Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Befőtteslámpa

Bikinifenék-Alsó (Spongyabob Kockanadrág hazája) vagy mérges viharfelhő hangulatát kelthetjük egy befőttes üveg és néhány apróság segítségével. Kék-zöld LED-ekre alapozott derengőlámpát készítettem minimális költséggel, két óra alatt, ezt szeretném figyelmükbe ajánlani.

lampauveg12.jpg

Ez csak két lehetőség a szinte végtelen variációs lehetőségek közül, melyet spontán (vagy kiérlelt művészeti koncepció mentén) önök is könnyedén megvalósíthatnak. Az alábbiak konzerves doboz, befőttes üveg, tengerparti szerves hulladék, kövek és vatta felhasználásával készültek.

Boldogult gyermekkoromban a kerti világítást általában a szokásos, menetes üveggömb-bura által védett, 60-100W-os izzó képviselte, amely a ház és a műhely egy-egy sarkán volt installálva. Kellett hozzá persze (akkor még) 220V-os elektromos hálózat, kapcsoló, meg létra ha kiégett az izzó, cserében viszont valódi fényt adott, 2-3 ilyen lámpa korrekten bevilágította a ház környékét.

Akkoriban is léteztek persze már különböző díszítő-világítások is, amelyekkel mondjuk a kertben kígyózó utakat lehetett megvilágítani, de ilyesmi felénk nem volt, csak filmekben, meg külföldi parkokban láttunk ilyen megoldásokat.

A legjobb tök az utcában

tok-3.jpg

Nálunk életkori sajátosságok miatt a töklámpás még mosolygós és vidám, és Tök bácsinak nevezzük, de ha kicsit nagyobbak lesznek a gyerekek, egészen biztosan nem a Vidám kiscserkészek 1001 kópésága kézikönyvből fogunk meríteni, hanem az Evil Mad Scientist oldalról.

A hét műtárgya: lámpa

Remek lehetőség lenne arra, hogy elmenjen a téma a hagyományos vs LED lámpák irányába, de mivel jobbára mobil kialakítású, időszakosan használt, akkuról működő lámpákról lesz szó, a LED győzelme vitathatlan.

Miért szeretik a gyártók a LED lámpákat? Kis fogyasztással erős fényt állítanak elő, alacsony hő kibocsátással, és emellett kevéssé érzékenyek az ütődésekre és a ki-bekapcsolgatásra. A LED-eknek emellett az élettartamuk is hosszabb, míg egy hagyományos izzó 1-2000 üzemórát bír, egy halogén izzó 3-4000-et, addig egy fehér színű LED akár 30-50.000 órát is; igaz, addigra már csak kb. 70%-os fényerővel működik.

Amit az ellenzők leggyakrabban fel szoktak hozni ellenük, a fény hőmérséklete. Az alábbi skálán a LED-ek 2700-5500 között szórnak, a meleg fehértől a hideg fehérig:

image001.pngForrás: svetila.com

Szokták még a színskálát emlegetni, vagyis hogy az izzók által kibocsátott kevert fény melyik színből mennyit tartalmaz. Ehhez kiindulópontként Zelandeth oldalát érdemes tanulmányozni. Sajnos mostanában nem frissült, de rengeteg izzótípus mérése megtalálható itt.

image002.png

Mára egy habkönnyű hétvégi dolgozattal készültünk. Elkészítése hosszan tartó előkészítést igényelhet de megéri bíbelődni vele. Az alábbi képen látható lámpa nem csak lakásunk dísze lehet, de jelképezi a sör és a barkácsolás megbonthatatlan barátságát is. Azt, hogy pont ilyen lámpa-vázat honnan szereztek, nem tudom, de biztosan megy más fajtával is. Aztán már csak "pár" darab sörösdoboz-kallantyút kell összeszedni és indulhat a munka. A képet köszönjük Andrásnak!

Forrás: Handimania

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek