Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tévét a falra!

Nem tudom, ki hogy van vele, de én amolyan falra szerelős srác vagyok. Tévék és monitorok esetében mindenképpen. Nem egy bonyolult feladat, hiszen mindössze ki kell választani az igényeinknek és pénztárcánknak megfelelő, szaküzletben kapható falikonzolt, fúrni kell néhány lyukat, és ha szerencsénk van, netán ügyesek vagyunk, akkor vízszintesen kerül a falra a tévé/monitor. Na de nem úgy van az, hogy csak úgy szórjuk a pénzt!

Paks 2 - vannak-e alternatívák?

Pénteken posztolt írásunk Paks 2 témájában meglehetősen olvasott lett. Ráadásul elég szép számú véleményt is generált, még levélben is kaptunk néhány kevésbé szalonképes üzenetet. Ez ugyan időnként már korábban is megesett velünk, például a beltéri hővisszaverő vakolat, vagy épp a saját kezűleg épített kandallót bemutató írásunkban, de a mostani visszajelzések más jellegűek voltak. Ennek kapcsán jött létre ez a mostani poszt, amely várhatóen egy sorozat bevezető darabja leend.

CAD-vezményes ajánlat

Elnézést kérek a címben elkövetett kínos szóviccért, de a szabatos, "Ingyenesen kipróbálható CAD-programok letölthető verziói" nem fért el a címsorban. Gépészeti sorozatunkban sok munkával készült, de ettől még felszínes gigaposzt következik a számítógéppel támogatott műszaki tervezésről. A pályára-irányítás és műszaki tudományok szolgálatában, persze.

fooldal.jpgNéha még ma is tanulmányaimmal álmodom, s élemedett koromból kifolyólag adok egy tanácsot a fiataloknak. Úgy élj, hogy mikor lepereg előtted életed filmje, maradjon ki belőle az a rész, mikor tussal kell kihúzni egy műszaki rajzot.

Nálam szigetelnek - ötödik hónap

(X) Öt hónapja zajlik, és ahogy a tél, úgy a Knauf Insulation Kft. rendhagyó energia- és rezsimegtakarító kísérlete is a végéhez közeledik. A minden pillanatban online is követhető mérés eredményei arról tanúskodnak, hogy a 2013 nyarán komplett korszerű hőszigeteléssel ellátott hajdúnánási házban élő család tartósan fele annyi energiát használ fűtésre, mint a szigeteletlen házban élő hajdúdorogi család. A pontos és hitelesen dokumentált mérési eredmények alapján tény, hogy havonta mintegy 20 000 Ft-tal kevesebb a fűtési rezsi, és emellett kellemesebb a szigetelt ház lakóklímája.

A FI relé - életvédelem otthon

Egy korábbi posztunk nyomán kaptuk az ötletet, hogy írhatnánk néhány, nálunk kevésbé ismert hálózati életvédelmi eszközről. A normál kismegszakítót persze mindenki ismeri, de mondjuk a FI reléről már nem biztos hogy mindenki hallott. Hát, most fogtok.

fi1.jpg

Az elektromosság veszélyei után azért egy posztot megérnek a mechanikai eredetű veszélyhelyzetek is. Végül is egy műhelyben minden csupa fog meg csupa él. Azt, hogy munka közben ne fúrjunk a kezünkbe, és ne vágjuk el az ujjunk, talán nem szükséges leírni. Azonban a kezdő barkácsolót érhetik meglepetések, ezekre próbál felkészíteni ez az írás.

fogak.jpg

Láncfűrész mint sörnyitó

Itt a Furdancson számtalanszor beszámoltunk már a sörről és a hozzá tartozó kiegészítőkről, mint a barkácsolás nélkülözhetetlen kellékeiről. Azt is leszögezhetjük, hogy olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó. Misem bizonyítja ezt jobban, mint az alábbi videó. Nem kell megrettennünk, ha egy bontatlan sör környezetében találjuk magunkat és csak egy láncfűrész van nálunk. Használjuk az alábbiak szerint. Egészségünkre!

Még több sörös téma ITT

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Jött a hegesztős ember

A barkácsolás és javítgatás körülvesz bennünket. Akkor támadnak amikor nem számítasz rá. Nálunk például szombaton a sült hús illatába kavart bele a flex semmivel össze nem téveszthető hangja.

Kevés szexibb dolog van a világon, mint egy fúrógéppel a falnak támaszkodó káromkodó férj látványa. Csak úgy egymagunkban álldogálni a falnál nem annyira izgalmas, így célszerű fúrni is egy kicsit. Egyrészt feleségünk újra belénk szeret, mert végre felkerül a polc, amiért egy éve könyörög, másrészt pedig mi magunk is újra férfinak érezzük magunkat.

Lássunk is hozzá! Adott a téglafal. Már csak egy fúrógép és néhány különböző méretű fúrószár szükséges, hogy munkához láthassunk. Fúrógépet kérjünk kölcsön, úgysem fogjuk túl sokat használni, akkor meg minek saját. Ha történetesen a szomszédjaink is hozzánk hasonló kvalitásokkal rendelkeznek barkácsolás terén, és nekik sincs fúrógépük, akkor battyogjunk el és vegyünk egyet. Meglepetések elkerülése végett a fúrógép kiválasztásakor ízlelgessük az ütve fúrás fogalmát. Keményebb falnál jól jöhet ez a funkció. Jó munkát jó szerszámmal lehet végezni, ettől függetlenül évi egy, maximum kettő furat elkészítéséhez nem feltétlenül a legdrágább gépet kell megvásárolnunk. Megvan tehát az ütve fúrásra is alkalmas készülék, jöhetnek a különböző méretű fúrószárak. Ez pusztán azért fontos, mert olyan még nem volt, hogy legalább egy furat ne mállasztotta volna szét az adott esetben indokolatlan vastagságú vakolatot. Ilyenkor ugyebár a kívántnál nagyobb, a következő méretű tiplinél viszont kisebb furatot kapunk. Ilyenkor jöhet a vastagabb fúrószár és a nagyobb odafigyelés. Vegyünk, mondjuk egy egész készletet! Általában háromféle fúrószárral találkozhatunk. Mi válasszuk a kimondottan téglafal fúrásához valót. Ezek általában ezüst színűek és a végükön egy betét is található, olykor piros vagy sárga színnel megjelölve.

Fotóztam egyet, ilyet keressetek!

falfuroszar.JPG

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Utolsó kommentek