Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fémipar: Szegecsek

A szegecs olyan kötőelem, amely végeinek megfelelő alakításával szerkezeti elemek összefogására alkalmas. A szegecs gyámfejből és szárból áll.

szegecs_04.jpg

A szegecs anyagának szívósnak kell lennie, és egyben a nagy nyúlás követelményeinek is meg kell felelnie. Az acélszegecsek általában csavaracélból készülnek. Speciális célokra készülnek alumínium-, sárgaréz- és rézszegecsek is.

Fémipar: Szegecskötések

Az ipari gyakorlatban elég gyakran előfordul, hogy két vagy több alkatrészt úgy kell összekötni, hogy azok szilárdan kapcsolódjanak egymáshoz és a kötés különböző igénybevételeknek ellenálljon. E kötési módoknak egyike a szegecselés. A szegecselés célja, hogy különböző alkatrészeket a célnak megfelelően maradandóan kössünk össze.

szegecs_05.jpg

A szegecseléssel egymáshoz kötött alkatrészeket csak a szegecsek szétroncsolásával lehet szétválasztani, tehát a szegecseléssel nem oldható kötést létesítünk. A szegecselés, noha a hegesztés már nagy területről kiszorította, ma még elég gyakori.

Primitív technológia?

A minap megintcsak egy Youtube videóra bukkantam, majd ennek nyomán egész sereg hasonlóra. Most azonban csak erről az egy videóról írnék pár szót. A tévében persze már mindenki látott mindenféle hajótöröttes, meg lakatlanszigetes filmet, és persze a National Geographic különböző, a világ eldugott vidékein élő természetközeli népek életéről szóló dokufilmek közül is láthattunk legalább néhányat. Van tehát némi fogalmunk arról, - ha más nem elméletben - hogyan is kell kinézzen egy hagyományos, a természetben található építőanyagok felhasználásával épült kunyhó.

primitív technológia agyag égetett cserép tradicionális építkezés agyag kunyhó

A szükséges élettér

Hogy egy embernek mekkora élettérre is van szüksége, arról megoszlanak a vélemények. Nyilván megvan az előnye az igazán nagyméretű lakásoknak és házaknak is, sokakat jó érzéssel tölt el, ha mondjuk az emeletről lefelé vezető lépcső egy valóban terem méretű nappaliba érkezik.

Egy nagy lakás persze több gond is, sokkal több takarítani való, és mindenből több kell bele, például este fényből, télen melegből... szóval a rezsi bizony nem lesz kicsi.

minilakás élettér garzon apartman

Készítsünk mini ZEN kertet!

A japánban játszódó, japánról szóló filmekben többször láthattunk már homokkal borított kerteket, ahol láthatóan a nyugalom nagyon magas fokán álló kertész gereblyével rajzolt szépséges mintákat a homokba. De láthatunk ilyesmit akár New York-i menedzserekről szóló filmekben is, ahol a csúcsmenedzser az íróasztala szélén álló kis kertben végzi ugyanezt a nyugtató tevékenységet. Egy barátunk kért most tőlünk egy ilyen kis kertecskét, és ha már megcsináljuk, gyorsan meg is írjuk...

zen zen kert japán kert mini kert mini zen

Fúrás és süllyesztés

furas4.jpg

A különböző alkatrészek szerkezeti összekötéséhez különböző nagyságú és alakú lyukakra (furatokra) van szükség. Ezeket a lyukakat a lyukasztáson kívül fúrással készítjük. Fúráson azt a forgácsoló eljárást értjük, amellyel fúrószerszámmal a teli anyagokból hengeres lyukat (furatot) munkálunk ki.

Műhely egy dobozban

Nemrég írtunk pár karácsonyi ajándéktippet, ezek egyike volt az a szerszám, amelyről most külön is szólunk. Azt minden barkácshajlamú olvasónk tudja, hogy rengeteg olyan finom munka adódhat a ház körül, amihez a hagyományos szerszámok túl nagyok, túl robusztusak. Az ilyen munkákhoz célszerű egy finomabb berendezés beszerzése. Persze ezek a munkák is lehetnek sokfélék. Fúrás, csiszolás, marás, vágás is szóba jöhet, minden feladatra venni egy mini méretű célgépet nem biztos hogy járható út. A most bemutatott gép talán segít ezen a gondunkon.

extol mini fúró mini köszörű mini szerszám modellezés

Fémipar: reszelési módszerek

Ahhoz, hogy egyenes vonalú sík felületet kapjunk, úgy kell reszelni, hogy a kézi erőtől származó nyomatékok a reszelő minden helyzetében egyensúlyban legyenek. Sík felületeken a reszelés irányát változtatni szoktuk.

reszel1.jpg

A reszelést felváltva keresztirányban végezzük, ezáltal egyenletesebb felületet kapunk. A reszelőnyomok egyben tájékoztatást is adnak arra, hogy síkban reszeltünk-e. A keresztirányú reszelés esetén is mindig hossztengelyének irányában mozgatjuk a reszelőt.

Az otthoni bár

Bárszekrényekről, legalábbis egy régebben készült, konkrét saját darabról már írtam itt a blogon. Az, hogy a kulturált alkoholfogyasztáshoz adott esetben hozzátartozhat egy megfelelő, a a szemnek és a használat céljának egyformán megfelelő berendezési tárgy, talán nem képezi vita tárgyát.

Hogy elegendő-e egy asztalka, amilyet a Southfork ranch életéből ellesett filmkockákon láttunk (többnyire Jockey Ewing töltött magának rajta) vagy egy jóval stílusosabb antik földgömb, netán egy egész falat beborító pult az ideális, az mindenképp a saját elképzelésünkön múlik.

bárszekrény otthoni bárpult mixer alkohol

Fémipar: Reszelők

reszel00.jpg

A reszelés egyike azoknak a megmunkálási műveleteknek, amit szinte minden vas- és fémipari szakmunkásnak és barkácsolónak jól kell tudnia. Gyártási, javítási és szerelési munkák közben mindennapi feladat, hogy valamilyen munkadarabról vékony fémréteget kell reszelővel leválasztani.

Kövess a Facebookon

Hirdetés

Furdancs

blogavatar

Ez az oldal azoknak szól, akiket érdekel, hogyan működnek a minket körülvevő dolgok. Azoknak, akik tudják mire valók a szerszámok, vagy legalábbis szeretnék megtanulni. Azoknak, akik úgy gondolják, az emberré válás fontos alkotóeleme hogy magunk oldjuk meg a felmerülő problémákat. Mottónk: Nem azért másztunk le a fáról, hogy a fotelben ülve várjuk a szerelőt...

Hirdetés

Szeretjük

szineslogo.png
Kapanyel.png

Hirdetés

Feedek

Reblog

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek