Én gépem: Fúrónapló 1.
2016.05.30. 05:00 | Tákolmányi 4 Komment
14 hónapja naiv örömmel mutattam be egy német (a neve) - lengyel (feliratai) - kínai (a gyártója) koprodukcióban készült asztali fúrógépet. Örvendeztem, hiszen kell egy gyári derékszög a műhelybe fúráshoz és ezt a kézi berendezés nem garantálja kielégítően (kisegítő állvánnyal sem).
Ráadásul igazán barátságos árban, 1500 wattos motorral jutottam hozzá. Egy kedvezőnek tűnő példaként lebegett a szerény barkács-költségvetéses műhelyek számára, hogy ha sokfajta megmunkálás kell végezni, elégedjünk meg a legalja minőséggel is, különben nem jutunk előre.
Aztán üröm vegyült az örömbe, ahogy röpke hetek alatt a ránézésre is gyanús ékszíj rongyolódott el, de pótoltam. Végül nemrég leégett a motorja is. Hiába a remény, hogy csak a relé szállt el, ez bizony megadta magát. Feladtam korábbi elvemet és elhatároztam: elég volt ezekből töredékárú, de szinte teljesen megbízhatatlan selejtekből.
Hogyan tovább? A kifejezetten ipari felhasználásra készített gépek nálam évtizedek alatt termelnék ki árukat. Marad tehát a régi fényes idők magyar, német, orosz gyártású megmunkálóeszközeiből válogatni. Azokba még tettek anyagot, sajnos azonban annyira nem mérik olcsón, hogy felszerszámozzunk velük egy fémipari műhelyt.
Azonban az alkalomszerű keresgélés során szerencse rám mosolygott a Vaterán egy régi német oszlopos fúró személyében. Az aukciós oldalt csak azért említem, mert az anonim eladó és köztem váltott üzenetek IP-csomagjai körbejárták a bolygót, de végül kiderült: négy házra lakik tőlem a gazdája. Tanulság, hogy érdemes képben lenni a helyi hírekkel.
Míg a tönkrement fúró 1550W motorjának dacára mindenféle fúró spray-kezelés és többlépcsős előfúrás dacára meg-megállt gondolkodni egy M8 furatnál (legkisebb fordulatszámnál is), az utód kipróbálása egy 2 mm-es furat közvetlen M10-re bővítésével kezdődött. Harapott, mint a pitbull. A legfontosabb, hogy mindezt egy 550W - igaz, három fázisú - motorral meghajtva művelte.
A felhajtható tető alatt szokásos, az ékszíjak átrakásával manuálisan állítható sebességváltó rejtőzik. Négyes ékszíjtárcsák viszik át a nyomatékot. A középső tengely elfordul a szíjfeszítés érdekében, míg másik oldalon a motort kijjebb hajtva és rögzítve feszítjük meg a hajtásláncot. Az ékszíjak jól tapadnak és valószínűleg tovább tartanak két hónapnál.
Tárcsánként négy fokozat és három tengely bőven ad variációs lehetőséget a tokmány fordulatszámának beállítására. A műszaki jellemzők tábláján feltüntették a 12 sebességfokozatot 260-3100 intervallumban.
Az elődjével szemben végre nem kotyogó és rezgéstől nem kitekeredő kézi előtolás karjai 80 mm maximális furathosszt engednek. Emlékeztetőül egy röpke kitérő a hatékony fúráshoz, mely a gépet, a munkadarabot és a fúrószárat is kíméli:
- minél kisebb a fúró, annál nagyobb a megkövetelt sebesség. A puha anyagok fúrásánál magasabb fordulatszám szükséges mint a kemény anyagoknál.A fémes anyagokat biztonságosan le kell szorítani;Ű
- az előtolás időközbeni megszakításával elősegíti azt hogy a forgácsok rövidebbek lesznek, ezáltal könnyebbé válik a forgács elvezetése a furatból;
- túlságosan gyors előtolás előidézheti a motor megállását az ékszíj csúszását, a fúrt tárgy megrongálódását, vagy pedig a fúró eltörését;
- a túlságosan lassú előtolás pedig a fúró felhevülését és a fúrt tárgy kiégését idézheti elő.
Végül pedig használjunk fúró-üregelő spray-t, mellyel hűtjük a felforrósodott fúrót. Amíg tartott, WD-40-et használtam, bár ez kissé pazarlás. Tervbe vettem egy gravitációs vagy szivattyús hűtés elkészítését is, mely szappanos-olajos emulziót csorgat a fúróra. Ekkor talán megéri majd drágább fúróhegyekre költeni...
A brutális - 16 mm fúrószárat is befogó - tokmány Morse-kúppal illeszkedik a hajtáshoz. Kézenfekvő a gyanú, hogy az 1988-ban vagy korábban gyártott gépek csapágyait, hajtásláncát mennyire viseli meg az idő és az ipari volumenű kihasználás/terhelés? Kevésbé, mint a fenn említett olcsó, sokszor műanyagból - olcsó öntvényből készült modern társaiét. De majd kipróbáljuk.
Egyébként amilyen masszív a váz és erős a motor, talán még marás is elképzelhető vele, mi a véleményük?
Gyárilag gondoskodtak a világítással való bővítés lehetőségéről. Barkácsért kiállt a téma, a valóban szükséges munkadarab-megvilágítást elkészítem nemsokára. Megállok a felső rész bemutatásánál, mert a mélyebben fekvő részek megérnek egy külön írást. Itt folytatjuk legközelebb.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
Utolsó kommentek