Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Csiszoljunk motorblokkot

Mai posztunk kicsit rendhagyó lesz. Amit most mutatunk, az házilagosan, legalábbis ilyen minőségben, kicsit nehezen megvalósítható. Azt, hogy egy motorblokk belülről hogy néz ki, talán több olvasonk is tudja. De egész más egy rajzon, képen, vagy épp alkatrészekre szétszedve látni a szerkezetet, mint teljes valójában, összeszerelve látni az amúgy rejtett alkatrészeket.

Egy szakszerűen előkészített és lefestett fémtárgy hosszú időn keresztül ellenáll a környezet hatásainak. Csiszolása és alapozó festése után stabilan tapad rá a festék és ezek az előkészítő műveletek kitöltik a durvább karcokat, mélyedéseket. Azonban ha galvanizálással, eloxálással vagy egyetlen réteg festékkel fedjük a puszta fémet, bizony finomra kell munkálnunk a felszínét, mert az egyenetlenség itt fokozottan meglátszik.

csisz02.jpg

Otthonunkban előforduló, puhafémből készült tárgyaink is tisztításra - polírozásra szorulnak alkalmanként, idővel az oxidált felületek elvesztik csillogásukat. Természetesen nem eshetünk nekik drótkefével, fémgyapottal vagy agresszív vegyi anyagokkal. Most egy kímélő, de hatásos megoldást mutatunk be visszaadni elvesztett fényüket.

Faanyag felületkezelése

Faipari tanácsok következnek lakkozás, lazúrozás előtti felületkezelésről. Bátorkodtam egy ártatlan lambériadarabot csíkokra vagdalni és áztatni, kenni, pácolni, ezzel illusztrálva a leírtakat. Ha a kis felbontású fotókon szinte egyformának tűnik is mindegyik állapot, de az ecset "húzásán" és a festék fogyásán meglátszik a különbség a kezelt és kezeletlen anyag között.

csiszoltalap.jpg

Az alapanyag, száraz lambéria némi csiszolás után

Tökéletes felületkezelés csak megfelelően előkészített fafelületen lehetséges. Nagy szerepe van a szakszerű csiszolásnak. Az első hibát itt követik el a legtöbben. Hiába a drága lakk, minőségi viasz vagy lazúr, bútorunk nem lesz tetszetős, ha nem készítünk megfelelő alapot neki. Ha a felület kitöredezett, karcos, kezdjük durva csiszolóanyag használatával.

Ritkán és nem szívesen hasogatok fémtárgyakat, mert hangos, veszélyes és büdös ténykedés, ráadásul nem is vagyok gyakorlott a pontos vágásban. Viszont túl régóta kerülgetem a munkaasztalból kiálló vasdarabot, amibe vesetájékon szoktam beakadni.

Image1.jpg

A napokban hozzájutottam egy három darabos fémvágó-csiszoló szetthez és itt az alkalom, hogy összehasonlítsam a falusi vásárból szerzett olcsóbb társaival, miközben eltávolítom a zavaró kinövést. Szeretem, ha egy szerszám esztétikus kivitelű, ezek a korongok a Kill Bill DVD-t juttatják eszembe. Lássuk, hasítanak-e annyira, mint egy Hattori Hanzo kard.

Aki volt már olyan szerencsés, hogy egy új autót első tulajdonosaként kezdett el használni, pontosan ismerheti az ilyenkor bekövetkező fokozatokat.

Az első időben a jármű abszolút új kinézetű, egyetlen karcolás sincs rajta. Ilyenkor még a beszállásnál is ügyelünk, nehogy hozzáérjen a fényezéshez a ruhánk cipzárja. Ez az időszak persze nem tart túl sokáig, az első apró kis kőfelverődést persze rögtön észrevesszük és bosszankodunk is rajta. De idővel ez elmúlik, hiszen az apró karcok, kőfelverődés nyomok folyamatosan keletkeznek és gyűlnek. Ekkorra már nem bosszankodunk ezeken, de az autó lemosása közben azért egy pillanatra megakad rajtuk a szemünk.

Karcos a fényszóró?

A mai autóknál egyre gyakoribb, hogy a fényszórók a korábban általánosnak számító, üvegből készült helyett műanyag burát kapnak. Ennek nyilván sok előnye van, azonban az bizonyos, hogy ezek a burák az idő előrehaladtával bizony sok apróbb-nagyobb karcot és sérülést szenvednek el. Az is előfordul - mint az itt bemutatott esetben is - hogy valamilyen vegyi anyag, például egy jégoldó spray megmarja, mattá teszi a fényszóró felületét. De szintén ártalmas lehet a gépi mosó keféje, vagy éppen a menetszél által a fényszóróra szórt por által gyakorolt koptató hatás. Szintén van némi roncsoló hatása az UV sugárzásnak is. Bár a fényszórók a gyárban kapnak UV védő bevonatot, azonban hosszabb idő, és a mechanikai sérülések ennek hatását is csökkenthetik.

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek