Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fémipar: Szegecsek

A szegecs olyan kötőelem, amely végeinek megfelelő alakításával szerkezeti elemek összefogására alkalmas. A szegecs gyámfejből és szárból áll.

szegecs_04.jpg

A szegecs anyagának szívósnak kell lennie, és egyben a nagy nyúlás követelményeinek is meg kell felelnie. Az acélszegecsek általában csavaracélból készülnek. Speciális célokra készülnek alumínium-, sárgaréz- és rézszegecsek is.

Fémipar: Szegecskötések

Az ipari gyakorlatban elég gyakran előfordul, hogy két vagy több alkatrészt úgy kell összekötni, hogy azok szilárdan kapcsolódjanak egymáshoz és a kötés különböző igénybevételeknek ellenálljon. E kötési módoknak egyike a szegecselés. A szegecselés célja, hogy különböző alkatrészeket a célnak megfelelően maradandóan kössünk össze.

szegecs_05.jpg

A szegecseléssel egymáshoz kötött alkatrészeket csak a szegecsek szétroncsolásával lehet szétválasztani, tehát a szegecseléssel nem oldható kötést létesítünk. A szegecselés, noha a hegesztés már nagy területről kiszorította, ma még elég gyakori.

Fúrás és süllyesztés

furas4.jpg

A különböző alkatrészek szerkezeti összekötéséhez különböző nagyságú és alakú lyukakra (furatokra) van szükség. Ezeket a lyukakat a lyukasztáson kívül fúrással készítjük. Fúráson azt a forgácsoló eljárást értjük, amellyel fúrószerszámmal a teli anyagokból hengeres lyukat (furatot) munkálunk ki.

Fémipar: reszelési módszerek

Ahhoz, hogy egyenes vonalú sík felületet kapjunk, úgy kell reszelni, hogy a kézi erőtől származó nyomatékok a reszelő minden helyzetében egyensúlyban legyenek. Sík felületeken a reszelés irányát változtatni szoktuk.

reszel1.jpg

A reszelést felváltva keresztirányban végezzük, ezáltal egyenletesebb felületet kapunk. A reszelőnyomok egyben tájékoztatást is adnak arra, hogy síkban reszeltünk-e. A keresztirányú reszelés esetén is mindig hossztengelyének irányában mozgatjuk a reszelőt.

Fémipar: Reszelők

reszel00.jpg

A reszelés egyike azoknak a megmunkálási műveleteknek, amit szinte minden vas- és fémipari szakmunkásnak és barkácsolónak jól kell tudnia. Gyártási, javítási és szerelési munkák közben mindennapi feladat, hogy valamilyen munkadarabról vékony fémréteget kell reszelővel leválasztani.

Fémipar: Finomegyengető-lap

mer.jpg

A finomegyengető-lap finom egyengetésre, tükrösítésre, hántolásra, valamint sík, párhuzamosság és merőlegesség ellenőrzésére alkalmas. A finomegyengető-lap a munkafelület méretei szerint 13-féle nagyságban készül, és háromféle pontossági osztálya lehet.

Fémipar: Hengeres idomszerek

ccvb.jpg

A határmérő idomszerek rögzített méretű ellenőrzőeszközök, amelyek a megfelelő és a selejtméret között a tűrési méretet határolják. Furatok ellenőrzésére a dugós (kaliber), csapok és tengelyek ellenőrzésére a villás határmérőket használjuk.

Fémipari alapok című elméleti sorozatunk gyakorlati mellékletében egy változtatható polcmagasságú és szétszedhető polc készítését követhetik nyomon. Első részben a tervezés, szerkezeti elemek darabolása és letisztítása került terítékre.

fem_aug_b28.jpg

Már majdnem hozzáért a hegesztőpálca az összeállított elemekhez, mikor elértük a még feldolgozható hosszúságú írásterjedelmet. Folytatjuk az ismertetőt, közben bemutatok néhány szerszámot és kiegészítőt, mely a kocahegesztő életét teszi könnyebbé.

Fémipari alapok: Mikrométer

femszept32.jpg

A vas- és fémiparban, a műszeriparban gyakran szükség van bonyolultabb, pontosabb mérési és ellenőrzési feladatok elvégzésére. A következő fejezetben ezekkel ismerkedünk meg.

fem_aug_04.jpg

A kézzel való fűrészelés, ha nagyobb keresztmetszetű munkadarabot kell átvágni, időt rabló és fárasztó munka. Ezért a nagyobb fűrészelési munkákat túlnyomórészt fűrészgépekkel végzik. A fűrészgépeknek lényegében négy típusát különböztetjük meg: keretes fűrészgép, körfűrész, szalagfűrész és a kivágó vagy dekopír fűrészgép. Nagyobb teljesítményt gépfűrészekkel érünk el.

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek