Furdancs

Azt gondolom, a legtöbb fúró-faragó ember számára vannak olyan ismerős és rossz emlékű hangok, amelyeket bizony igyekszik kerülni, és amelyek, ha egyszer-egyszer mégis megszólalnak, a hirtelen beálló jeges félelem szorítása készteti egy-egy ütemnyi kihagyásra egyébkén bátor, és semmitől sem rettenő szívük.

Hogy milyen hangok ezek? Biztos sok ilyen van. A nehezen behajtható facsavar sírása, majd gyors és éles pattanó hangja, amely a csavarfej leszakadását, vagy a csavar törését jelzi. Az előfúrás nélkül csavarozott keményfa léc repedésének hangja. Az üveg, vagy kerámia lapok csavaros rögzítéskor is jellegzetes hangot ad a kelleténél épp egy tizedmilliméterrel túlhúzott csavar. Ez a hang a sugárirányban szétszaladó repedések megjelenésekor hangzik fel. Egy közös van bennük, hogy mind az utolsó utáni pillanatot jelzik, ahonnan már nincs visszaút. Érzéseket keltenek bennünk, bennem például a jeges nyugalom, a megsemmisítő, dacolást nem tűrő sors érzését. Ezt bizony elrontottuk, és már nem hozhatjuk helyre. Kezdhetjük újra, elölről, de az időbeni vagy pénzbeli veszteség már bizonyos.

Hogy ez most miről jutott eszembe? Tegnap egy irodaház vizesblokkjain kellett némi korszerűsítést végrehajtani. Cseréltük a mosdók pultjait, és új tükrök is kerültek a falakra. A tükrök méretesek, faltól-falig jellegűek, így vastagok is, hogy azért szállíthatók legyenek. A beépítés is ügyesen ki lett találva, hogy a pontos méretre vágott és csiszolt élű üvegtáblákat simán felragaszthassuk a falakra. Egy új kézmosó adagolót is fel kellet szerelni, ennek a rögzítése tiplikkel történt, a szükséges helyen a tükör előre ki lett fúratva. A legnagyobb méretű tükör ment a pult háta mögé.

Nem is szaporítom a szót, szépen lebontottunk mindent, lepucoltuk a falat, illetve az azt borító csempét. Felkerült az új pult, kivágtuk a szintén a korábbi bútorból kiemelt süllyesztett kézmosó helyét. Majd felragasztottuk a tükröt. A tükrön lévő furatokat már előzőleg átjelöltük, kifúrtuk és megtipliztük, hogy a felragasztott tükrön már ne kelljen dolgozni. Már csak a szappanadagolót kellett felcsavarozni. Az első szépen sikerült is. Hanem a második mosdónál már nem volt ilyen szerencsém... Szépen a helyére került itt is az adagoló, de kicsit mintha még mozgott volna, ezért egy picit húztam a csavarokon. Az utolsó csavarnál következett be a reccsenés.

Azt gondolom, a sebesség meglehetősen relatív fogalom. Mindannyiunkba él egy kép arról, milyen is lehet, ha valami igazán gyorsan történik. De abban már biztos vagyok, hogy ennek a bennünk élő képnek semmi köze a valódi sebességhez, ahhoz, amivel mondjuk egy repedés képes végigszaladni az üvegtáblán... Egyik pillanatban még a jól végzett munka érzetével csavarozunk, a következőben már ott az említett jeges nyugalom. Ezt elrontottuk...

Ilyenkor egy kicsit elmegy az ember kedve mindentől, még akkor is, ha egy gyors válságtanácskozással kitaláljuk, hogyan lehet viszonylag költséghatékonyan újra alkotni, vagyis pótolni az adott tárgyat, esetünkben a nagy méretű, drága tükörtáblát. De dolgozni kell tovább. Mondjuk be kell építeni az előzőleg kiszerelt kézmosókat. Az elsővel itt sem volt gond, letisztítottuk, és beragasztottuk a helyére. A másodikat is letisztítottam, majd a masszív fém szifonnál fogva félretettem. Azonban a masszívnak gondolt, valójában belülről rendesen elrozsdásodott szifon egyszerűen eltörött, a mosdókagyló meg szépen leesett a kerámiapadlóra. Nos, igen, ennek is van hangja. Koppanás és csörgés, de közben hallani, hogy bizony itt repedés és törés is történik. Szerencsére megértő kollégákkal dolgozom csak, és a költségvetés sem annyira szűk, mint amennyire máskor. Szóval inkább csak magamat ostoroztam...

Mostanra, mire ezt a posztot írom, nagyjából rendbe jöttem. Hazafelé beugrottunk a boltba venni egy másik mosdót, hogy reggel csak az új tükörért kelljen elmenni. Nem tudom mire vélni a dolgot, de a kollégám valami miatt nem hagyta hogy én vigyem a kocsiig az új mosdót.

Tényleg nem is tudom miért nem...

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.