Furdancs

Bútorlapból készült bútorok általánossá válásával együtt terjedtek el az ilyen bútorok ajtajainak rögzítésére használt kivetőpántok. Anno még a múlt évszázad 80-as éveiben a mindenféle iskolai szakmai gyakorlatunkat különböző bútorgyárakban töltöttük. Akkoriban még divat volt a hagyományos zsanér használata is az ilyen szekrényajtóknál. Ezeket általában apró csavarokkal rögzítettük, amit roppant célszerűen kalapáccsal vertünk be a bútorlapba. (Ez volt a hivatalos ajánlás.) Gondolhatni, mennyi ideig tartotta a helyén az így rögzített pánt az ajtót.

A posztunk címe lehetett volna az is: 'A csomók alkonya'. Azt gondoljuk, nem csak a barkácsoló emberekre jellemző, hogy gyorsan, masszívan, de azért oldhatóan szeretnénk rögzíteni valamit. Ez lehet egy összetekert fülhallgató vagy laptoptöltő vezeték, egy kerti locsolócső vagy a kompresszor tömlője, de akár egy szerszám is, amit munka közben nem szeretnénk letenni a sárba.

Az őszi avarhullással együtt jár néhány speciális szerszám. A lombfúvókról már volt szó korábban. Akkor a cikk után a kommentek már-már a luddizmusba csaptak át, jó csomó ellenérvet sorakoztattak fel az olvasók a lombfúvóval szemben:

• nem hatékony

• hangos

• büdös

• pont a fújó funkció a felesleges, csak a szívás és az aprítás jó benne

Ezekkel bizonyos fokig egyetértek, bizonyos fokig nem (az akkus lombfúvó, amit kipróbáltam, nem volt sem zavaróan hangos, sem büdös, ugyanakkor egy benzinesről mindkettőt el tudom képzelni), de az előtt a felvetés előtt mindenképpen meg kell hajolnom, hogy fura, hogy a lombfúvóról volt már cikk, de a lombseprűről még nem. Ezt pótoljuk a mai napon.

Ez tehát egy lombseprű:

Ritkán és nem szívesen hasogatok fémtárgyakat, mert hangos, veszélyes és büdös ténykedés, ráadásul nem is vagyok gyakorlott a pontos vágásban. Viszont túl régóta kerülgetem a munkaasztalból kiálló vasdarabot, amibe vesetájékon szoktam beakadni.

A napokban hozzájutottam egy három darabos fémvágó-csiszoló szetthez és itt az alkalom, hogy összehasonlítsam a falusi vásárból szerzett olcsóbb társaival, miközben eltávolítom a zavaró kinövést. Szeretem, ha egy szerszám esztétikus kivitelű, ezek a korongok a Kill Bill DVD-t juttatják eszembe. Lássuk, hasítanak-e annyira, mint egy Hattori Hanzo kard.

Nem titkolt szándákunk mai posztunkkal, hogy kedvet csináljunk a multiszerszámokhoz, úgy általában. Gyártótól, márkától, előnyök vs. hátrányok kivesézésétől függetlenül. Egyszerűen jó, ha van multiszerszám az embernél. Ahogy az egyik gyártó egyik fejese egy interjúban elmondta: "egyszer legyen nálad egy hónapig multiszerszám, utána hagyd otthon. Egy héten belül hiányozni fog." Valahogy így szólt az okosság. Írtunk mi már ilyesmiről nem egyszer, de konkrét tapasztalatokat még nem osztottunk meg. A piacon szép számmal vannak jelen gyártók (Gerber, Leatherman, Victorinox), akik elvárható, vagy még annál is jobb minőségű multikat gyártanak. A kiválasztáskor sok szempontot vehetünk figyelembe: minőség, felszereltség, használhatóság, ár/érték arány, design. Furdancs úrnak elsősorban azért van olyan szerszáma, amilyen, mert ajándékba kapta. Másodsorban pedig azért, mert szerinte ez jól néz ki. Ennyit Mr. Furdancs jól átgondolt vásárlási szokásairól. Ezen a ponton átadjuk a szót a tulajdonosnak, meséljen ő, hogy miről is van szó.

Mai műtárgyunk egy igazán különleges kis szerszám. Gyerekkoromban még nem tudtam, hogy létezik ilyen, de a vele végzett munka végeredményét naponta láttam a házunk előtti parkolóban. A szomszéd srác széjjeltuningolt Ladáján ugyanis ott virított a popszegecsekkel rögzített, rendkívül gusztusos spoiler. Sosem értettem, hogy mire volt jó ez a légterelő - gondolom, terelte a léget - de legalább rondán volt felfogatva. Még kicsi voltam és nem igazán tudtam elképzelni, hogy azok a helyes kis szegecsek hogyan kerültek a helyükre.

A kaparásról, mint munkafolyamatról volt már szó a feszítővasaknál, természetesen van külön célszerszám erre a feladatra (és az nem a laposfejű csavarhúzó).

Mindennapi életünk egyik fontos velejárója a kalapács. Elég, ha csak az időről időre, szerencsére egyre ritkábban, felbukkanó Kalapács Józsefre gondolunk. A kalapács végig kísér bennünket gyerekkorunktól a koporsóig. Nemrég még e nagyszerű szerszám művészeti vonatkozásairól is megemlékeztünk.

A kalapácsot sok mindenre használjuk. Szöget verünk be vele, falat törünk, árat verünk, a tartós körömfestésről nem is beszélve. Annak idején, szakirányú tanulmányaim során, azt akarták a fejünkbe verni, hogy a kalapácsot a nyél végénél megfogva kell használni. "Ne fojtogasd azt a szerszámot fiam", hangzott a feddés. Nos annyit elmondhatok, hogy ez egy baromság. Szerintem. Én ugyanis kizárólag akkor csaptam rá az ujjamra, amikor rendeltetésszerűen használtam a kalapácsot. Érdekes adat, ha igaz, ha nem, hogy az egyszerű, lakossági kalapács nyelének a hossza, a fej hosszának a háromszorosa. Lehet, hogy nem így van, de jól hangzik. Nos egyáltalán nem mindegy, hogy mit milyen kalapáccsal ütünk. Nézzük át, hogy milyen főbb típusai léteznek ennek a kiváló szerszámnak.

A talicskáról az első élményem, az amikor a nővérem, a még járásképtelen öccsét, azaz engem megtalicskáztatott. Tudjátok, ez az a játék amikor az egyik embernek, aki a talicska, a kezén kell járnia, miközben a másik fogja a lábát. Ennek az akciónak a nyoma, ma is ott virít a homlokomon. A küszöböt találtam el, szüleim legnagyobb örömére. Legközelebb trágyahordás közben találkoztam a talicskával, ekkor már egy igazival. Rögtön egymásba szerettünk. Lássuk, mit is érdemes tudni erről a szállítóeszközről.

A légkalapácsot Amerikában jackhammernek, az angoloknál pneumatic drillnek nevezik. Az angoloknak külön szavuk van az elektromos légkalapácsra, ez pedig a kangos - ez a celluxhoz és a xeroxhoz hasonlóan egy márkanév köznevesülése.