Furdancs

A steampunk a legbarkácsabb szubkultúra, mert a réz, bőr és üveg művészi megmunkálásáról szól. Hollywood - a japánokkal szemben - még nem fedezte fel igazán a maga viktoriánus korabeli, csipke kézelőkkel, rézfogantyúkkal, gigamellű szerelőlányokkal és gőzgépekkel díszített környezetét, így közismertsége kimerül néhány ritka filmben. Tartós művészeti- és divatirányzat, így megérdemli, hogy néhány bekezdésben bemutassuk.

A steampunk világot mindig is méltatlanul mellőzött fantasy-scifi műfajnak tartottam (a magyar nyelven hozzáférhető képviselőit tekintve), mert nemhogy kiemelkedő alkotásokat, de átlagos műveket sem találunk nagy számban a gőzhajtású alternatív világról.

Alapműnek tekintem a Verne (szinte) összes mellett Perdido pályaudvart, (ezt besorolják az urban-fantasy körbe is) Gibsontól a Gépezetet, a Mars 1910 és az Abyss című könyveket, vagy az Angyalt. A filmművészet sem bővelkedik steampunk témájú mozikban, magam az Időutazást, a Szövetséget és a Vadiúj vadnyugatot említem meg, bár az utóbbi kettő csak díszletekben és jelmezekben utal a benzin és (legalábbis gyenge-) áram nélküli technológiára, valamint az ebből származó, mi tér-idő dimenziónkhoz képest más irányba mutató társadalmi fejlődésre.

Külsőségekben az 1850-1900-as évek divatja, gépészeti megoldásai köszönnek vissza a képekről, könyvekből, ahol munkáscilinderes, hegesztő-szemüveges alakok formálják fémből, fából gépezeteiket. Azokat a gépeket és eszközöket, melyet a ma ismert igények és találmányok inspirálnak, azonban megvalósításuk műanyagok és finom technológiájú megoldások nélkül méretesebb, szerényebb teljesítményű és igen drága berendezéseket eredményeznek.
Gibson Gépezetében például létezik az óriáskivetítő, melyet mechanikus vezérlésű képpontok alkotnak, s vezérlése is fogaskerekek, emeltyűk ezreinek bonyolult együttműködésével valósul meg. A korabeli „kockák” azaz klakkerek programozzák fel a lyukkártyákat és már létezik vírus, mely őrületbe kergeti a háztömböket megtöltő mechanikus számítógép vezérlőtömbjeit.

A világítás gáz, a fűtés széntüzelésű központi kazánokból érkezik, míg a – kortárs időszakban nem jellemző – kommunikációigényt rézcsövekben száguldó csőposta elégíti ki. A közlekedést lovas fogatokkal, gőzkocsikkal és léghajókkal, valamint a városokat pókhálóként átszövő vasúti (gondola) hálózattal oldják meg.

A számítási kapacitás fejlődése messze nem tűnik oly végtelennek, mint elektronikus utódai, hiszen még leggigantikusabb példányai sem versenyezhetnének a súrlódás, kopás és meghibásodási arányszámok miatt egy mai zsebszámológép teljesítményével. Azonban szorozzunk össze papíron tizenhat jegyű számokat órákon keresztül, s mindjárt megtanuljuk tisztelni a bolygókerekes számítóművek kérlelhetetlen pontosságú monoton munkáját.

Az állam – jellemzően egy titkosszolgálatokkal és erőszakszervezetekkel uralkodó, arctalan  technotársadalom – birtokolja a tudományos kapacitás és eszközrendszer zömét. Gépeik segítenek rendszerezni és nyomon követni az állampolgárait, így szinte törvényszerűen felbukkannak luddita- vagy anarchista szövetkezések.

Ha steampunk külsőségeket és az alkotó mérnök tiszteletét kifejező mentalitást keressük a világirodalomban, egyértelműen Verne regényeiben találhatjuk meg a közös vonásokat. Leginkább a Rejtelmes sziget, Utazás a holdba vagy a Nemo (új tagadószó: „nem emó”) kapitány könyvekben találkozunk a Viktoriánus korszak finoman cizellált díszítéseit viselő fél megawattos gőzgépekkel.

Az emberi akarat és mérnöki tudás igába hajtja a természetet, de figyelmen kívül hagyja a logikusan bekövetkező környezetszennyezést. Gibson Gépezetében ugyan felbukkan egy ecsetvonásnyira a gőzhajók szénmonoxid-kibocsátása, de mivel a regény nagyrészt a Temze miatt bűzhödt mocsárrá változott Londonban játszódik, hőseinek ez a legkisebb gondja.
Gibsonnak megbocsátjuk a leginkább „barátságos, emberséges” és más pozitív jelzőkkel illethető vernei steampunk hangulat érdessé smirglizését, hiszen eddigi életművére a különféleképpen mérgező hulladékokban tocsogó, szennyezéstől haldokló környezet jellemző.

A kevésbé idealista steampunk regényekben nem zöldpropagandaszerűen jelenik meg a millió tonnányi elégetett szén és szétcsorgatott vegyi anyag, hanem az élethez szervesen hozzátartozó jellegzetességként, melyet a XIX. század emberei az amúgy is aszkétikusabb, többet elviselő lelkivilágukkal természetesnek, szükségszerűnek tartanak és együtt élnek a zajjal, szennyezéssel és a bolhákkal.

A történelem kialakulásának minden ízében végtelen variációs lehetőséget rejt, így akár meg is valósulhatott volna a világ, ahol fenti szövegemet csőposta vagy pneumatikus távíró továbbítaná a közvélemény felé, az illusztrációkat pedig mechanikus nyomtatómű vetné papírra az igazán gazdag előfizetők palotáiban. Ennek hiányában maradna a falragasz, melynek margójára lehetne kommentelni ceruzával…

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni!