül elhelyezésre, hanem egy külön kazánházban lakik. Ilyenkor pedig a forró vizet szállító csövek egy szakaszon a fűtendő lakáson kívül haladnak, hőszigetelésük tehát igen fontos.

cső1.jpg

Cipők a fákon

Mai posztunk elkészítése során belefutottunk a neten egy jelenségbe, ami mellett nem szeretnénk elmenni anélkül, hogy be ne mutatnánk. A világ számos táján él a szokás, hogy cipőket aggatnak különböző fákra. Olyasmi lehet ez, mint pécsen a lakatok. A cipő, ahogy azt sokan mondják, az egyik legfontosabb dolog az életünkben. Öröm látni, hogy e megbecsült lábbelik olykor egyfajta köztéri szobor részeként végzik. Csodálkozzunk együtt!

09_TamariskShoeTree.jpg

Az köztudott, hogy minden évszakban az időjárásnak megfelelő lábbeliket szokás viselni. A téli időszakban ez a szokásosnál is fontosabb és legalább ilyen fontos ezek alaposabb ápolása is. Az eső, hó, sós latyak ugyanis szinte minden cipőt, csizmát, hótaposót gyorsan tönkretehet, ha a tisztítása és ápolása elmarad.

cipo03.jpg

Zsenik otthon I.

Mi csak álmodtunk róla, ők megcsinálták…
A kisipari készítésű, manuális kezelésű vagy CNC gépek alkotói igazi hősök, az ipari forradalom időszakának feltalálóihoz hasonló polihisztorok. A sorozatban látható szerszámgépek megkonstruálásához gépészeti-, gyenge- és erősáramú ismeretek szükségesek, a CNC-vezérlők felprogramozása is külön tudomány. Feltételez fémipari jártasságot összerakni és működésre bírni a berendezéseket, sőt, a megmunkálni vagy feldolgozni szánt nyersanyag viselkedését is illik tanulmányozni, legyen az bükkfa vagy törni szánt dió.

Eszterga.JPGKép forrása cnc.hu

Múltheti Adventi posztunkon felbuzdulva, most a kültéri díszítésekből szedünk csokorba néhány ötletet, amely akár házilagosan is remekül kivitelezhető.

2010_0910noths0176-1_1.jpg

Villanyfűtés

Magyarországon alig alkalmazott, szinte tabuként elutasított megoldás az elektromos fűtés. Ennek az okairól sokat lehetne vitatkozni, de a gázenergiánál jelenleg mintegy háromszor magasabb ára valószínűleg a legfontosabb szempont. Az árkülönbség ellenére a kisebb házak, lakások fűtése nem feltétlenül drága árammal. Nézzük, milyen lehetőségeink adódnak a témában.

PIC00002021-00cns a fürdőben (1).jpg

A hét műtárgya: a hólapát

Jó játék a lapát,
azzal ütjük apát.
Orrot, fület lapít,
jó játék a lapát.

Varró Dániel

Kultúra rovatunkat hallották.

braceyourself.jpg

Nézzünk szembe a tényekkel, december 5. van.

További akadályok autótolvajok ellen

Mint már korábbi két cikkünkben jeleztük, az autólopásokat teljességgel megakadályozni ugyan nem lehet, ám a megnehezítésére azért vannak módszerek. Ezek azok a nagyon is látható eszközök, amelyek első sorban a kevésbé rutinos tolvajok dolgát megnehezíthetik. Feltörésük időigényes, a legtöbb esetben a látványuk is meggondolásra készteti a tolvajokat. A szakemberek szerint az elektromos és mechanikus lopásgátlók párosításával elérhető, hogy a tolvaj más célpontot válasszon.

zár2.jpg

Foltozott szőnyegpadlók

Aki szőnyegpadlós lakásban él annak nagyon kell vigyázni e kényes, ám kellemes puhaságú padlóburkolatnak az épségére, tisztán tartására. Ezek a padlók ugyanis nagyon kényesek a lecsöppenő ital, vagy más szennyezőanyagok okozta foltokra, a bútorok okozta szálkihúzódásokra. A foltok még frissiben esetleg kitisztíthatók, ám ha figyelmetlenség miatt beszáradnak, akkor már szinte csak foltozással tüntethetők el. A szőnyegek anyaga többnyire műszálas anyagú, ezért a felületükre eső forró tárgyak is azonnal maradandó nyomokat hagynak a felületükön, ami ugyancsak foltozással tüntethető el.

szonyeg_03 (1).jpg

Advent első vasárnapján nyilván valamilyen az ünnepekhez kapcsolódó írás kell kerüljön ide a Furdancs blogra is.

Az ünnepi készülődés során több lehetőség is adódik az év folyamán összeszedett barkácstudásunk alkalmazására. Erről még lesz is szó itt a blogon. Most inkább néhány olyan képet szedtünk össze, amelyek az ünnep hangulatát alapvetően meghatározó barkácsterméket mutatnak be.

woodslice.jpg

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek