Furdancs

Talán emlékeztek Andrásra, ő az a srác, akinek segítettünk bekötni a mosógépét. Kár lenne azt gondolnunk, hogy az azóta eltelt időben nagyobb érdeklődéssel fordult a műszaki felkészültséget igénylő tevékenységek felé. Azt viszont kitalálta, hogy a rendelkezésére álló, borzalmas állapotban lévő pincéjét emberi tartózkodásra alkalmas állapotba kellene hozni. A lehető legegyszerűbb megoldást választotta: szakembereket hívott. Nevezetesen Zolit és az ő hű társát, Lajost. A munka során bőven volt alkalmunk megismerkedni jó pár kétkezi tevékenységgel. A bontástól a betonozáson át a gipszkartonozásig. Az alábbiakban inkább élménybeszámolót olvashattok, semmint egy szakmai értekezést a pincefelújítás mibenlétéről. Szinte biztos vagyok benne, hogy lesz szakirányú mondanivalótok. Semmiképpen ne fogjátok vissza magatokat.

A munka elvégzéséhez, először is be kellett jutnunk az objektumba. Kulcs persze nem volt, de valahogy mégis át szerettünk volna kerülni a pinceajtó másik oldalára, hogy a mesterek elkezdhessék a munkát. Épp azon gondolkodtam, hogy segítségül hívom ügyes kezű nőgyógyász barátomat, aki simán kitapétáz egy lakást a kulcslyukon keresztül. Szerencsére nem volt szükség finom kezekre, mert előkerült Andris aki rögtön javasolta, hogy szabaduljunk meg a lakattól, bárhogyan. Szóba került a flex, de Zoli végül úgy döntött, hogy inkább rombol, és az alábbi megoldást választotta.

Miután a kifinomult módszerrel sikerült behatolnunk a pincébe, egy még a pangás éveiből itt maradt válaszfallal kettéválasztott helyiségben találtuk magunkat. Úgynevezett szemrevételezéses módszerrel megállapítottuk, hogy először is ki kell pakolni a pincéből és le kell bontani a válaszfalat. A pakolást megúsztam, de a bontást szerencsére nem. Előkerült a Furdancsról már jól ismert egykori  "hét műtárgya", a pajszer. Gyakorlottnak nem mondható mozdulatokkal nekiestem a fából készült válaszfalnak, és igen rövid idő alatt megdupláztuk a teret.

Volt válaszfal, nincs válaszfal

A betonozás előtt előkerült egy igen érdekes és hasznos eszköz, a lézeres vízszintező. Zoli ennek segítségével állapította meg, hogy az egyenletesnek és vízszintesnek semmiképpen nem nevezhető döngölt "padlóra" mennyi és milyen vastag betonréteg kerüljön, hogy ne lejtős Matchbox-pálya legyen a végeredmény.

Lézeres kütyü

Másnapra megérkezett a beton is. Én úgy képzeltem, hogy sóder, víz és cement összevarázslása lesz a mutatvány, aztán Zoli felhívta a figyelmemet az évszámra és arra, hogy nem házalapot csinálunk, csak egy betonpadlót, így aztán az egyszerűbb, gyárilag előkevert betont fogjuk használni. Ez a cucc nem mixerkocsival, hanem zsákokban érkezett a helyszínre.

Gyerekkoromból arra emlékszem, hogy a betonozás az egy macerás dolog. Így, hogy előkevert betont használtunk szerencsére nem kellett megküzdenem a valódi betonozás régről bennem ragadt rémképével. Kicsit olyan volt az egész, mintha palacsintatésztát kevertünk volna egy retkes vödörben. A megfelelő arányban bekevert, immáron felhordható állapotba hozott anyagot aztán a szokott módon kellett ízlésesen elhelyezni az előzőleg előkészített talajon.

A betonozással tehát viszonylag hamar elkészültünk. Pofátlanul használom a fejedelmi többest, de valójában az igazság az, hogy nem rajtam múlt, hogy le lett betonozva a pince. Hagyunk izgalmakat a következő epizódra is. A betonozás után a gipszkartonozás következett, illetve a téglafal lecsiszolása. Büszkén vállalom, hogy az én ötletem volt, hogy hagyjuk meg az eredeti téglafalat, mert olyan szép. Csak le kell pucolni. Nyilván ötletelek, hiszen semmi közöm a pincéhez. 

Pincefelújításhoz, a Magyar Rádiós hagyományokat követve olyan dalt választottam, melynek címében szerepel a pince szó. Magyarul nem találtam ilyet, ezért a Deep Purple Fire in the Basement című dalát választottam. Ez azon a lemezen szerepel, amelyiken Joe Lynn Turner énekelt (Slaves and Masters, 1990). Íme:

Folytatjuk.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.