Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

30 éve ismerjük Csernobil nevét

Néhányan persze már ismerhették korábban is, de az átlagember bizony 1986. április 26.-án kezdődő eseménysorozat miatt ismerte meg az ukrajnai város nevét.

A csernobili atomerőműben történt baleset emberek millióinak életét változtatta meg a Földön. Alapjaiban rengette meg az emberek atomenergiába és a tudományba vetett hitét, és véget vetett az atomkorszaknak. A szocialista tájékoztatáspolitika legnagyobb kudarca lett, és jelentősen hozzájárult a Szovjetunió összeomlásához.

csernobil katasztrófa atomkatasztrófa ukrajna

Fémipar: Szegecsek

A szegecs olyan kötőelem, amely végeinek megfelelő alakításával szerkezeti elemek összefogására alkalmas. A szegecs gyámfejből és szárból áll.

szegecs_04.jpg

A szegecs anyagának szívósnak kell lennie, és egyben a nagy nyúlás követelményeinek is meg kell felelnie. Az acélszegecsek általában csavaracélból készülnek. Speciális célokra készülnek alumínium-, sárgaréz- és rézszegecsek is.

Mókus a tetőtérben?

A Knauf Insulation leszámol a hőszigeteléshez kapcsolódó városi legendákkal

Itt a blogon sok szó esett már a hőszigetelésről. Most végre a családi házak számára is elérhető támogató program indul, ez az "Otthon Melege" program. Ennek keretében júliustól családi házak energetikai korszerűsítésére is lehet pályázni. A vissza nem térítendő állami támogatás keretében akár 2,5 millió forintot is igényelhetnek a családok, a beruházások értékének 40-55%-os utófinanszírozásával. A programra a leginkább energiapazarló épületek, a 20 évnél régebben épült családi házak pályázhatnak. Annak, aki energiahatékonysági felújítást, például hőszigetelést tervez, nem árt tudnia, hogy mire kell figyelni ahhoz, hogy a beruházás valóban megtérüljön.

A Knauf Insulation segítségével összeszedtünk néhány kérdést, ami segít a szigetelni vágyóknak: Mitől nem lesz penészes a fal? Számít-e, hogy milyen színű a vakolat? Ebben a posztban a szakemberek megválaszolták az 5 leggyakrabban előforduló városi legendát és tévhitet.

szigetelés Knauf Hoax Tévhit

RC modellezés röptében

rc.jpg

Az RC modellezés a rádióval távirányított modellek építését, irányítását-reptetését jelenti. Alapesetben ez lehet a játékboltban kapható, távirányítású műanyag autó vagy drón. Viszont ha kellő szorgalom és egy zsák pénz áll rendelkezésre, mély benyomást keltő szerkezeteket találunk a videómegosztókon. Ezekből szemlézgetünk ma.

 A padlásfeljáró

A lehajtható létrás padlásfeljárókat sokan ismerik. Ezek azok a szerkezetek, amiket be kell építeni egy a szoba mennyezetébe vágott alkalmatos nyílásba. Csukott állapotban csak egy sima ajtót látunk, de lenyitva egy három-négy tagból álló, kinyitható létrát kapunk, amelyen felmehetünk a padlásra.

Padláskibúvó vakolat padlásfeljáró lépcső padláslépcső padláslétra

Ha elveszett a kulcs

Előfordul, hogy egy - különösen ritkábban használt - zárhoz csak egyetlen kulcsunk marad. Ami aztán időnként elvész. Ha ilyenkor mégis ki kell nyitni a bezárt ajtót, bizony akadhatnak nehézségeink.

zárcsere kulcsos zár elveszett kulcs

Fémipar: Szegecskötések

Az ipari gyakorlatban elég gyakran előfordul, hogy két vagy több alkatrészt úgy kell összekötni, hogy azok szilárdan kapcsolódjanak egymáshoz és a kötés különböző igénybevételeknek ellenálljon. E kötési módoknak egyike a szegecselés. A szegecselés célja, hogy különböző alkatrészeket a célnak megfelelően maradandóan kössünk össze.

szegecs_05.jpg

A szegecseléssel egymáshoz kötött alkatrészeket csak a szegecsek szétroncsolásával lehet szétválasztani, tehát a szegecseléssel nem oldható kötést létesítünk. A szegecselés, noha a hegesztés már nagy területről kiszorította, ma még elég gyakori.

Immár hivatalosan is április 26. a nemzetközi Aliens-nap, ami az LV-426 bolygó nevéből lett származtatva. Ha Valentinkor szívecske, a Vissza a jövőbe napon légdeszka, akkor Aliens nap jelképe legyen az arcölelő. Ez a csontos lény a filmben csendesen kómázgat a tojásában, amíg fel nem bukkan valaki. Akkor kimászik, rátapad az arcára és belepetézik az emésztőrendszerébe. Többit már tudják.

Nos, mottónk: a 3DPrint azért jó, mert minden hülyeséget megcsinálhatunk vele, amire gyermekkorunkban vágytunk. Ennek jegyében megtesszük első lépéseinket a makettezés felé. Az út simaságáról (rögtelenségéről) a 3D nyomtatási technológia gondoskodik.

Gyaluljunk falcot!

Az elektromos kézi gyalukról már írtunk korábban a többi elektromos szerszámmal együtt. Azonban most egy üzenetben érkezett kérdés kapcsán külön is ejtünk róluk néhány szót. A kérdés egy szoruló ajtólap kapcsán érkezett, konkrétan arra vonatkozott, hogyan is lehet ezt orvosolni.

gyalulás elektromos gyalu falcgyalu falcolás pásszítás

Kerékpárok javítása

kerékpár bicikli

Szinte már túlzás, amilyen hévvel a tavasz megérkezett. Pár éve még át kellett ülni más autóba, hogy ne fagyjunk meg a hóviharban, múlt héten pedig megégtek a paradicsom palánták az üvegházban. Szóval, helyzet van. Ilyenkor kell kikapni a kerékpárt a tárolóból és tekerni egy nagyot. Ha jól csináltuk tavaly, továbbjutunk vele, mint a következő sarok és nem omlik össze alattunk a karbantartatlan jármű.

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek