Napi tipp: régi órák
2014.12.01. 14:00 | Tákolmányi 1 Komment
Vessünk egy pillantást a régi órákra. Aki érdeklődik a régiségek iránt, az előbb vagy utóbb kapcsolatba kerül az órákkal. Az ingás állóórákat általában nem lehet gyűjteni, csak egyes darabokat állíthatunk belőlük lakásunkba, mert helyigényesek, s azzal is számolnunk kell, hogy nem ketyegnek halkan. Gyűjtők körében egyre kedveltebbek a különféle zsebórák, bár a szerkezetük újjáalakítása csaknem megfizethetetlen.
A zsebórák ősei az un. „nürnbergi tojások". A XVI. sz. elején találták fel őket, s mintegy a mai mechanikus zsebórák elődeinek tekinthetők. Működési elvük a következő: a hajtóerőt egy kis, hengeres szelenceformájú házban elhelyezett felhúzható tekercsrugó szolgáltatja (innen a tojás elnevezés). A billegő itt egy kis kanalas szabályzó volt, ami két disznó-sorté között ide-oda mozgott. Ha ezeket az órákat felhúzták, akár két napig is szünet nélkül jártak. Fejjel lefelé fordítva sem álltak meg, ami pedig könnyen előfordulhatott, hiszen zsebben hordták őket.
Az ingaórák elve az olasz természettudós, Galileo Galilei nevéhez kapcsolódik, akit a pisai Dómban egy lengő lámpa megfigyelése saját elbeszélése szerint arra késztetett, hogy elgondolkozzon a jelenségen, s kutassa az ezzel kapcsolatos természeti törvényt. Az ingatörvény nagy órákban a gyakorlatban is alkalmazható: a rövid ingák gyorsabban lengenek, a hosszú ingák lassabban. Ha az ingasúlyt úgy készítjük, hogy az az ingán eltolható legyen, akkor az ingaóra járása szükség szerint szabályozható. Ezzel a XVII. sz. közepén felfedezték azt az elvet, amelynek alapján immár századok óta készítik az órákat - a gyűjtők nagy örömére. Sose nyúljunk mi magunk egy óra belső szerkezetéhez, mert kárt tehetünk benne.
© Nagy háztartáskönyv
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
Utolsó kommentek